Amikor bejelentették, hogy a Rhapsody egy utolsó(?), szinte eredeti felállásos turnéra indul, megünnepelni a Symphony of the Enchanted Land című album 20 éves "születésnapját, az első gondolatom az volt, hogy ha törik, ha szakad, nekem ezen ott kell lennem. Aztán jöttek a dátumok, helyszínek, és csak nem láttunk magyar időpontot. De szerencsére Luca-ék is úgy gondolták, hogy minket nem hagyhatnak ki egy európai körútból, így itt volt a soha vissza nem térő alkalom, még egyszer, utoljára látni azt a zenekart, ami nekem a kezdet kezdetén egyet jelentett a metal zenével (+Manowar, de erről már írtam korábban). De haladjunk időrendben.

 A kapunyitás 7-re volt írva, ennek megfelelően nem sokkal 6 után el is foglaltam a helyemet az akkor még rövidke sorban. Innen is csókoltatom azokat, akik szerint remek ötlet volt a PeCsa lebontása a felújítás helyett, így be kell érnünk itt Budapesten 1 darab olyan hellyel, ami a kifizethető kategóriába tartozik (Pokolgép 14-17 ezerért állóhely az arénában???), és viszonylag nagy. Na most jön egy olyan banda, ami stílusában az elsők között van, búcsúturné, és ki kell tenni a megtelt táblát, közben meg 11 ezerért adnak el jegyeket néhányan. Ne értsetek félre, a Barba Negra remek hely, és sok kiváló élményem van onnan, de valljuk be, a PeCsa nagyon hiányzik. És nem csak a koncertek miatt. 

Mire beértem, az első sor már foglalt volt, így az első tervem ment is a levesbe. Ezt meg is bántam, de erről majd később.

A Scarlet Aura-ról eddig semmit nem hallottam, nem is "készültem" belőlük, úgy voltam vele, hogy első hallásra eldöntöm, hogy tetszik-e a dolog. A banda innen a szomszédból jött, melódikus metalt játszanak, női énekessel. A nem túl hosszú intró után szétment a függöny, és egy jó kis beállással fogadott minket a zenekar.

A hölgyemény rögtön az első szám után megszabadult a szárnyaitól. Kíváncsi lettem volna, hogy oldja meg az éneklést a jelmezben, de erre nem került sor. 

Nagyon lelkesek, szimpatikusak voltak. A zenéjük számomra eléggé "tucat-nőiénekes"-es (hogy honnan szedek ilyeneket, na mind1:) ) volt, nem igazán lettem rajongó. Voltak jó pillanatok nyilván, az énekes hölgy hangja is rendben volt, bár néhol mintha lett volna egy-két elcsúszás. A rövidke koncert csúcspontja egyértelműen egy feldolgozás volt, mégpedig a Cranberries Zombie c. száma, megemlékezésként a nemrég elhunyt Dolores O'Riordan-re. A közönség vevő is volt rá, együtt énekeltük az egész dalt. A koncert végére rendesen meg is telt a terem, és a szokásos magyar vendégszeretettel tapsoltuk meg a bandát. Látszott is rajtuk, hogy nagyon jól érezték magukat, végig vigyorogták az egészet, különösen a basszusgitáros.

A Beast in Black-et vártam, kíváncsi voltam, hogy Anton Kabanen mit hoz ki a Battle Beast "testvéréből". Sajnos ott nem alakultak jól számára a dolgok, de nem sokat pihent, és összehozta ezt a formációt. Számunkra külön öröm, hogy Molnár Máté (volt Wisdom) személyében magyar tagja is van a bandának. Volt is ováció, amikor megszólalt (nem volt eddig jellemző rá).

A zene tényleg a Battle Beast-et idézi. Olyan az egész, mintha a 80-as évek szinti-disco-popját nyakon öntenénk egy jó adag fémmel. És működik! Remek dallamok, technikás szólók, és egy zseniális énekes. Ami ebből a nem túl magas, vékony emberből kijön, valami hihetetlen. A legkisebb erőlködés nélkül volt képes olyan magasakat produkálni, hogy kerestem néha az állam. A power metalon belül azért jópár "kappant" hallottam már, de Yannis Papadopoulos bizony az élmezőnyben van.

Biztos sokan vannak olyanok, akik ettől a fajta zenétől vért hánynak, de élőben nagyot ütnek ezek a dalok. És azért ők se vették teljesen komolyan az egészet: az egyik legőrültebb számuknál a teljes gitárszekció egy helyben állt, egy ledes szemüveggel a fejükön, amin a "crazy" "mad" "insane" futott folyamatosan. A közönség közben meg volt őrülve:).

Fel szokták tenni a kérdést, hogy ez a fiatalabb generáció (Sabaton, Battle Beast, Beast in Black stb.) mennyi ideig fogja tudni fenntartani az érdeklődést. Koncerteken viszont az látszik, hogy a zenéjük igenis működik. És bizony becsalogatják a fiatalokat. De ennek a témának a kitárgyalását meghagyom azoknak, akik értenek is ezekhez a dolgokhoz. Nekem minden estre tetszett, nagyon jól szórakoztam. Amit viszont hiányoltam, az egy billentyűs élőben. Bőven van annyi szinti alap, hogy elférne, aki élőben játssza.

Az este végén mindkét zenekart el lehetett csípni a merch pultnál, közvetlenek, szimpatikusak voltak.

RHAPSODY!

Csak nagy betűkkel. Nem tudok elfogulatlanul írni velük kapcsolatban.

Mióta koncertre járok (2002 óta), a Rhapsody nem sokszor járt nálunk. 2000 után először a 2013-as FEZEN-re jöttek. Így ez volt velük az első találkozásom. Életem egyik legnagyobb koncertélménye volt. Rá 1-2 hónapra meg jött a hír, hogy a zenekar szétbomlik...csodás:(. De legalább láthattam őket, gondoltam akkor. Azóta járt nálunk a Rhapsody of Fire Fabio-val, és a Luca-féle Rhapsody is. Minden koncert nagy élmény volt, de nem volt az igazi.

És akkor itt volt a lehetőség. Nem is hagytam ki.

Egész jó helyet tudtam fogni a koncertre, amit nagyon hamar fel is adtam, és kimenekültem hátra.

Sok-sok bulin voltam már, el tudom viselni a pogózást, a lökdösődést (mondjuk kimaradok belőlük, de nem szokott problémám lenni). De most itt a közönség élvezhetetlenné tette számomra a koncert elejét. Mindig mindenki próbál odafigyelni a másikra, de amikor a fél (vagy egész) részeg 2 méteres, 100 kilós pali tarol le nála 2-3 fejjel kisebb lányokat, meg aki az útjába kerül. Ja, és a legjobb az egészben, hogy mindezt a Village of Dwarves alatt, ami aztán az igazi pogó-alap...se levegőm nem volt, se helyem. Hátramentem. Lehet én vagyok papírból, vagy csak öregszem, de ennyire még sose zavart ez a dolog.

Na de vissza a koncerthez: felemás érzéseim vannak az egész estével kapcsolatban. Nagyon vártam, nagyon tetszett, de végig az volt az agyamban, hogy ez az utolsó koncert, most látom őket utoljára együtt a színpadon. És egy ilyen búcsúturnéhoz nekem bizony kevés volt a látvány. Lehetett volna vetítés, akár régi koncertekből, akár stúdiófelvételekből. A két oldalon lévő zászlókon kívül semmi. Ez a rész csalódás volt.

A másik óriási negatívum, amit nem tudtam kiverni a fejemből, az Alex Staropoli hiánya volt. Nagyon sajnálom, hogy nem tudták rádumálni (ő nem akarta, nem tudom), hogy tartson velük. Nélküle nem volt az igazi.

És innentől csak pozitívumok. MINDEN MÁS! Fabio, Luca, a zene, a szólók.

Fabio ugyan kicsit sokat beszélt, de ez a sztorizgatás szerintem még közelebb hozta a zenekart. Amit Christopher Lee-ről mesélt...megható volt. De utána lehetett volna egy olyan számot játszani, ahol hallani is Lee hangját.

Amikor a koncert kb. 3/4-nél előszedte Andrea Bocelli leghíresebb dalát, és opera-minőségben előadta, csak lestem, mint hal a szatyorban. Hihetetlen volt.

Nem tudok a teljesítményükről semmi rosszat mondani (nem is akarok), de egy dolog mellett nem tudok elmenni szó nélkül. Az egész előadáson lejött az, hogy ezek az emberek szeretik egymást, jól tudnak együtt játszani, és ők a RHAPSODY (+Staropoli). Mi a jó francért hagyják abba? Tudom, az ő dolguk, csinálják 100 éve, mást akarnak, mit tudom én. Csak elfogadni nem tudom. Könnyebb lenne, ha úgy fejeznék be, hogy 60+os az összes, és elfáradtak. Az érthetőbb. (Nagyon jó lesz ugyanez a Manowarnál 1 éven belül kb, csak őket még látni sem fogom a búcsúturnéjukon:( ). Luca Turillit ráadásul még soha nem láttam ilyen lelkesnek, mint ezen a koncerten. Fabio már kiszállt a Rhapsody of Fire-ből, Luca pedig úgy hírlik feladja a saját zenekarát. Nagyon szomorú vagyok. Fabio mostani zenekarai nem tetszenek, Luca pedig film és játékzenét akar írni? Azokat mondjuk meg fogom hallgatni:). 

Nehéz összefoglalni ezt az estét. Egyfelől nagyon boldog vagyok, hogy láthattam egyik kedvenc zenekaromat még egyszer, de úgy érzem, hogy ez a búcsú dolog egy kicsit többet érdemelt volna "csak" a zenénél. A végén még vártam, hátha kijönnek a közönség közé (úgy, ahogy a két előzenekar tette), de nem jöttek:(.

Nem volt őszinte a mosolyom hazafelé, igyekszem csak a jó dolgokra emlékezni, de ez egy fájó pont lesz sokáig. Tudom, zenekarok jönnek-mennek, abbahagyják, feloszlanak, új énekes stb.

De a Rhapsody, az a Rhapsody. És ez így is marad.

KiB