2. The 7th Guild
3. Glorious
4. La promessa cremisi
5. In Nomine Patris
6. Time
7. Guardians of Eternity
8. The Metal Charade
9. Fairy Tale (Shaman cover)
Végignézve, hogy a zenészek mely zenekarokban játszanak, elégedetten csettinthetünk. Freedom Call, Gamma Ray, Vision Divine, Ancient Bards, DGM....nem semmi felhozatal. Na de lássuk/halljuk, milyen is a zene.
Intro nincs, viszont már rögtön az első dal, a Holy Land első 10 másodpercéből lehet tudni, hogy mi vár ránk. Egy rakat power himnusz 3 nagyszerű énekessel…és természetesen nagyszerű zenészekkel a ”háttérben”. Külön-külön is nagyon jók, de ahogy a különböző szólamokat éneklik egymás mellett, élmény hallgatni. És a refrén...az egyik legjobb, amit az elmúlt években hallottam. Az embernek azonnal kedve lenne velük énekelni, bárhol is van. Hatalmas. A tempó darál végig (szerencsere ez az album nagy részére igaz:).
A címadó The 7th Guild ott folytatja, ahol a Holy Land abbahagyta, talán meg gyorsabban, ami sose baj:) Itt is hatalmas a refrén, es a srácok meg magasabbra teszik a (mércét) hangot:) Igazából az első 2 dalt nem nagyon lehet különválasztani, együtt baromi jok.
A Glorius of Eternity-ben kicsit leszállnak a srácok a földre, egy jóval lassabb, súlyosabb tétellel. Itt talán meg jobban kijön, hogy mennyire jó énekesek. Itt mar előkerül az olasz nyelv is itt-ott. A dal végére pedig bejön egy kis kórus is.
A következő La promessi cremisiben már végig olaszül énekelnek, a tempó is gyorsul, jó kis középtempóra. Saját nyelven meg otthonosabban mozognak az énekkel, meg többet mutatnak meg a tudásukból.
Az In nomine patrisban visszatérünk az "üzemi tempóra", ismét egy szélvészgyors dal következik (bár néha belassul kicsit). A refrén itt elképesztően nagy power himnusz, nehéz legjobbat választani az albumon:) megint remekül keverik az angol és olasz részeket. Viszont az egyik legjobb gitárszóló ebben a dalban van. Csak hallgatnám a végtelenségig:)
A Time egy igaz ballada, néha vissza is kell venni a tempóból egy kicsit. Nagyszerű zongora alappal indul, aztán a többiek is csatlakoznak. Itt elég sok hasonlóságot lehet felismerni a Skeletoon hasonló számaival...hiába, ugyanaz az énekes:)
A Guardians.... ismét középtempó (nagyon tetszik amúgy az album felépítése, nem mindig sikerül az aranyokat eltalálni). Lehet azért hallani, hogy melyik énekesre írhatták az adott dalt, itt inkább Derdian-os hatások vannak.
És akkor megint egy ugrás a sebességben, újra itt van régi jó barátunk, turbó:)
Lassan kifogyok a jelzőkből, itt is a legmagasabb szinteket tudnék csak megfogalmazni. Elképesztően magas a színvonala az egész albumnak. Tényleg nincs olyan dal, ami kicsit is kilógna.
Az utolsó dal egy Shaman feldolgozás (bevallom nem hallottam az eredetit, de meg fogom hallgatni)
Ez mar szinte egy operás dal, lassú, hömpölygő. A srácok meg egyszer utoljára kieresztik a hangjukat. Egészen elképesztő, amit tudnak. Így együtt pedig...nem lehet belekötni. Ahogy a hangszeres szekcióba sem. Mondjuk ennyi rutinos, sokat megélt zenészekkel nem nagyon lehet mellélőni.
Bemutatkozó albumnak egyszerűen tökéletes a Triumviro. Megnéztem külföldi oldalakat, mindenhol ajnározzák, a legrosszabb értékelés is 8.5 a 10-ből. Nálam egyértelműen 10/10 ez a lemez, csak a legjobbakat tudom róla mondani (ahogy lehet is olvasni😊). Soha rosszabbat.
KiB
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.