2019. március 23. 19:56 - KiB99 powermetal.blog.hu

Élménybeszámoló - Trollfest, Turisas, Korpilaani Barba Negra, 2019.03.13

Rendhagyó beszámolóval jelentkezem. Nem illik a blogunk profiljába igazán a folk metal, de azért szeretjük, ezért szerzőtársammal tavaly úgy döntöttünk, hogy hosszú idő után újra tiszteletünket tesszük egy folkos bulin.

letoltes_1.jpg

Legutóbb közösen a 2011(!!!)-es Heidenfesten voltunk. Minő meglepetés, akkor is a Trollfest és Turisas koncertek voltak. Így elmondhatjuk magunkról, hogy a Trollfest mindkét hazai fellépését láttuk...ez a koncert elején tudatosult bennünk, és nehezen tértünk napirendre a tény felett, később ki is fejtem, miért:)

Nálam néha előfordul Eluveitie a listában, valamint (ha jól emlékszem) 2 koncertjükön voltam is, de abszolút nem volt jellemző, hogy a Heidenfest óta komolyabban foglalkoztam volna a folk metallal. Épp ezért gondoltuk, hogy itt az idő egy kis frissítésre.

Trollfest:

Ahogy szoktuk, kezdésre megérkeztünk, sokat nem is kellett várni a második hazai Trollfest koncertre. A színpad beállítva, tekintélyes mennyiségű lufival feldobva. Ekkor még nem gyanakodtunk semmire... Az első döbbenet a dobos megjelenésénél érkezett. Hercegnőnek öltözve egy méretes unikornis szarvval a fején belibbent a dobok mögé. Utána pedig szép sorban megérkezett a többi hercegnő is. Csak úgy kapkodtuk a fejünket. A végén pedig bevonult maga a király is, egy hatalmas lufi-koronával ékesítve. Egészen szürreális élmény volt.

20190313_191524.jpg

Az első 1-2 számnál a hangosítás még nem volt tökéletes, de ez kb. semmit nem számított, a látvány totál elvonta a figyelmünket a zenéről, ami egyébként nagyon korrekt volt. Igazán Britney Spears Toxic című számának feldolgozásánál kezdett beindulni a buli. A Trollfest hatalmas hangulatot csinált, ami mondjuk nem volt nehéz, miután a belépőjükkel mosolyt csaltak mindenki arcára. Aki nem mosolygott, annak az arcáról a totál döbbenet volt leolvasható:)) Minden megtettek a remek hangulatért. Az "énekes" a mikrofonállványra erősített kis dobszerkót hívta segítségül, és szállt be a számokba dobolni. A gitárokon folyamatosan színváltó LED-csíkok virítottak, a harmonikás(billentyűs)-hercegnő hangszerén és fején is LED-csíkok húzódtak. A dagadt Jézus kinézetű szaxofonos hercegnő hangszere áttetsző volt. Nagyon egyedien néztek ki. És bizony a zenéjük is segített, hogy mindenki jól érezze magát. 

20190313_192324.jpg

Előzenekaroknál viszonylag ritka, hogy ilyen sokat játszanak (majdnem 1 óra volt), hogy ilyen sokan legyenek, és hogy ennyire felvegyék a ritmust. Én nem szoktam bemenni a darálóba, viszont a közönség nagy része aprította egymást (és magát) már a koncert elejétől. Az egyik számnál a basszusgitáros lejött a színpadról, és egy hatalmas kígyót indított el a közönség soraiból verbuválódott tagokból...aztán végigvonatozták a teljes Barba Negrát. 

Nehéz leírni szavakkal a hangulatot, ami valami fantasztikus volt. Nem lettem Trollfest rajongó, de hatalmas bulit csináltak. Viszont arra nem számítottunk, hogy el is fogják vinni a nap koncertje címet, de sajnos(?) így lett.

setlist: Fjøsnissens fjaseri, Kjettaren mot strømmen, Toxic (Britney Spears cover), Steel Sarah, Illsint, De tre bukkene Berusa, Kaptein Kaos, Professor Otto, Deildegasten, Solskinnsmedisin, Espen Bin Askeladden, Helvetes hunden garm

 

Turisas:

Az egész estéből a Turisasra voltam leginkább kíváncsi. Talán ez volt a negyedik fellépésük, ahol voltam, és eddig sosem okoztak csalódást...eddig. Náluk is rosszul indult a hangzás, és legnagyobb sajnálatomra úgy is maradt. Lehet, hogy mi voltunk rossz helyen, de ott se a hegedűből, se az énekből nem sokat lehetett hallani. Pedig a hegedűs hölgyemény (aki csak beugró a koncerteken) mindent megtett, lelkesen, magát jobbra-balra dobálva húzta a magáét:).

A külsőségekre ők is nagyon adtak. Egyforma vikinges szerkó, a szokásos arcfestés, ezzel minden rendben volt

Ami nagyon nem tetszett, az a setlist volt. Abszolút nem volt felépítése a bulinak. Általában minden zenekar törekszik arra, hogy épüljön a koncert, a végén pedig megőrüljön a közönség. Na ez itt egyáltalán nem működött. Eljátszottak egy bulisabb dalt, aztán meg egy hosszabb, komolyabb szám jött, amitől "leállt" a közönség. A Turisas zenéje nem igazán bulis, ez tény, de egy kicsit jobban odafigyelhettek volna arra, hogy ne üljön le a hangulat. Pláne nem többször.

20190313_212830.jpg

A legnagyobb őrjöngés a Rasputyin feldolgozásnál volt, mozdult is a közönség rendesen. Na de a mi a végén jött, arra szerintem senki nem számított...és nem tisztem mások véleményét megformálni, de az arcokat elnézve nem is nagyon tetszett nekik, és nem is tudták hova tenni a dolgot.

A koncert vége felé a zenekar levonult, és szerintem mindenki várta, hogy a szokásos 2-3 számra visszajöjjenek, és letépjék az arcunkat. Na ehelyett békésen leültek, és egy akusztikus blokkal befejezték(!!!) a koncertet.

Sosem szerettem metal koncerten az akusztikus betéteket (hacsak az egész nem az, annak nyilván más a hangulata). Baromira le tudják vele ültetni a legjobb hangulatú koncerteket is. Ritkán válik. De az, hogy egy koncertet, ami addig sem volt valami őrületes, így fejezzenek be...még a One More azt mondom belefért, de utána lejátszottak 2 filmzenés darabot, ami lassú is volt, és a közönség se volt rá vevő. Elkezdtek beszélgetni, elindultak a mellékhelységek, vagy egy újabb ital vásárlása felé. A Turisas meg ott eljátszotta magának ezt a pár dalt. Ők láthatóan élvezték, de szerintem teljesen kinyírták vele saját koncertjüket.

20190313_215054.jpg

A közönség várta még a zenekart vissza ráadásra, hívták is őket, de nem történt semmi.

Furcsa, és nem jó befejezése volt ez a koncertnek, sajnos most csalódás volt a Turisas, sokkal többet vártam.

setlist: As Torches Rise, A Portage to the Unknown, We Ride Together, To Holmgard and Beyond,  In the Court of Jarisleif, Greek Fire, Hunting Pirates, Battle Metal, Five Hundred and One, Stand Up And Fight, Rasputin (Boney M. feldolgozás) - Ráadás: One More (akusztikus), The March of The Varangian Guard (akusztikus), For Your Own Good (akusztikus)

Korpiklaani:

Másodszor voltam Kopiklaani koncerten, legutóbb még Csillebércen a Metalfesten...hát az se most volt. Amire emlékeztem, az egy jófajta mulatós folk metal, sok táncolható dallal, remek hangulattal. Emlékeztetőnek végighallgattam pár albumot, hogy azért képbe legyek, és ne érjen sok meglepetés.

20190313_230912.jpg

Ért meglepetés, és sajnos nem jó értelemben. Számomra egy totál semmilyen koncert volt ez. Úgy nézett ki az egész, mintha a zenekar azt gondolta volna, hogy "na ezen is legyünk túl, aztán lehet továbbmenni". Az énekes kivételével mindenki totál unottan, minimum mozgással hozta le a koncert első felét. A második "részre" már kezdtek kicsit feloldódni, akkor már a hegedűs arcán is megjelent néha egy mosoly-féle, egyébként totál rezignált arccal játszott, kb egy helyben állva. Néztem 1-2 koncertfelvételt, és ott bizony nem ez volt. Ott táncoltak, mosolyogtak, rohangáltak fel-alá. Leginkább a Trollfesttel lehetett őket összehasonlítani, a Turisas zenéje azért nem ilyen. Na a Trollfesthez képest ég és fold volt a különbség. Nagyon sajnáltam, mert bőven van daluk ahhoz, hogy jó legyen a hangulat. Mondjuk a közönség nagy része itt is darálta magát rendesen, szóval lehet velem volt a baj, de én bizony unatkoztam. Beszéltem a társaság többi tagjával a végén, nekik se tetszett, pedig nagyobb rajongók voltak köztük, mint én.

20190313_223649.jpg

A ráadásra visszatért a Trollfest is (Beer. Beer), ott már kicsit ellazult a zenekar is, de ezt már nem nagyon vártuk meg.

Az emlékek, és az előzetes várakozás után sajnos a Korpilaani koncertje is csalódás volt.

setlist: Neito, Juomamaa, Korpikuusen kyynel, Aallon Alla, A Man With a Plan, Kallon malja, Harmaja, Kotikonnut, Henkselipoika, Sillanrakentaja, Kylästä keväinen kehto, Lempo, Pilli on pajusta tehty, You Looked Into My Eyes, Wooden Pints - Ráadás: Beer Beer (a Trollfest feldolgozásában), Vodka, Happy Little Boozer

 

Ezen az estén a Trollfest elvitte a showt, ami ritkaság egy előzenekartól, Egyértelműen ők csinálták a legnagyobb bulit, sajnos a Turisas és a Korpiklaani is takaréklángon játszott..Egy biztos, nem győztek meg, hogy újra hallgassak folk metalt, arról meg még kevésbé, hogy újra koncertre menjek...kár:(

 

 

KiB

Szólj hozzá!
2018. október 25. 19:30 - KiB99 powermetal.blog.hu

Élménybeszámoló - Armored Dawn, Hammerfall Barba Negra 2018-10-24

Újabb év, újabb Hammerfall koncert...jóból sosem árt a sok:)

20181024_hammer.jpg

Nyitás előtt fél órával érkeztünk meg a Barba Negrához, ahol szép kis sor kezdett már kialakulni. Szerencsére időben értünk oda, nyitásra már igencsak tisztességes mennyiségű ember várta, hogy bejuthasson. Gyors pillantások a merch-pult felé, aztán irány az első sor...amiből második lett végül középen.:). Sebaj, gondoltam itt is tökéletes lesz.

Armored Dawn:

Kíváncsi voltam a brazil banda koncertjére, youtube-on a 2 szám, amit meghallgattam előre, pont elég volt, hogy minimálisan felkeltse az érdeklődésem. Gondoltam, a koncert alkalmas lesz, hogy esetleg rajongóvá váljak. Na ez nem történt meg...semennyire. Ugyanis a koncertből a dobon kívül szinte semmit nem lehetett hallani. Néha egy-két billentyű-futam, esetleg egy-egy szólót fel lehetett fedezni, de se a ritmus- illetve basszusgitár, se az ének(!!!), se a két gitáros vokálja nem volt hallható. Ahol igazán élvezhető, és hallható volt, az a Sail Away volt, ott még egy kis közönség énekeltetés is sikerült.

 20181024_200122.jpg

Egészen egyedi módon a billentyűs kb. minden második dalban kijött gitározni, és láthatóan meg is tett mindent, de hallani sajnos szintén nem lehetett belőle semmit. Először azt gondoltam, hogy velem van a baj, de körülöttem szintén senki nem hallott semmit, szóval a hangosítással voltak nagy gondok. Nem tudom, hátul lehetett-e hallani, de elöl teljesen élvezhetetlen volt a koncert. Pedig a banda láthatóan mindent megtett, odatették magukat rendesen. Az énekes beállása, mozgása leginkább a Majesty énekesére hasonlított...remekül összeillett a feketére festett(?) haja az ősz szakállával, mókás volt:)

 20181024_194830.jpg

Az viszont kiderül, hogy a dobosuk nagyon jó:).

Nem lettem rajongó, mert sajnos nem volt miért. Lehet teszek még egy kísérletet az egyik albumukkal. Kár...:(

Bloodstone, Chance to Live Again, Eyes Behind The Crow, Men of Odin, Sail Away, Gods of Metal, Barbarians In Black, Beware of the Dragon

Hammerfall:

Sokadik találkozásom volt ez már a zenekarral. Eddig sosem okoztak csalódást. Most sem, de azért egy hiányérzet maradt a koncert végére.

A mostani turné az előzőnek a "folytatása" (ismétlése?) volt, nem is sokban tértek el a setlistben.

Hector's Hymn-al indítani mindig telitalálat, most is ütött, utána pedig csak úgy jöttek a klasszikusok, Riders of the Storm, Renegade, Heeding the call, Crimson Thunder, (nem ebben a sorrendben), majd az újabbak, Built to last, Bloodbound, Dethrone and Defy, Last Man Standing, stb..

20181024_210156.jpg

Szerencsére itt már megérkezett a hangzás is, nem kellett hátramenni. Hibátlanul szólt mindenki, a gitárok, a dob (talán egy picit halk volt), na és persze Joacim is, aki csúcsformában volt. Bejárta a színpadot, mosolygott, viccelődött, láthatóan nagyon jól érezte magát. A közönség a tenyeréből evett, a közös éneklések nagyot szóltak. Nem nagyon nézegettem hátra, de szerintem legalább 2x annyian voltunk, mint a Primal Fear-en.

20181024_210906.jpg

Amit viszont nem tudok megérteni, és itt a hiányérzet, az a setlistben a "szent tehenek". Nyilván a zenekarnak vannak saját kedvenceik, de nem tudom megbocsájtani, hogy az Any Means Neccesary-t, vagy a Bushido-t képtelenek kihagyni. Nem rossz számok ezek sem, de annyira nem is jók. Inkább "bontották" volna ki a szokásos medley-t, és mehetett volna a Legacy of Kings végig.

Ami még zavart egy kicsit (hasonlóképpen a múlt havi Primal Fear-hez) az az, hogy a közepén kicsit leültették a sok középtempóval a koncertet. Nyilván nekik is kell a pihenés, de vártam egy kis variálást azért.

Elég sok lemezről játszottak, még az eléggé hanyagolt (nem véletlenül) Infectedről is előszedték a Bang Your Head-et. Itt Joacim elmesélte, hogy egy 11 éves korában vinyl-en (ezt különösen kihangsúlyozta:) ) először hallott (ha jól emlékszem) Saxon album indította el metal zene felé:).

20181024_212326.jpg

Talán a legnagyobb hiányzó, legalábbis nekem, a The Dragon Lies Bleeding volt, na meg az Origins, ami az utóbbi 3-4 album talán legnagyobb himnusza.

A "szokásos" Hearts On Fire-nél  a végén már nem nagyon volt hangom, és tisztességesen el is fáradtam, de megérte:).

Nagyon nagyon jó este volt, kár az Armored Dawn-ért, de a Hammerfall behozta a lemaradást rendesen. Mondjuk az ígért 11 órás befejezés helyett már fél órával korábban befejezték, de így is közel 2 órás volt a buli. Jövőre új albumot ígértek, rá is fog férni a bandára egy új setlist. A koncert végén egy régi adósságot törlesztettem, és megleptem magam egy Hammerfall pólóval (ez még hiányzott a gyűjteményből:) ), ami jól is jött, mert igencsak csípős lett az idő hazafelé.

Hector's Hymn, Riders of the Storm, Renegade, Dethrone and Defy, Blood Bound, Any Means Necessary, B.Y.H., Crimson Thunder, Threshold, Built to Last, Last Man Standing, Legacy of Kings Medley, Heeding the Call, Let the Hammer Fall, Hammer High, Bushido, Hearts on Fire

 

KiB

Szólj hozzá!
2018. október 09. 17:44 - KiB99 powermetal.blog.hu

Holy Knights - Between Daylight and Pain (2012)

Az olasz Rhapsody...mondhatnánk első hallgatásra. Másodikra már kevésbé, hiszen a Holy Knights is olasz (ez amúgy elég hamar kiderül a dalaikból, nevezhetjük "tipikus" talján power metalnak). Másodikra a Rhapsody-s jelzőt is egy kicsit el lehet hagyni, bár kétség kívül a Nagymester volt valószínű legnagyobb hatással a zenekarra. Filmzene-szerű betétek, hegedű-hangzás, sok-sok billentyű, sebesség. Izgalmasan hangzik...

 628_logo.jpg

Jelenlegi felállásuk: 

Claus Jorgen Dobok (1998-)
Mark Raven Ének, Billentyűk (1998-)
Simone Campione Gitár (2002-), Basszusgitár (2012-)

 

Második albumukat 2012-ben adták ki Between Daylight and Pain címmel. Az album maga nem túl hosszú, de bőven van benne tartalom.

holy-knights.jpg

1. Mistery
2. Frozen Paradise
3. Beyond the Mist
4. 11 September
5. Glass Room
6. Wasted Time
7. Awake
8. The Turning to the Madness
9. Revolution (Japán bónusz)

 

Mini intróval indul az első dal, a Mistery. Erősebb középtempó, gyors, dallamos refrénnel, a közepén egy kis merengős belassulással. A szóló filmzene-szerű. Nyitó számnak tökéletes.

A Frozen Paradise lassan indul, Az ember már-már egy balladára számít. Aztán indul a tekerés ezerrel, igazi turbó:) Itt már jobban kivehető a billentyű, különösen a szólóknál. A szám végére egy kis vásári hangulatot teremtenek a srácok. Mókás:)

Igazi zakatolás a Beyond the Mist-ben, remek refrénnel. Itt már fel lehet fedezni jó néhány Rhapsody-s elemet. 

A következő szám a fájdalomról szól. 11 September. Ismét középtempó, súlyos riffek. A refrén gyors, egészen Rhapsody-s. A szóló zseniális. A dal vége felpörög rendesen.

A Glass Room talán a legjobb az egész albumon, Végig váltakozik a közép és gyors tempó. A refrén igazán himnuszos, és sebes:). 

A "kötelező" lassú szám a Wasted Time. Illetve annyira nem is lassú, de nem is gyors. Talán a leggyengébb az egész albumon. Nem rossz, de semmi kiemelkedő.

Az Awake viszont felébreszt rendesen:) Visszatér a sebesség, és marad is. Ha Glass Room talán a legjobb, akkor ez a biztosan az:).

A The Turning to the Madness egy elég fura tétel az albumon, ki is lóg. Kicsit nekem kísérletezésnek tűnik. Filmzenés ez is, de olyan, mint egy rossz cirkusz (talán őrült?) zenéje. Mintha összeültek volna, és játszották volna, ami eszükbe jutott. Érdekes szerzemény, az biztos. De nem rossz:)

A japán bónusz dal a Revolution. Japánul...Menetelős tempó, egy jó közép, dallamos refrén. Jó kis lezárása a lemeznek.

 

Remek albumot hoztak össze az olasz srácok, jó lenne, ha még folytatnák, mert van potenciál a zenéjükben.

 

 

KiB

Szólj hozzá!
2018. október 05. 20:13 - KiB99 powermetal.blog.hu

Élménybeszámoló - Existance, Riot V, Primal Fear Barba Negra 2018-09-30

Nagyon rég írtam már. Nem tudom miért, de igazából mindegy is. Az újabb bejegyzésemhez remek indokot szolgáltatott a vasárnapi Primal Fear koncert.

 letoltes.jpg

Kedvenc szerzőtársammal együtt annak rendje és módja szerint időben érkeztünk a 18 órai kapunyitásra. Aztán szembesültünk a ténnyel, hogy lehetünk mi akármennyire pontosak, ha a beállások miatt 40 percet késik a nyitás. Na sebaj, legalább volt hely az első sorban:). Aztán szembesültünk azzal a ténnyel is, hogy az Existance is előzenekar lesz. Ennyi meglepetés után pedig szembesültünk azzal a ténnyel, hogy rohadtul nem voltunk képben az estével kapcsolatban:). (De sebaj, legalább volt hely az első sorban:) )

A sikeres bejutás után szemügyre vettük a merch pultokat (igazából itt esett le, hogy lesz +1 előzenekar). Voltak jófajta cuccok, de végül nem vettünk semmit.

Existance:

Viszonylag hamar nekiállt az Existance nem túl hosszú műsorának. Jófajta heavy banda Franciaországból. Az első szám alatt még nagyon vacakul szóltak, a gitár "kásás" volt, az ének erőtlen, de nagyon hamar helyrerakták a hangzást, így a második daltól már lehetett élvezni a zenéjüket. Az énekes megpróbált hamar kapcsolatot teremteni a (még nem túl nagy számú) közönséggel, több-kevesebb sikerrel.

20180930_191155_2.jpg

A kevesebbre a "legjobb" példa a We Are Restless című szám refrénjének énekeltetése volt. A "We Are" még megvolt, de a "restless"-t csak azok énekelték vissza, akik ismerték a dalt, mert érteni sajnos nem nagyon lehetett. De igazából mókás pillanat volt, nem vont le semmi a koncert értékéből. Merthogy a francia srácok bizony nagyon is technikásak, és szimpatikusak voltak. Nem tudom, fogom-e őket hallgatni a jövőben, de kellemes perceket okoztak.

Riot V:

A Riot nem egy fiatal társaság, az első albumukat még 1977-ben adták ki. A legrégebbi tagok is "csak" 1989 óta vannak a bandában. Az első énekesük már nincs is köztünk sajnos:(.

Utólag azt kell, hogy mondjam, hogy szánom-bánom, hogy a Riot-ra sem voltam felkészülve. Nagyon nagy hiba volt. Ha tudtam volna, mire számíthatok, biztosan utánamegyek az összes albumuknak. Ami az Existance zakatolós, menetelős heavy-jéből igazán hiányzott, azt a Riot-tól megkaptuk: a SEBESSÉGET!! (És ez sajnos a Primal Fear koncerte is igaz volt, de mindent a maga idejében). 

20180930_200642.jpg

 

Jobbnál-jobb számok, igazi power (speed) himnuszok, döngölős heavy művek. Itt már hangzás is remekül indult, és úgy is maradt:). Az énekesről csakis a legmagasabb szinten tudok nyilatkozni. Kb úgy, ahogy énekelt. Sehol egy hamis hang, hatalmas screamek, könnyed magasak...hibátlan volt. A fazon kinézett kb 40 évesnek (maximum), főleg azután, hogy megmutogatta eléggé kidolgozott vonalait (biztos amikor kiderült, hogy Ralf Scheepers-el együtt fog turnézni, belehúzott egy kicsit:) ). Aztán némi keresgélés után kiderült számomra, hogy majdnem 50 éves...na ott kerestem az államat.

A bandán látszott, hogy marhára élvezik a zenélést, és hogy jól érzik magukat. A basszusgitáros azzal indított, hogy meghúzott egy jókora whiskey-s üveget, elég laza. A szólógitáros a legtöbb szólót csukott szemmel, érzésből tolta el, végtelenül profi volt.

Baromi jó koncertet toltak, nálam elvitték a show-t. Biztosan hallgatni fogom őket, minél hamarabb.:)

Setlist: Victory, Flight of the Warrior, Outlaw, Johnny's Back, Sign of the Crimson Storm, Heart of a Lion, Bloodstreets, Take Me Back, Angel's Thunder, Devil's Reign, Swords and Tequila, Warrior, Thundersteel

 

Primal Fear:

A Primal Fear-rel a "kapcsolatom" kezdete valahova 2002-ra nyúlik vissza, ha jól emlékszem akkor voltam először az aktuális koncertjükön (megnéztem, 2002 szeptemberében, tehát 16 éve, te jó ég). Azóta nem is nagyon hagytam ki alkalmat, amikor jöttek, mindig mentem, ha lehetőségem volt rá. Nyilván most se hagyhattam ki. Főleg, mivel az előző bulijuk hagyott egy kis hiányérzetet bennem. Na nem a minőségre, vagy a srácok hozzáállása volt a probléma, azzal sose volt baj. Igazából a setlist nem nagyon jött be legutóbb. Reméltem, hogy idén ez máshogy lesz. Legnagyobb sajnálatomra nem így lett.

 20180930_215139.jpg

De még mielőtt valaki azt gondolná, hogy nem tetszett a koncertjük....tetszett, nagyon is. Remekül indult, Final Embrace, Chainbreaker, kívánni sem lehet jobbat. Viszont innentől (kb. a Nuclear Fire kivételével) beállt egy erős középtempóra az egész koncert, és sajnos nem is nagyon jött ki belőle (max még jobban belassult). Sok-sok gyors számuk van, igazán keverhették volna jobban a dalokat. Ami igazán csalódás volt, hogy előszedtek 5-6, viszonylag hosszú, lassú számot. Pontosan ugyanaz volt a bajom ezzel a koncerttel, mint a legújabb albumukkal. A közepéig nagyon jó volt, aztán sajnos fogyott a lendület, és a végére teljesen leült. Eye of the storm, King of Madness, When Death Comes Knocking, Ritual, Fighting The Darkness, Under Your Spell, Born Again... Ezek mind kiváló dalok, de egy kicsivel több, mint másfél órás koncertbe ennyi lassabb tételt beleszuszakolni...szerintem nem szerencsés. Tisztában vagyok vele, hogy 20 év, és 12 album terméséből sose fognak tudni olyan setlistet összerakni, ami mindenkinek tetszik, de egy kicsit lehettek volna változatosabbak.

 20180930_215141.jpg

Ralf továbbra is hibátlan élőben (is), a többiek lelkesek voltak, végig mosolyogtak, a gitárosok dobálták a pengetőket tonnaszám. Láthatóan élvezték a koncertet, amit ennyi év után is nagyon jó volt látni.

Imádom őket, de remélem legközelebb egy hozzám közelebb álló "csokorral" érkeznek. De az biztos, hogy ott leszek:)

Final Embrace, Chainbreaker, Blood, Sweat & Fear, Face The Emptiness, Hounds Of Justice, The Ritual, Under Your Spell, Nuclear Fire, Eye Of The Storm, King Of Madness, The End Is Near, When Death Comes Knocking, Metal Is Forever, Fighting The Darkness, Running In The Dust, Born Again

Viszonylag hamar vége lett a koncerteknek, így még éjszakai közlekedés nélkül hazajutottam.

Minden pénzt megért az este, amit egyértelműen a Riot "nyert". De soha rosszabb koncertet.

 

 

KiB

 

Szólj hozzá!
2018. március 16. 09:22 - KiB99 powermetal.blog.hu

Barque of Dante - Lasting Forever (2013)

Kínából csodás másolatok szoktak jönni, remek minőségben. Power metalt eddig nem nagyon másoltak, legalábbis én nem hallottam a Barque of Dante előtt más zenekart. De ha mást ne is, powert "másoljanak", ha ilyen minőségben teszik:). Ha már hasonlítani kéne valamihez, akkor az olaszos power metal ugrik be elsőnek

17203223_1277274758974480_7023719573678970284_n_1.jpg

Jelenlegi felállásuk:

Xie Zhiheng Ének, Gitár, Basszusgitár (2004-2010, 2011-)
Wang Wenjia Bassusgitár (2016-)
Zi Lei Gitár (2016-)
Dick Gilchrist Dobok (2017-)
Roberto Castiglioni Ének (2017-)

 

2013-ban adták ki második albumukat Lasting Forever címmel. Ezen a lemezen még a Gloryhammerből ismert Thomas Winkler volt az énekes. Ezután a zenekarból csak Xie Zhiheng maradt hírmondónak, rajta kívül a teljes zenekar kicserélődött. Vajon miért?

b23b98a6f66c0eb03c9cdd40e5ba9095.jpg

 

1. The Light of Polaris
2. Lasting Forever
3. Follow the King
4. Walking Alone
5. I Will Never Forget
6. Way of Your Life
7. Albert the Miner Part I
8. Albert the Miner Part II
9. The Way to Freedom

Egy viszonylag hosszú, filmes intróval nyit az album. Bármelyik fantasy/középkori/háborús film zenéje is lehetne. Imádom az ilyen kezdéseket, szerintem nagyon sokat hozzá tudnak tenni az albumhoz.

A címadóval folytatódik az album, kellemes középtempóval, ami a refrénre és a szólóra rendesen felpörög, ahogy azt kell. Már az album elején világossá válik, hogy ezek a kínai srácok bizony értik a dolgukat, a hangszeres részleg odateszi magát. Thomas hangja pedig itt is remek, nagy kár, hogy csak erre az egy lemezre tudták "szerződtetni".

Neoklasszikus betéttel indul a Follow the King, hogy aztán végig zakatoljon, csak a refrénre lassul be a tempó.

A következő két dalban visszaveszik a tempót, egy lassabb középtempó (Walking Alone) után egy balladát hallhatunk Vicky Psarakis vendégszereplésével. (Egyébként nagyon szép dal, nem lóg ki)

Ismét felpörögnek az események a Way of Your Life-ban (szerencsére:) ), a szólóra kicsit lelassul a dal, de a végén megy a tekerés ezerrel.

A két részes Albert the Miner első "fele" (nincs 2 perc) egy kis középkori feelinget hoz, a második, leghosszabb tételben viszont van minden: turbó, közép, líra, zakatolás. Az egyik legjobb szám az egész lemezen.

Rövidke lírai outro-val zárul az album, szintén Vicky Psarakis előadásában. Jól keretbe foglalja ezt a remek albumot.

Ezzel a kínai másolattal mindenki tehet egy próbát, nem fog csalódni. Már csak Thomas Winkler hangja miatt is.

 

 

KiB

 

 

 

Szólj hozzá!
2018. március 10. 08:02 - KiB99 powermetal.blog.hu

Élménybeszámoló - Scarlet Aura, Beast in Black, Rhapsody. Barba Negra 2018-03-08

180308-rhapsody-barba_negra.jpg

Amikor bejelentették, hogy a Rhapsody egy utolsó(?), szinte eredeti felállásos turnéra indul, megünnepelni a Symphony of the Enchanted Land című album 20 éves "születésnapját, az első gondolatom az volt, hogy ha törik, ha szakad, nekem ezen ott kell lennem. Aztán jöttek a dátumok, helyszínek, és csak nem láttunk magyar időpontot. De szerencsére Luca-ék is úgy gondolták, hogy minket nem hagyhatnak ki egy európai körútból, így itt volt a soha vissza nem térő alkalom, még egyszer, utoljára látni azt a zenekart, ami nekem a kezdet kezdetén egyet jelentett a metal zenével (+Manowar, de erről már írtam korábban). De haladjunk időrendben.

 

 A kapunyitás 7-re volt írva, ennek megfelelően nem sokkal 6 után el is foglaltam a helyemet az akkor még rövidke sorban. Innen is csókoltatom azokat, akik szerint remek ötlet volt a PeCsa lebontása a felújítás helyett, így be kell érnünk itt Budapesten 1 darab olyan hellyel, ami a kifizethető kategóriába tartozik (Pokolgép 14-17 ezerért állóhely az arénában???), és viszonylag nagy. Na most jön egy olyan banda, ami stílusában az elsők között van, búcsúturné, és ki kell tenni a megtelt táblát, közben meg 11 ezerért adnak el jegyeket néhányan. Ne értsetek félre, a Barba Negra remek hely, és sok kiváló élményem van onnan, de valljuk be, a PeCsa nagyon hiányzik. És nem csak a koncertek miatt. 

 

Mire beértem, az első sor már foglalt volt, így az első tervem ment is a levesbe. Ezt meg is bántam, de erről majd később.

A Scarlet Aura-ról eddig semmit nem hallottam, nem is "készültem" belőlük, úgy voltam vele, hogy első hallásra eldöntöm, hogy tetszik-e a dolog. A banda innen a szomszédból jött, melódikus metalt játszanak, női énekessel. A nem túl hosszú intró után szétment a függöny, és egy jó kis beállással fogadott minket a zenekar.

20180308_192458.jpg

A hölgyemény rögtön az első szám után megszabadult a szárnyaitól. Kíváncsi lettem volna, hogy oldja meg az éneklést a jelmezben, de erre nem került sor. 

Nagyon lelkesek, szimpatikusak voltak. A zenéjük számomra eléggé "tucat-nőiénekes"-es (hogy honnan szedek ilyeneket, na mind1:) ) volt, nem igazán lettem rajongó. Voltak jó pillanatok nyilván, az énekes hölgy hangja is rendben volt, bár néhol mintha lett volna egy-két elcsúszás. A rövidke koncert csúcspontja egyértelműen egy feldolgozás volt, mégpedig a Cranberries Zombie c. száma, megemlékezésként a nemrég elhunyt Dolores O'Riordan-re. A közönség vevő is volt rá, együtt énekeltük az egész dalt. A koncert végére rendesen meg is telt a terem, és a szokásos magyar vendégszeretettel tapsoltuk meg a bandát. Látszott is rajtuk, hogy nagyon jól érezték magukat, végig vigyorogták az egészet, különösen a basszusgitáros.

A Beast in Black-et vártam, kíváncsi voltam, hogy Anton Kabanen mit hoz ki a Battle Beast "testvéréből". Sajnos ott nem alakultak jól számára a dolgok, de nem sokat pihent, és összehozta ezt a formációt. Számunkra külön öröm, hogy Molnár Máté (volt Wisdom) személyében magyar tagja is van a bandának. Volt is ováció, amikor megszólalt (nem volt eddig jellemző rá).

20180308_202149.jpg

A zene tényleg a Battle Beast-et idézi. Olyan az egész, mintha a 80-as évek szinti-disco-popját nyakon öntenénk egy jó adag fémmel. És működik! Remek dallamok, technikás szólók, és egy zseniális énekes. Ami ebből a nem túl magas, vékony emberből kijön, valami hihetetlen. A legkisebb erőlködés nélkül volt képes olyan magasakat produkálni, hogy kerestem néha az állam. A power metalon belül azért jópár "kappant" hallottam már, de Yannis Papadopoulos bizony az élmezőnyben van.

Biztos sokan vannak olyanok, akik ettől a fajta zenétől vért hánynak, de élőben nagyot ütnek ezek a dalok. És azért ők se vették teljesen komolyan az egészet: az egyik legőrültebb számuknál a teljes gitárszekció egy helyben állt, egy ledes szemüveggel a fejükön, amin a "crazy" "mad" "insane" futott folyamatosan. A közönség közben meg volt őrülve:).

20180308_204441.jpg

Fel szokták tenni a kérdést, hogy ez a fiatalabb generáció (Sabaton, Battle Beast, Beast in Black stb.) mennyi ideig fogja tudni fenntartani az érdeklődést. Koncerteken viszont az látszik, hogy a zenéjük igenis működik. És bizony becsalogatják a fiatalokat. De ennek a témának a kitárgyalását meghagyom azoknak, akik értenek is ezekhez a dolgokhoz. Nekem minden estre tetszett, nagyon jól szórakoztam. Amit viszont hiányoltam, az egy billentyűs élőben. Bőven van annyi szinti alap, hogy elférne, aki élőben játssza.

Az este végén mindkét zenekart el lehetett csípni a merch pultnál, közvetlenek, szimpatikusak voltak.

RHAPSODY!

Csak nagy betűkkel. Nem tudok elfogulatlanul írni velük kapcsolatban.

Mióta koncertre járok (2002 óta), a Rhapsody nem sokszor járt nálunk. 2000 után először a 2013-as FEZEN-re jöttek. Így ez volt velük az első találkozásom. Életem egyik legnagyobb koncertélménye volt. Rá 1-2 hónapra meg jött a hír, hogy a zenekar szétbomlik...csodás:(. De legalább láthattam őket, gondoltam akkor. Azóta járt nálunk a Rhapsody of Fire Fabio-val, és a Luca-féle Rhapsody is. Minden koncert nagy élmény volt, de nem volt az igazi.

És akkor itt volt a lehetőség. Nem is hagytam ki.

Egész jó helyet tudtam fogni a koncertre, amit nagyon hamar fel is adtam, és kimenekültem hátra.

Sok-sok bulin voltam már, el tudom viselni a pogózást, a lökdösődést (mondjuk kimaradok belőlük, de nem szokott problémám lenni). De most itt a közönség élvezhetetlenné tette számomra a koncert elejét. Mindig mindenki próbál odafigyelni a másikra, de amikor a fél (vagy egész) részeg 2 méteres, 100 kilós pali tarol le nála 2-3 fejjel kisebb lányokat, meg aki az útjába kerül. Ja, és a legjobb az egészben, hogy mindezt a Village of Dwarves alatt, ami aztán az igazi pogó-alap...se levegőm nem volt, se helyem. Hátramentem. Lehet én vagyok papírból, vagy csak öregszem, de ennyire még sose zavart ez a dolog.

Na de vissza a koncerthez: felemás érzéseim vannak az egész estével kapcsolatban. Nagyon vártam, nagyon tetszett, de végig az volt az agyamban, hogy ez az utolsó koncert, most látom őket utoljára együtt a színpadon. És egy ilyen búcsúturnéhoz nekem bizony kevés volt a látvány. Lehetett volna vetítés, akár régi koncertekből, akár stúdiófelvételekből. A két oldalon lévő zászlókon kívül semmi. Ez a rész csalódás volt.

20180308_211513.jpg

A másik óriási negatívum, amit nem tudtam kiverni a fejemből, az Alex Staropoli hiánya volt. Nagyon sajnálom, hogy nem tudták rádumálni (ő nem akarta, nem tudom), hogy tartson velük. Nélküle nem volt az igazi.

És innentől csak pozitívumok. MINDEN MÁS! Fabio, Luca, a zene, a szólók.

Fabio ugyan kicsit sokat beszélt, de ez a sztorizgatás szerintem még közelebb hozta a zenekart. Amit Christopher Lee-ről mesélt...megható volt. De utána lehetett volna egy olyan számot játszani, ahol hallani is Lee hangját.

Amikor a koncert kb. 3/4-nél előszedte Andrea Bocelli leghíresebb dalát, és opera-minőségben előadta, csak lestem, mint hal a szatyorban. Hihetetlen volt.

20180308_221447.jpg

Nem tudok a teljesítményükről semmi rosszat mondani (nem is akarok), de egy dolog mellett nem tudok elmenni szó nélkül. Az egész előadáson lejött az, hogy ezek az emberek szeretik egymást, jól tudnak együtt játszani, és ők a RHAPSODY (+Staropoli). Mi a jó francért hagyják abba? Tudom, az ő dolguk, csinálják 100 éve, mást akarnak, mit tudom én. Csak elfogadni nem tudom. Könnyebb lenne, ha úgy fejeznék be, hogy 60+os az összes, és elfáradtak. Az érthetőbb. (Nagyon jó lesz ugyanez a Manowarnál 1 éven belül kb, csak őket még látni sem fogom a búcsúturnéjukon:( ). Luca Turillit ráadásul még soha nem láttam ilyen lelkesnek, mint ezen a koncerten. Fabio már kiszállt a Rhapsody of Fire-ből, Luca pedig úgy hírlik feladja a saját zenekarát. Nagyon szomorú vagyok. Fabio mostani zenekarai nem tetszenek, Luca pedig film és játékzenét akar írni? Azokat mondjuk meg fogom hallgatni:). 

Nehéz összefoglalni ezt az estét. Egyfelől nagyon boldog vagyok, hogy láthattam egyik kedvenc zenekaromat még egyszer, de úgy érzem, hogy ez a búcsú dolog egy kicsit többet érdemelt volna "csak" a zenénél. A végén még vártam, hátha kijönnek a közönség közé (úgy, ahogy a két előzenekar tette), de nem jöttek:(.

Nem volt őszinte a mosolyom hazafelé, igyekszem csak a jó dolgokra emlékezni, de ez egy fájó pont lesz sokáig. Tudom, zenekarok jönnek-mennek, abbahagyják, feloszlanak, új énekes stb.

De a Rhapsody, az a Rhapsody. És ez így is marad.

 

 

KiB

 

2 komment
2018. március 09. 15:07 - KiB99 powermetal.blog.hu

Élménybeszámoló - Noctis, Dendera, Civil War, Gloryhammer. Barba Negra 2018-01-08

Még soha nem írtam hosszabb élménybeszámolót koncertről, engedjétek meg, hogy megpróbálkozzam vele.

gh-thumb.jpg

Egy kisebb kálváriával indult a koncert. A meghirdetett 6 órás kapunyitásból 7 óra lett, így hiába érkeztünk kedvenc szerzőtársammal együtt a helyszínre pontosan, a kedves biztonsági őrök (semmi negatív felhang, tényleg normálisak voltak) nem engedtek be. Tanakodás, hogy mi legyen, végül 1 óra kb. semmittevés, és mászkálás után 7 előtt pár perccel bent voltunk a Barba Negra-ban. Nem tudom ki találta ki ezt a remek megoldást, de az, hogy 7-kor van a kapunyitás, és 7-kor kezdődik az első előzenekar koncertje...hát minimum kiszúrás. Még csak néhány ember lézengett a színpad előtt, meg páran a ruhatárban.

A Noctis koncertje alatt tisztes távolságban pihentük ki a várakozás "fáradalmait", így kicsit messzíről, és előttem ácsorgó népek háta mögül figyeltem a bandát. Tehetséges társaság, de az első két dal után bizony többre számítottam. Jófajta powert játszanak, de sajnos eléggé egyformák voltak a számok. Pedig az énekesnek, Lévai Sándornak tökéletes hangja van ehhez a fajta powerhez. Nem ismertem eddig a zenekart, de azért majd igyekszem egy kicsit odafigyelni, mert van bennük lehetőség, csak variálniuk kéne a dalaikat.

noctis_band.jpg

 

A koncert előtt megérkezett a társaság többi része, így a Dendera előadását szintén addigi helyünkről figyeltük. Róluk se hallottam még semmit, így kíváncsian figyeltem. Ők már meggyőzőbbek voltak, remek heavy metalt toltak, jó kis "zakatolós" dalokkal, és egy gyorsabb tétel is belefért a rövid programjukba. Náluk az énekessel nem voltam teljesen kibékülve így elsőre, szerintem neki egy kicsit kevés volt a hangja. (Mondom ezt úgy, hogy nekem aztán remek hangom van:) ). Egyébként nagyon szimpatikusak voltak, koncert végén lehetett velük találkozni, normális srácoknak tűntek.

945191_587058284672701_358403963_n.jpg

 

A Civil Wart nem először láttam, volt szerencsém (ha jól emlékszem) az összes hazai koncertjükön ott lenni. Viszont ugye énekescsere volt náluk, így először "vehettük szemügyre" az új frontembert, Kelly Sundown Carpentert (micsoda név:) ). Imádom Nils Patrick Johannson hangját, nagyon egyedi, ezért igazán kíváncsi voltam, hogy teljesítenek az új énekessel.

20180108_213810.jpg

Az első két dalnál még nem igazán tetszett a dolog, a hangosítás se volt tökéletes, viszont a Gettysburg-nél jött az "áttörés". Ott győzött meg Kelly, hogy remek választás volt/lesz:) Onnantól nem volt semmi gond. Mondjuk a Tombstone (meg az egész koncert) végére kicsit elfogyott szegény, de ennek okára is megkaptam később a választ. Volt szerencsém a billentyűssel, Daniellel beszélgetni viszonylag sokat, így tudtam kérdezősködni. Elmondta, hogy Kelly betegséggel küzdött, de az egész zenekar nem volt tökéletes állapotban, eléggé padlón voltak. Szerencsére ebből nem sok látszott. Viszont ami már érdekesebb volt, az a véleményük az énekes-váltásról. Kérdeztem, hogy szerintük ki a jobb, amire azt a választ kaptam, hogy Kelly. "Hangilag jobb, vagy emberként?". Erre tömören annyit felelt, hogy mindkettő. Idézem pontosan, Patrick egy "Totally Asshole". Ez azért kicsit csalódás, mert az eddigi koncerteken nem tűnt így. Ilyenkor gondol bele az egyszeri koncertre járó, hogy mennyire nehéz is lehet ez az egész. A színpadon tökéletes egységnek kell lenni, aztán ha vége a koncertnek, lehet nem is beszélnek egymással...fura. A koncert minden kis hibájával együtt is nagyon jó volt, remélem az új albummal (ami Daniel szerint még idén érkezik), teljesen egészségesen, főbandaként láthatjuk majd őket újra.

A Gloryhammert is láttam minden itthoni fellépésükön, de eddig mindig előzenekari státuszban voltak. Nagyon vártam, hogy megállják-e a helyüket headlinerként, főleg úgy, hogy "mindössze" két albumból válogathatnak.

 

20180108_220804.jpg

 

Ezt egy kis csavarral megoldották úgy, hogy a második albumukat, a Space 1992: Rise of the chaos wizards-ot teljes egészében eljátszották, és hozzá "csipegettek" az első lemezről is.

Az eddig koncertek alapján is kitűnt, hogy ez a banda totálisan nem veszi komolyan magát, de azt nagyon komolyan csinálják.:) Olvastam máshol olyan véleményeket, hogy ez nem jó, meg hogy marhaság az egész, miért nem veszik komolyan. Én azt mondom, hogy ez teljesen jó dolog. Nem kell mindent túlkomplikálni. Egy koncertre szórakozni megy az ember, kikapcsolódni. Ezek a srácok pedig ebben 100%-ig partnerek voltak. És bizony a zenéjük is működik élőben. Azt pedig (legalábbis nekem biztosan) véglegesen bebizonyították, hogy tökéletesen alkalmasak a headliner szerepre. Angus tenyeréből evett a közönség, viccesen, lazán "vezényelte" a koncertet, a hangja pedig még mindig hibátlan élőben is. A bohóckodások, mint a Goblin Kinggel való "harc" is a helyén volt.

A többiek is hozták a karaktert, ahogy kell. Arra sajnos számomra nem derült fény (igaz nem is nagyon olvastam utána), hogy miért nem Chris állt a billentyű mögött. Ez mondjuk csak a koncert vége felé tűnt fel, addig nagyon odafigyeltem mindenre:).

20180108_230428.jpg

Ami a setlistet illeti, a már említett teljes album mellett előszedték a "szokásos" számokat az első albumukról (The Unicorn Invasion of Dundee, Angus McFife, Quest For The Hammer Of Glory), viszont végre eljátszották a Magic Dragon-t. Hatalmas piros pont érte, talán a legjobb szám a két albumról.

A másik nagy élmény (és ez egyenes következik abból, hogy a teljes albumot játszották) a Heroes (of Dundee) volt. A második lemezről számomra egyértelműen a legjobb, pedig van bőven, amiből lehet válogatni.

Szerencsére a koncert végén némi dedikálásra is el tudtam csípni őket. Beszélgetni már nem nagyon jutott idő, hosszú volt az út haza, és amúgy is nagyon sokan voltak körülöttük.

Hatalmas vigyorral a képemen távoztam az este végén, a Gloryhammer innentől nyugodtan lehet főzenekar bármikor, de lassan kelleni fog egy új album, hogy lehessen válogatni.

 

KiB

Szólj hozzá!
2017. szeptember 13. 09:42 - KiB99 powermetal.blog.hu

Nostradameus - Words of Nostradameus (2000)

Mai írásom egy régi nagy kedvenc, a már (sajnos) feloszlott Nostradameus. Egy újabb banda Svédországból, azon belül is Göteborgból. Göteborgi metal? Nyilván sokaknak rögtön a Dark Tranquillity ugrik be elsőre. "Szerencsére" csak a város a közös pont. Azért írom idézőjelbe, mert szeretem a DT zenéjét. A Nostradameus esetében (legalábbis az első pár lemezen) igazi turbó power metalról van szó...azt pedig szeretjük:).

5301_nostradameus_logo.jpg

Utolsó ismert felállásuk:

Freddy Persson Basszusgitár, Ének
Jake Fredén Gitár, Ének
Erik Söderman Gitár, Ének
Gustav Nahlin Dobok

 

A banda 1998-ban alakult. Sajnos az első három, igazán jó album után átváltottak thrash-be, ami (nekem legalábbis) csalódás volt. Bár rég nem hallgattam az utolsó lemezeiket, lehet kéne megint egy próbát tenni.
Most a 2000-ben kiadott első lemezüket mutatnám be, ez a Words of Nostradameus.

 

7647.jpg

1. Words of Nostradameus
2. The Vision
3. Out of This World
4. Nightmare Prophecy
5. Without Your Love
6. Master of the Night
7. Black Fate
8. The Crown's Inn
9. Resurrection
10. Brother in Chains
11. One for All, All for One

Egy nem túl hosszú intro után beindul a darálás. Remekbe szabott turbók sorakoznak az albumon, alig-alig törik meg a lendület. Igazán csak egy balladára (Without Your Love) lassítanak a srácok, meg egy nagyjából 1 perces midtróra (Resurrection), ezeken kívül gyorsabbnál gyorsabb tételeket robbantanak az arcunkba.

Az énekes hangja jobban működik magasabb tartományokban, mélyen kicsit egyhangú. Szerencsére inkább a magasakat hozza, főleg a refréneknél (és a scream-ek sem hiányoznak).

A lemezen hemzsegnek a jobbnál-jobb turbó-himnuszok, de egy kiemelkedik. Ez a One for All, All for One. Ha egyszer csinálok egy 10-es listát a legjobb refrénekről, ez a dal a top 3-mas lesz, az tuti. 

Egy remek zenekar szinte hibátlan bemutatkozó albuma, amit érdemes meghallgatni.

Az ősidőkben volt szerencsém látni őket élőben. Egy "megboldogult" koncerthelyszín egy "megboldogult" bandával. Fáj a szívem mindkettőért.

 

KiB

Szólj hozzá!
2017. július 13. 20:17 - Pethi

Iron Fire - Thunderstorm (2000)

Hát bevallom és aláírom, nem a legeredetibb név egy PM bandának, nem hiszem hogy sokat gondolkodtak volna a nevükön a srácok. Lehetett volna akár Steel Storm is, kb. ugyanolyan "fantáziadús" (egyébként mit ad isten, van ilyen nevű orosz banda). 

Na de! Különlegesség bennük, hogy bár skandinávokról van szó, nem svédek és nem is norvégok, és nem is finnek. Haaaneeem igen, dánok! Valljuk be, Dánia nem egy metál nagyhatalom (persze vannak ott is bandák nyilván, lásd King Diamond).
Ennyi bevezető után térjünk is rá magára az albumra, ami a banda debütáló albuma és egyben a legjobb is szerintem a nyolc megjelent lemezük közül.

 

 
  1. Final Crusade
  2. When the Heroes Fall
  3. Rise of the Rainbow
  4. Metal Victory
  5. Thunderstorm 
  6. Behind the Mirror
  7. Warriors of Steel
  8. Battle of Freedom
  9. Glory to the King
10. Angel of Light 
11. Until the End
12. Riding Free
13. Under Jolly Roger (Running Wild cover)


Nos a borító elég fincsi, mi is jut róla eszünkbe? Nem, nem az hogy homoerotikus! Hanem EPIC!!!!, és nagyon hangulatos, akárcsak a lemezen található számok. Ugyanis ez egy igazi Epic PM album, telis-tele hatalmas metál himnuszokkal, sebességgel, gyilkos szólókkal és hangulattal. Már a számok címe is nyálcsorgatásra késztet.
Az énekes Martin Steene névre hallgat, és bizony néhol nem árt hozzá egy kis erős idegrendszer. Ugyanis cérnahangú barátunk nem a legnagyobb és legjobb énekes a szakmában - nem rosszabb mint André Matos, akit valamiért az egekig istenítenek, amit a mai napig nem vagyok képes felfogni, hogy miért - de azért annyi egyediség van benne, hogy simán fel lehet ismerni őt.
Az első számtól a kilencedikig baromi élvezetes minden. Középtempótól a gyorsig minden van, gigantikus refrének, tömeggyilkos szólókkal megspékelve. Aztán jön a leggyengébb szám, az Angel of Light című ballada. A címe is elég giccses és nem is az a baj, hogy ballada hanem az, hogy egyáltalán nem illik a többi szám mellé. Maga a stílusa is tök eltérő, úgy hangzik az egész szám, mintha egy csajozni vágyó, szemükbe lógó hajú egyetemisták májerkodnának. Szörnyűűűű...
De aztán szerencsére visszatérnek és szerintem a PM világ egyik legjobb refrénű számát az arcunkba robbantják, az Until the End-et. Tökéletes szám.

Az utolsó szám egy király happy Riding Free, majd egy ráadás, Running Wild klasszikus feldolgozás, az Under Jolly Roger. Ez is jól sikerült nekik.

Aki szomjazik egy kicsit is a gyors, turbó, epikus, együtt éneklős PM-re, az megtalálja ebben az albumban az egészen biztos.

Legjobb számok: Until the End, Until the End, Thunderstorm, Glory to King,  Riding Free, Until the End


 

Pethi

Szólj hozzá!
2017. július 08. 11:04 - KiB99 powermetal.blog.hu

Seven Kingdoms - The Fire Is Mine (2012)

Seven Kingdoms....na vajon miről szólhat ennek a remek amerikai (egy újabb US power, ami egészen európai:) ) banda zenéje? Bizony, Trónok harca, minden mennyiségben, power előadásban, női énekessel.

 logo_1.jpg

Jelenlegi felállásuk:

Keith Byrd Dobok (2007-)
Kevin Byrd Gitár (2007-)
Camden Cruz Gitár (2007-)
Sabrina Valentine Ének (2009-)
Aaron Sluss Basszusgitár (2010-)

 

A zenekar 2007-ben, alakult, abban az évben rögtön ki is adták első albumukat. Ekkor még nem Sabrina énekelt, ő a második albumtól a fronthölgy. 

2012-ben jelent meg harmadik lemezük The Fire is Mine címmel.

20150724_7k.jpg

1. Beyond the Wall
2. After the Fall
3. Forever Brave
4. Flame of Olympus
5. Symphony of Stars
6. The Fire Is Mine
7. Kardia
8. Fragile Minds Collapse
9. In the Twisted Twilight
10. A Debt Paid in Steel
11. The King in the North

Rövid intro után belecsapnak az amerikai srácok. Szerencsére ők sem spórolnak a sebességgel. Power lemezeken még mindig egy kicsit különlegességnek számít a női ének, főleg a nem áriázós fajta. Sabrina hangja tökéletesen illeszkedik a zenéhez.

A gyorsabb számok (After the Fall, Forever Brave, Flame of Olympus) tökéletesen kezdésnek bizonyulnak.

 

 

A kezdeti sodró lendület az album közepéig kitart, aztán kicsit lassul a sebesség (sajnos), de a minőség nem gyengül. Himnuszos refrének, középtempó, kórus, ami csak kell:). A kötelező ballada (Kardia) után ismét visszatér egy kicsit a sebesség, néhol egy thrashes beütéssel (Fragile Minds Collapse). Az album végére marad egy hosszabb, kórussal megtámogatott tétel, ami méltó lezárása ennek a jó kis albumnak.

 

Aki szereti a Trónok harcát (én így vagyok vele), és a jófajta powert, az bátran tegyen egy próbát, nem fog csalódni. 

 

KiB

Szólj hozzá!