Sokat gondolkodtam, hogy melyik zenekar legyen az első, amiről írok. Volt jó néhány jelölt, de végül a Dreamtale-re esett a választásom.

Jelenlegi felállásuk:

A Dreamtale egy (viszonylag) fiatal banda Finnországból. Már ha fiatalnak lehet tekinteni egy zenekart, amelyik 1999-ben alakult. Első lemezük 2002-ben jelent meg Beyond Reality címmel. A tagok sokat cserélődtek, a kezdetektől csak a gitáros, Rami Keränen tartja a frontot, aki a fő dalszerző. A zenéjük nem túl eredeti, bár a harmadik album után már hallhatóan Dreamtale-es (nahát). Leginkább a két finn power nagyágyú, a Stratovarius és a Sonata Arctica említhető velük kapcsolatban. Viszont, amíg a Strato Tolkki távozása óta nem az igazi, a Sonata pedig elmerült a saját útkeresésük ingoványában, addig a Dreamtale (legalábbis szerintem) bejelentkezett a "lepattanóért", és saját magukhoz hűen lemezről lemezre hozzák az igazi, ízes, poweres hangulatot. Az viszont totál érthetetlen a számomra, hogy 7 albummal a tarsolyukban miért nem turnéznak végig legalább Európán. Szinte csak Finnországban, néhány alkalommal pedig Oroszországban léptek fel. Pedig szerintem ezzel a zenével sok nagy név mögött tudnák népszerűsíteni magukat. Remélhetőleg egyszer meggondolják magukat és nekiindulnak...talán felénk is:).

A Dreamtalellel viszonylag későn találkoztam, valahol 2010 környékén (ez idő tájt ismertem meg jó barátomat is, aki itt is fel fog tűnni néha:) ). Addigra túl voltak már 3 albumon, én pedig a negyedik lemezükbe "futottam bele", ez volt a Phoenix (én a japán verziót mutatom be, az európaiban más sorrendben vannak a számok, illetve itt van 2 bónusz dal is).

1.  Lady Dragon *
2.  Yesterday's News
3.  Eyes of the Clown
4.  Payback
5.  Failed States
6.  Take What the Heavens Create
7.  Great Shadow
8.  Between Love and Hate *
9.  No Angels No More
10. Faceless Men
11. Firebird
12. The Vigilante

* japán bónusz

Ezen az albumon debütált Erkki Seppänen énekes, aki azóta is a bandát erősíti.

Szerintem remek választás volt Erkki, a hangja tökéletesen passzol a Dreamtale zenéjéhez, hibátlanul hozza a magasakat, nem "vinnyog", nem vékonyodik el a hangja, és a mélyebb tartományokban is magabiztosan mozog.

Nagyjából az első szám tizedik másodpercéig megvettek kilóra. Lady Dragon. Azt hiszem ennél jobb cím egy igazi, power metalos fantasy rajongónak nem kell. A kezdés, a tempó, a dallam mind-mind hamisítatlan POWER. A szöveg gyermekesen "eredeti", de az ugyebár senkit se érdekel:). A felelgetős, majd ikerszóló a billentyűvel és a gitárral szinte tökéletes.

Ismerkedésnek a zenekarral ez a dal tökéletes választás.

A Yesterday's News középtempós folytatás, már-már pop-os refrénnel (az európai verzióban ezzel a dallal indul az album).

Az Eyes of the Clown méltó társa a Lady Dragonnak, itt is kiemelném a szólókat.

A Payback már annál súlyosabban indul, itt a sebesség is csökken. Erkki itt ereszti ki igazán a hangját először az albumon.

A Failed States egy kicsit kilóg a sorból. A kezdés egészen Rammsteines. Itt egészen mélyen énekel (önmagához képest persze) Erkki. Egyedül a refrén az, ami igazán Dreamtale-es.

Az album második fele kicsit leül, a Take What the Heavens Create még közép, a Great Shadow megint lassabb, valamint a kötelező ballada sem hiányozhat, ez a No Angels No More (itt egy vendégénekes hölgy is szerepet kap Netta Eklund személyében.).

Hogy ne veszítsük a reményünket a zenakarban, arról az utolsó két dal, a Firebird, és Vigilante gondoskodik. Itt visszatér a sebesség, és a gyors szólók sem hiányoznak. Remekül keretbe foglalják a albumot.

Azt hiszem, első hallásra tökéletes találkozás volt a Dreamtale-el ez az album. Azóta is igazi rajongójuk vagyok, sajnos élőben még nem láthattam őket, de nagyon remélem, hogy egyszer ez is bekövetkezik.

KiB