Még soha nem írtam hosszabb élménybeszámolót koncertről, engedjétek meg, hogy megpróbálkozzam vele.

Egy kisebb kálváriával indult a koncert. A meghirdetett 6 órás kapunyitásból 7 óra lett, így hiába érkeztünk kedvenc szerzőtársammal együtt a helyszínre pontosan, a kedves biztonsági őrök (semmi negatív felhang, tényleg normálisak voltak) nem engedtek be. Tanakodás, hogy mi legyen, végül 1 óra kb. semmittevés, és mászkálás után 7 előtt pár perccel bent voltunk a Barba Negra-ban. Nem tudom ki találta ki ezt a remek megoldást, de az, hogy 7-kor van a kapunyitás, és 7-kor kezdődik az első előzenekar koncertje...hát minimum kiszúrás. Még csak néhány ember lézengett a színpad előtt, meg páran a ruhatárban.

A Noctis koncertje alatt tisztes távolságban pihentük ki a várakozás "fáradalmait", így kicsit messzíről, és előttem ácsorgó népek háta mögül figyeltem a bandát. Tehetséges társaság, de az első két dal után bizony többre számítottam. Jófajta powert játszanak, de sajnos eléggé egyformák voltak a számok. Pedig az énekesnek, Lévai Sándornak tökéletes hangja van ehhez a fajta powerhez. Nem ismertem eddig a zenekart, de azért majd igyekszem egy kicsit odafigyelni, mert van bennük lehetőség, csak variálniuk kéne a dalaikat.

A koncert előtt megérkezett a társaság többi része, így a Dendera előadását szintén addigi helyünkről figyeltük. Róluk se hallottam még semmit, így kíváncsian figyeltem. Ők már meggyőzőbbek voltak, remek heavy metalt toltak, jó kis "zakatolós" dalokkal, és egy gyorsabb tétel is belefért a rövid programjukba. Náluk az énekessel nem voltam teljesen kibékülve így elsőre, szerintem neki egy kicsit kevés volt a hangja. (Mondom ezt úgy, hogy nekem aztán remek hangom van:) ). Egyébként nagyon szimpatikusak voltak, koncert végén lehetett velük találkozni, normális srácoknak tűntek.

A Civil Wart nem először láttam, volt szerencsém (ha jól emlékszem) az összes hazai koncertjükön ott lenni. Viszont ugye énekescsere volt náluk, így először "vehettük szemügyre" az új frontembert, Kelly Sundown Carpentert (micsoda név:) ). Imádom Nils Patrick Johannson hangját, nagyon egyedi, ezért igazán kíváncsi voltam, hogy teljesítenek az új énekessel.

Az első két dalnál még nem igazán tetszett a dolog, a hangosítás se volt tökéletes, viszont a Gettysburg-nél jött az "áttörés". Ott győzött meg Kelly, hogy remek választás volt/lesz:) Onnantól nem volt semmi gond. Mondjuk a Tombstone (meg az egész koncert) végére kicsit elfogyott szegény, de ennek okára is megkaptam később a választ. Volt szerencsém a billentyűssel, Daniellel beszélgetni viszonylag sokat, így tudtam kérdezősködni. Elmondta, hogy Kelly betegséggel küzdött, de az egész zenekar nem volt tökéletes állapotban, eléggé padlón voltak. Szerencsére ebből nem sok látszott. Viszont ami már érdekesebb volt, az a véleményük az énekes-váltásról. Kérdeztem, hogy szerintük ki a jobb, amire azt a választ kaptam, hogy Kelly. "Hangilag jobb, vagy emberként?". Erre tömören annyit felelt, hogy mindkettő. Idézem pontosan, Patrick egy "Totally Asshole". Ez azért kicsit csalódás, mert az eddigi koncerteken nem tűnt így. Ilyenkor gondol bele az egyszeri koncertre járó, hogy mennyire nehéz is lehet ez az egész. A színpadon tökéletes egységnek kell lenni, aztán ha vége a koncertnek, lehet nem is beszélnek egymással...fura. A koncert minden kis hibájával együtt is nagyon jó volt, remélem az új albummal (ami Daniel szerint még idén érkezik), teljesen egészségesen, főbandaként láthatjuk majd őket újra.

A Gloryhammert is láttam minden itthoni fellépésükön, de eddig mindig előzenekari státuszban voltak. Nagyon vártam, hogy megállják-e a helyüket headlinerként, főleg úgy, hogy "mindössze" két albumból válogathatnak.

Ezt egy kis csavarral megoldották úgy, hogy a második albumukat, a Space 1992: Rise of the chaos wizards-ot teljes egészében eljátszották, és hozzá "csipegettek" az első lemezről is.

Az eddig koncertek alapján is kitűnt, hogy ez a banda totálisan nem veszi komolyan magát, de azt nagyon komolyan csinálják.:) Olvastam máshol olyan véleményeket, hogy ez nem jó, meg hogy marhaság az egész, miért nem veszik komolyan. Én azt mondom, hogy ez teljesen jó dolog. Nem kell mindent túlkomplikálni. Egy koncertre szórakozni megy az ember, kikapcsolódni. Ezek a srácok pedig ebben 100%-ig partnerek voltak. És bizony a zenéjük is működik élőben. Azt pedig (legalábbis nekem biztosan) véglegesen bebizonyították, hogy tökéletesen alkalmasak a headliner szerepre. Angus tenyeréből evett a közönség, viccesen, lazán "vezényelte" a koncertet, a hangja pedig még mindig hibátlan élőben is. A bohóckodások, mint a Goblin Kinggel való "harc" is a helyén volt.

A többiek is hozták a karaktert, ahogy kell. Arra sajnos számomra nem derült fény (igaz nem is nagyon olvastam utána), hogy miért nem Chris állt a billentyű mögött. Ez mondjuk csak a koncert vége felé tűnt fel, addig nagyon odafigyeltem mindenre:).

Ami a setlistet illeti, a már említett teljes album mellett előszedték a "szokásos" számokat az első albumukról (The Unicorn Invasion of Dundee, Angus McFife, Quest For The Hammer Of Glory), viszont végre eljátszották a Magic Dragon-t. Hatalmas piros pont érte, talán a legjobb szám a két albumról.

A másik nagy élmény (és ez egyenes következik abból, hogy a teljes albumot játszották) a Heroes (of Dundee) volt. A második lemezről számomra egyértelműen a legjobb, pedig van bőven, amiből lehet válogatni.

Szerencsére a koncert végén némi dedikálásra is el tudtam csípni őket. Beszélgetni már nem nagyon jutott idő, hosszú volt az út haza, és amúgy is nagyon sokan voltak körülöttük.

Hatalmas vigyorral a képemen távoztam az este végén, a Gloryhammer innentől nyugodtan lehet főzenekar bármikor, de lassan kelleni fog egy új album, hogy lehessen válogatni.

KiB