Egy újabb remeknek ígérkező este, három, számomra nagyon kedves zenekarral, mi baj történhet? Csak annyi történt, hogy nem vagyok maradéktalanul elégedett.

Mindkét főzenekart többször láttam már, így leginkább a Brothers of Metalra voltam igazán kíváncsi, akiket nagyon szívesen hallgatok. És számomra ők "nyerték" az estét.

Brothers of Metal:

Nagyon vártam a Tesók koncertjét. Bár régóta létezik a zenekar. eddig csak 2 albumot adtak...na de két milyen albumot. Lehet azért megy lassabban a zeneírás, mert baromi sokan vannak:) Koncerteken azért ritkán látni ennyi zenészt egyszerre a színpadon (leginkább az Eluveitien szoktak lenni ennyien). Én nagyon szeretem, ha nem 2-3 ember "lézeng" a színpadon, hanem meg van töltve a tér. Ráadásul ilyen esetekben sokan vokáloznak, ami mindig nagyon jó.

Sajnos a szokásos előzenekari hangzás a Brotherst is elérte, az első 2-3 számban az éneket alig lehetett hallani, a gitárok is összefolytak. Szerencsére a koncert második felére azért sikerült valamit javítani a helyzeten, de nem volt az igazi. A srácok nagyon lelkesek voltak, végig rohangálták a kevés helyet, folyamatos volt a mozgás. a három énekes is odatette magát, talán Ylva volt az elején egy kicsit visszafogottban, de hamar "megérkezett" ő is koncertbe.

Szerencsére a legjobb dalaikkal érkeztek, semmi nem maradt ki azok közül, amiket vártam. Olvastam, hogy ősszel jönnek főzenekarnak, biztosan ott leszek. Remélem, ott a hangzással se lesz baj, mert nagyon megérdemelnék. És még egy gondolat: szinte teltház volt már náluk is, ami azért ritka, és a közönség énekelt végig. Ez láthatóan nagyon jól esett a zenekarnak, végig vigyorogtak, láthatóan jól érezték magukat.

setlist: The Death of the God of Light, Prophecy of Ragnarök, Njord, The Other Son of Odin, Ride of the Valkyries, Berserkir, Concerning Norns, Yggdrasil, Defenders of Valhalla, Fire Blood and Steel

Gloryhammer:

Ez volt a második koncertem azóta, hogy Thomas kilépett. És továbbra sem megy a barátkozás az új énekessel. Nagyon jó hangja van, de szinte semmi kisugárzása nincs. Nekem ő nagyon tucat-arc. Thomashoz képest meg pláne. Nekem ő volt igazán a Gloryhammer, egyedi hanggal.

És ha már hang...a hangzás náluk is pocsék volt. Én nem értek ezekhez a dolgokhoz, csak hallgatom a zenét, de nem tudom megérteni, hogy miért nem lehet minden koncert közel olyan minőségű, mint a főzenekar. Főleg úgy, hogy ez elvileg egy dupla headlineres buli volt, tehát egyenrangúnak kellett volna lenni mindennek. Hát nem volt az, nagyon nem. Az énekből alig lehetett hallani valamit sokszor, össze-vissza volt hangosítva. A billentyű hol igen, hol nem, a gitár legalább úgy, ahogy hallható volt.

Az impozáns látványnak esett áldozatul vagy a dobos, vagy a billentyűs. Én a dobot nem láttam egyáltalán, mert nem középen álltam, ennek se sok értelmét láttam, hogy miért így találták ki. (illetve tudom, a kastély rejtette el a szörnyet)

Leginkább az új lemezről játszottak, a korábbiakról csak elvétve 1-2 számot. És itt jön a következő problémám, a koncert hossza. Mert nem volt hosszú, sőt. Ha már dupla headliner, akkor valahol várható lenne közel 1,5-2 óra mindkét bandától. A Gloyhammernek "jutott" 70 perc (!!). Ez még egy fesztiválon, ahol sok banda lép fel, ott is kevés. Értem, hogy sokat mennek, minden nap máshol, de felháborítóan kevés. És ez "megrakva" a pocsék hangzással...hát nem voltam elégedett.

Láthatóan a sokadik koncertjük volt a turnén, kicsit rutinnak éreztem az egészet. Hootsman amúgy se egy sokat mozgó, de most inkább csak sétálgatott, kicsit kedvetlennek tűnt. A dobosból ugye semmit nem láttam, Zargothrax (aki ugye már régóta nem Chris), ő is "csak" azt tette, amit kell. Pedig a közönség mindent megtett, hogy jobb kedvre derítse őket, minden számot énekeltünk, volt ugrálás, lelkesedés. A párizsi koncerten pl. Angus beugrott a Brother of metal Son of Odin-jába énekelni. Nálunk ez miért nem lehetett? Ilyen apróságokkal nagyon fel lehetne dobni egy estét.

Sajnos nálam a Gloryhammer volt egyértelműen az est "vesztese" (ha lehet ilyen mondani egy koncertre), rossz hangzás, rövid idő, rutin...nem tetszett, sajnos.

setlist: Delilah (Tom Jones song), Incoming Transmission, Holy Flaming Hammer of Unholy Cosmic Frost, Gloryhammer, The Land of Unicorns, Fly Away, Angus McFife, Wasteland Warrior Hoots Patrol, Fife Eternal, Masters of the Galaxy, The Siege of Dunkeld (In Hoots We Trust), Keeper of the Celestial Flame of Abernethy, Universe on Fire, Hootsforce, The Unicorn Invasion of Dundee

Beast in Black:

Eddig majdnem minden Beast koncertre sikerült eljutnom, talán csak a Nightwis előtti maradt ki. Nagyon szeretem őket, baromi jó zenét csinálnak, a tagok szimpatikusak, mindig lelkesek, és nagyon profik. És ugye Máté, aki miatt különösen jó Beast koncertre menni.

(Ide szúrok be egy megjegyzést: amikor ezek a zenekarok elindultak (Sabaton, Powerwolf, Battle, Beast in Black, Gloryhammer stb.) nagyon sok régi metál-arc csak ennyit mondott: "mi ez a szar?", "kik ezek?", "ezekből nem lesz semmi!". Na azóta ezek a bandák a legtöbb helyen teltházas koncerteket adnak, és imádják őket...szerencsére, mert nagyon megérdemlik)

Szerencsére náluk már minden nagyon jól szólt. Yannis továbbra is elképesztő élőben (is). A többiek folyamatosan mozogtak, pózoltak, ment az együtt "ringás", végtelenül profi, nagyon ki van találva, hogy ki mikor, hova megy. De mégsem látszott rajtuk a rutin. Folyamatosan mosolyogtak, marhultak, nagyon tetszett a lelkesedés.

És hát ilyen közönség mellett legyen is lelkesedés (khm...Gloryhammer), itt is kitettünk magunkért. A szokásos ballada alatt (ami most a Ghost in the rain volt), a telefonokkal szinte nappali világosság lett a teremben.

Majdnem minden tökéletes volt...majdnem. Az idő. Már a Glory is nagyon kevesett kevesett játszott, de hogy a főzenekar (mert hiába a dulpa headliner, érezhető volt a különbség) 75 percet játszon egy klubkorcenten...szintén felháborítóan rövid volt. Pláne, hogy szombat este, időben kezdés...baromi kevés volt. Így erről a koncetről se tudtam jó szájízzel távozni...ismét csak sajnos.

setlist: Blade Runner, Bella Donna, Beast in Black, Sweet True Lies, Broken Survivors, From Hell With Love, Hardcore, Moonlight Rendezvous, Zodd the Immortal, Ghost in the Rain, Highway to Mars, Blind and Frozen, Die by the Blade, One Night in Tokyo, End of the World

Nagyon vegyes este volt, de sajnos inkább negatív irányba ment az egész. A Brothers of Metal a pocsék hangzás ellenére tetszett. A Gloryhammer a pocsék hangzás ellenére sajnos nem, és nem tudom, hogy a jövőben akarok-e majd menni a koncertjükre. Sajnos Thomas távozása nálam nagyon betette a kaput. A Beast in Black nagyon jó volt, de rövid. A zenekarok lejátszottak 10, 13, 15 számot, és mágis kevésnek tűnt (lehet velem van a baj:) ). Remélem nem ez lesz a követendő példa a jövőben, hogy a főzenekarok ilyen keveset játszanak majd.

+1 gondolat: már nem egyszer fordult elő, hogy odaállt egy társaság mellém/elém, és végigbeszélgettek egy koncertet. És miután a zene hangos, a beszélgetés is inkább üvöltözés. Baromi zavaró (tudom, álljak odébb, de ez nem mindig lehet, meg nem is biztos, hogy szeretnék). Most is így volt a Brothers koncert nagy részében. Ha valaki azért megy előre, hogy jó helye legyen később, az tök rendben van. De ilyenkor tisztelje már meg a többieket körülötte, hogy nem üvölti végig a koncertet...vagy akkor üvöltözzön hátul, aztán jöjjön előre.

KiB

Nem vagyok egy nagy Pokolgép-fan. Ismerem a régi albumokat, de ritkán hallgatom őket, az újabbakat meg még kevésbe. De azért a banda 40 éves jubilumi koncertjére úgy éreztem el kell mennem....és nem bántam meg (ha már).

Nagyjából kezdésre érkeztünk, így nem kellett a pár fokban végigállni a sort, és egy tűrhető helyet is találtunk, viszonylag közel a színpadhoz. Már a kezdéskor is tekintélyes mennyiségű néző volt, ami estére szerintem egy közel teltházat hozott.

Nem "készültem" előre a koncertre, nem hallgattam semmit az előzenekaroktól, így nem tudtam, mire számíthatok.

Lady Macbeth:

Sose hallottam róluk korábban. Utánanézve nem csoda, két albumuk volt, az se most ('91 és '96). Valószínű a valaha volt összes tag eljöhetett, mert igen sokan voltak egyszerre a színpadon.

Jófajta heavy-t tolnak, ami biztos nagyon jó lehetett...de sajnos a pocsék hangzás miatt sokat nem hallottunk belőle.

Két énekes is volt, amikor lehetett őket rendesen hallani, akkor feltűnhetett, hogy bizony baromi jó hangja van mindkettőnek. A négy gitárosból 3an szólóztak is, az egyiket konkrétan egyáltalán nem, a másik kettőt hellyel-közzel lehetett hallani.

Én nem tudom, mi ennek az oka, hogy az előzenekarok legtöbbször pocsék hangzást kapnak...pedig sokkal többet érdemelnének. Sajnalom a Lady-t, mert láthatóan nagyon lelkesek voltak, és örültek a lehetőségnek, hogy egy ilyen szintű estén felléphetnek.

Radar:

Ezzel a névvel...

Bevallom azt gondoltam (mindenféle ismeret nélkül), hogy egy ősöreg banda maradékját fogjuk látni, akik valamikor a 80-as években élték fénykorukat. Hát nagyobbat nem is tévedhettem. Ők sem kezdők, de azért fiatalabb talán a társaság. Első albumuk 2010-ben készült el. Önirónia is volt náluk jól: "Színpadon a mérsékelten ismert Radar!":)

Két remek, gyors számmal indult a koncertjük, és szerencsére végig elég vegyesen bántak a tempóval, egyáltalán nem volt unalmas a zene...sőt! Tökéletesen illet a zenéjük a Pokolgép elé. Náluk már sokkal jobb volt a hangzás, bár még mindig nem volt az igazi. A szövegekből itt sem lehetett mindig mindent érteni, de lényegesen jobb volt a helyzet.

Kellemes meglepetés voltak, utána is néztem a lemezeiknek. Kb. egy órát játszottak, ami egy előzenekartól nem kevés. Náluk már azért lehetett érteni a számcímeket, így párat fel is tudok sorolni:) Nagyon jó bulit csináltak, nem bánnám, ha még találkoznék velük.

setlist (nem pontos sorrend, és nem az összes dal): Változatlanul, Lehetetlen, Száguldás, 80-as évek, Remény, Te legyél a híd, Csillagom, Kétszer élni, Sárkány, Kell egy hely

Pokolgép:

Hogy mennyire nem vagyok igazi Gép-rajongó, abból is látszik, hogy ez volt (ha jól emlékszem) mindössze a második Gép-koncertem. Pár éve a Rockmaratonon játszottak a Helloween után, az egy baromi jó koncert volt. Illetve láttam a 35 éves fellépésük felvételét DVD-n, az se volt rossz (bár ott egy 1,5 órás vágás lett, biztos nem csak annyi volt).

Náluk szerencsére már szinte tökéletes volt a hangzás. Azért szinte, mert azért Attila hangja néha eltűnt az éterben, de szerencsére ez nem sokszor fordult elő. Illetve egyszer beszakadt a lábdob, na ez nem gyakori, de hamar helyrehozták a dolgot.

Na akkor maga a koncert. Elképesztő volt a hangulat, ekkor már szerintem nagyjából telt ház volt, elölről legalábbis úgy tűnt. Mindenki énekelt mindent, amit csak tudott. Én különösen "elégedett" voltam a setlisttel, amit én szeretek, ismerek, és tudom kívülről, azokat kb mindet játszották.

Igazi best of (régi) gép volt, csak 2-3 újabb dal került elő, de azok is rendben voltak. A tagok elképesztően lelkesek voltak, folyamatosan rohangáltak, együtt játszottak (és nem csak a saját helyükön ácsorogtak), végig énekelték a refréneket Attilával együtt, baromi jó volt.

Baromi sokat játszottak, majdnem 3 órát, ami azért nem jellemző. Ki is pukkadtunk a végére rendesen.

Nem tudom, a jövőben fogok-e Gép-koncertre menni, de abszolút jó döntés volt, hogy elmentem erre a bulira.

setlist: intro: Carmina Burana (Carl Orff song), Pokoli színjáték, Így szép az élet, Mennyit érsz?, Adj új erőt, A jel, Vallomás, Aki másképp él, Pokolgép, Ítélet helyett, Ringben, Tökfej, Ősi lázban (Péter Judit), Átkozott nemzedék, A lázadó, Panasz van rád, A háború gyermeke, Gyűlölnek, Véssétek fel, Itt és most, Gép-induló, Tépett madár, Újra születnék, Ráadás: Éjféli harang, Hol van a szó, Mindhalálig rock and roll

Egy kis személyest megengedek magamnak így év végére (még ha nem is 2023-ban kerül ki ez az írás).

Az év vége, illetve az elmúlt 2 hónap számomra borzalmas volt, de év közben elég sor sz.r ömlött felém, amikre ráadásul nem is volt sok lehetőségem, hogy "válaszoljak". Kevés dolog tudott jókedvet okozni '23-ban a családomon kívül. Egy élet álma megvalósult egy utazással, illetve a rengeteg zene, amikor idén megismertem (erről írtam pár napja: Legjobb Power albumok 2023), valamint az a néhány koncert, amire idén elmentem, mind segítettek abban, hogy kicsit jobban viseljem a megpróbáltatásokat.

Szerencsére idénre is van már 4 jegyem, illetve nagyon várom, hogy kik lesznek a jubileumi Rockmaratonon (eddig nem túl acélos a felhozatal). Remélem idén is megajándékoznak kedvenc zenekaraim új albumokkal, hogy év végén megint tudjak egy jó kis összefoglalót írni:)

 Ja, és megpróbálok idén már új zenekarokat is bemutatni, eléggé elmaradtam ezekkel.

Mindenkinek Jobb Új Évet, aki elolvassa.

KiB

I've never written an annual (top) list before, but now I've seen it in quite a few places, so I'm in the mood.

It's not really going to be a top 10, there's no ranking, just a list of what I think are the best power albums. I won't write a long description, 1-2 sentences max, and I'll throw in 1-1 song as an index.

There will be some big returning bands and some bands that are new to me.

Let's start.

Twilight Force - At the Heart of Wintervale

The dragon-loving nerds have not been lying to themselves and have managed to produce another very strong fantasy album...never worse.

Sylvania - Purgatorium

I've written about them before, after 4 years they came out with a new album and a new singer. It was flawless:)

Skyblazer - Infinity's Wings

An army of one. I love projects like this, and I'm so damn jealous that someone would do something like this. This album always makes me feel good.

ShadowStrike - Traveler's Tales

I was really looking forward to the new album from them, because the previous one was fantastic, Dragonforce's style is enviable, although this one is more EPIC.

Rexoria - Imperial Dawn

I met them at a concert in the fall, never heard of them before...big mistake. Battle Beast comes to mind.

Prydain - At the Gates

A new, American band with a lot of veteran members. The singer can whine, but the music is real fantasy power.

Eunomia - The Chronicles of Eunomia Pt. 2

Another chapter in the great story of Marius Danielsen...this guy can do no wrong.

Derdian - New Era Part IV - Resurgence

The Italians have not released a new album for 5 years. I was on pins and needles waiting to see what they'd come up with. I wasn't disappointed, it was a damn good album.

Marco Garau's Magic Opera - Battle of Ice

Speaking of Derdian, a former member, Marco Garau's second solo album. It's amazingly fantastic, but you can't deny where the inspiration comes from. It's less prog than Derdian. I love it.

Lovebites - Judgement Day

Japanese band with all female members. It's amazing what these girls can do, there are no words.

Evermore - In Memoriam

A relatively new Swedish band, they released their first album only 2 years ago. The singer can scream here too. Damn good power anthems all around:)

Chamelion - Legends & Lores

A brand new Finnish power band. And the Finns can't really go wrong when it comes to power. Mostly the earlier Rhapsody that comes to mind, I think master Turilli likes it too:) .

Bloodbound - Tales from the North

Now they're veterans at heart, but the momentum is still there. Once again, they have delivered a strong record. I hope they come back soon, I'll definitely be there.

Wonders - Beyond the Mirage

Another fresh Italian band, mostly Even Flow (?) members. This is their second album, I hope they keep up this level.

Power Reset

Another one-man project, this time from Brazil. Just listen, you'll cheer up:)

Edu Falaschi

Edu Falaschi's name came to mind several times in the past (as a former Angra singer), but somehow I never got around to listening to it. That was a mistake too, the gentleman in question is something else.

Which are still interesting, although a bit disappointing compared to the previous album(s):

The Lightbringer of Sweden - The New World Order

I loved their first album, I listened to it a lot. Here, unfortunately, there's a lot of mid-tempo and it's less exciting.

Gloryhammer - Return to the Kingdom of Fife

The album isn't bad, in fact...but I still can't cope with the new singer, who is very good, but not Thomas Winkler.

Primal Fear - Code Red

Unfortunately they are a disappointment for me, the new album is a bit boring, even though it has everything that Primal Fear has.

So that's it for this year. Lots of new and exciting bands with great albums, and the old bikers have brought their best (more or less). It was fun to write this little summary, I think I'll make it a system:)

Happy New Year Everyone!

KiB

An encore: a new album from the former Twilight Force and Majestica singer...how could he miss it?

Final Strike - Finding Pieces

Még sosem írtam évi (top)listát, de most elég sok helyen láttam, így én is kedvet kaptam.

Igazából nem lesz ez top 10, nem lesz benne semmi rangsorolás, csupán a szerintem legjobb power albumok felsorlása. Nem írok hosszas leírást, max 1-2 mondatot, 1-1 számot pedig bedobok mutatóba.

Lesznek benne számomra nagy visszatérők és egészen új bandák is.

Kezdjük.

Twilight Force - At the Heart of Wintervale

A sárkányimádó kockák nem hazudtolták meg magukat, és egy újabb nagyon erős fantasy albumot sikerült készíteniük...soha rosszabbat.

Sylvania - Purgatorium

Róluk írtam már hosszabban, 4 év után jöttek ki új albummal, új énekessel. Hibátlan lett:)

Skyblazer - Infinity's Wings

Egyszemélyes hadsereg. Imádom az ilyen projekteket, és baromira irigykedem, hogy valaki képest ilyesmire. Ettől az albumtól mindig jókedvem lesz.

ShadowStrike - Traveler's Tales

Tőlük nagyon vártam az új lemezt, mert az előző fantasztikus volt, Dragonforce-ék is megirigyelhetik a stílust, bár ez EPIC-ebb.

Rexoria - Imperial Dawn

Velük ősszel találkoztam egy koncerten, korábban sose hallottam róluk...nagy hiba volt. Battle Beast jut róluk eszembe.

Prydain - At the Gates

Új, amerikai banda, sokat megélt tagokkal. Az énekes tud vinnyogni rendesen, de a zene igazi fantasy power.

Eunomia - The Chronicles of Eunomia Pt. 2

Marius Danielsen hatalmas történetének újabb állomása...ez a fazon nem tud tévedni.

Derdian - New Era Part IV - Resurgence

Az olaszok 5 éve nem adtak ki új lemezt. Tűkön ülve vártam, mit hoznak össze. Nem csalódtam, baromi jó album lett ez is.

Marco Garau's Magic Opera - Battle of Ice

Ha már Derdian, egy volt tag, Marco Garau második önálló lemeze. Elképesztően fantasztikus, de le sem tagadhatná, hogy honnan az ihlet. Kevésbe progos, mint a Derdian. Imádom.

Lovebites - Judgement Day

Japán banda csupa hölgy taggal. Elképesztő, amit ezek a csajok tudnak, nincsenek szavak.

Evermore - In Memoriam

Viszonyleg új svéd banda, mindössze 2 éve adták ki első lemezüket. Az énekes itt is tud visítani rendesen. Rohadt jó power himnuszok mindenfelé:)

Chamelion - Legends & Lores

Teljesen új, finn power banda. A finnek pedig nem nagyon tudnak hibázni, ha powerről van szó. Leginkább a korábbi Rhapsody, ami eszembe jut, szerintem Turilli mesternek is tetszik:) .

Bloodbound - Tales from the North

Na ők már veteránok a javából, de a lendület a régi. Ismét egy erős lemezt hoztak. Remélem lassan jönnek felénk megint, tuti ott leszek.

Wonders - Beyond the Mirage

Újabb friss olasz zenekar, nagyrészt Even Flow (?) tagokból. Ez a második lemezük, remélem tartják ezt a színvonalat.

Power Reset

Ismét egy egyszemélyes projekt, ezúttal Brazíliából. Csak hallgatni kell, felvidulsz:)

Edu Falaschi

Edu Falaschi neve régebben többször is szembe jött (mint korábbi Angra énekes), de valahogy sose jutottam odáig, hogy hallgassam. Na ez is hiba volt, az említett úriember nem semmi.

Amik még érdekesek, bár kicsit csalódást okoztak a korábbi album(ok)hoz képest:

The Lightbringer of Sweden - The New World Order

Imádtam az első albumukat, sokat is hallgattam. Itt sajnos sok lett a középtempó, és kevésbé izgalmas az egész.

Gloryhammer - Return to the Kingdom of Fife

Az album nem rossz, sőt...de még mindig képtelen vagyok megbírkózni az új énekessel, aki nagyon jó, de nem Thomas Winkler.

Primal Fear - Code Red

Sajnos nálam ők is betli, kicsit unalmas lett az új album, pedig benne van minden, ami Primal Fear.

Hát ennyi volt ez az év. Sok-sok új, izgalmas zenekar remek albumokkal, és a régi motorosok is hozták magukat (többé-kevésbé). Jó volt megírni ezt a kis összefoglalót, szerintem rendszert csinálok belőle:)

Boldog Új Évet Mindenkinek!

KiB

Egy ráadás: a volt Twilight Force és Majestica énekes új albuma...hogy is maradhatott ki?

Final Strike - Finding Pieces

Amikor kiderült, hogy "gyerekkorom" két kedvence együtt jön el hozzánk, nem volt kérdés, hogy ott lesz a helyem. Volt pár kellemetlen élmény velük kapcsolatban az utóbbi 10 évben, így kis fenntartással vártam a koncerteket, de szerencsére nem kellett csalódnom, sőt...

Időben érkezés, gyors beengedés, hely elfoglalása, várakozás...csak a szokásos.

Induction:

Este 3/4 8-kor végre belekezdett a koncertjébe a cseh illetőségű Induction, akik először jártak nálunk.

Friss, fiatal zenekar, első albumuk 2019-ben jött ki. Meghallgatva albumaikat, tudtam, hogy mire számíthatok, de sajnos nem váltották meg a világot.

A zenéjükkel nincs baj, a tagok is lelkesek voltak végig, meg is kapták tőlünk a támogatást, de sajnos a hangzásuk pocsék volt, egész végig, különböző szinteken. A gitárokból (pedig volt több is:) ) szinte egész végig alig lehetett hallani valamit, pedig az albumokon nagyon jó kis szólókat nyomnak, nem egyszer ikerszólót.

Az énekes (aki a 80-s évekből jött, elképesztő atlétában) a csillagokat is le tudja visítani az égről (semmi rosszindulat, nagyon jól csinálja), de őt kb. a koncert felétől alig lehetett hallani, utána az ő hangja is valahol eltűnt a keverőpult környékén.

Nagyon sajnáltam, hogy ennyire félremenet a dolog, mert vannak nagyon jó számaik, de sokat nem hallottunk ebből. A közönség mindenesetre lelkesen fogadta őket, de lehetett volna jobb is.

setlist: Born From Fire, Fallen Angel, Scorched, Go to Hell, Queen of Light

Sonata Arctica:

Rég volt, hogy a Stratovarius és a Sonata Arctica együtt koncertezzen...egész pontosan 23 évvel ezelőtt. Akkor még nem jártam koncertekre, így nem is láthattam együtt a power metal két igazi nagyágyúját (mondom ezt úgy, hogy azért az elmúlt években vesztettek régi fényükből).

Bevallom, kicsit féltam mindkét koncerttől. Illetve úgy voltam vele, hogy nem várok semmit, mert a múltban azért ért 1-2 csalódás (inkább a Sonata részéről).

Pont időben berobbant a Sonata a színpadra, és belekezdett egy olyan koncertbe, amitől letettem a kevés hajam.

Tökéletesen szóltak, és egy szinte tökéletes setlistet toltak az arcunkba. Egészen elképesztő volt.

Tony az elején mintha kicsit bizonytalan lett volna, de 2-3 szám után "megjött" a hangja. Egyébként hihetetlen sokat öregedett a legutóbbi, 2019es koncert óta. Teljesen megőszült, alig lehetett ráismerni.

Szerencsére (vagy az én szerecsémre:) ) leginkább a korai albumaikról játszottak, de bedobták az új single-t, a First in Line-t is. Ha olyan lesz az egész album, mint ez a dal, akkor nem fogunk szomorkodni:)

Jobbnál jobb tételek követték egymást: Balck Sheep, Replica, FullMoon, I have a right

Sajnos viszonylag hamar vége lett, pár számot még szívesen meghallgattam volna, de összességében baromi koncertet adtak. Tony ígérete az új albummal jönnek jövőre, így legyen.

Csak azért nem 10 pontos a koncertjük (csak 9,5), mert ismét nem játszották a Wolf & Ravent, amiért továbbra is haragszom rájuk....egy kicsit:)

setlist: Intro: One Day (Hans Zimmer song), Closer to an Animal, Black Sheep, First in Line, Broken, I Have a Right, Paid in Full, Replica, 8th Commandment, Tallulah, FullMoon, Ráadás: The Cage, Don't Say a Word (with Vodka outro)

Stratovarius:

A Sonata koncert után azt gondoltam, a Stratonak bizony fel kell kötni a gatyát, ha túl akarják szárnyalni Tonyék koncertjét. Hát felkötötték, nagyon is:)

A Sontaval ellentétben a Strato elég vegyesen játszottak a korábbi, illetve az új albumról.

A 13 dalból 4-et az új lemezről játszottak, ami nekem annyira nem tetszett, de élőben jól szólt (mondjuk lehetett egy kicsit pihenni ilyenkor).

Na de a többi, csak kapkodtam a fejem (szó szerint): Speed of Light, Paradise, Father time (nem is emlékszem, hogy élőben hallottam volna bármikor), Stratosphere (ezt se), Black Diamond stb.

Elképesztő volt Timo-ék koncertje is, rendesen beledöngöltek a földbe:)

Apropó Timo. Régóta tudjuk, hogy a régi, irgalmatlan magasakat már nem tudja kiénekelni, és itt-ott csal néha az oktávokkal, de tegnap rendesen odatette magát. Látszik rajta is a kor, de kevésbé, mint Tonyn:)

A Stratora is igaz, hogy 1-2 számmal még lehetett volna több, náluk is kimaradt egy nagy kedvenc, amit vártam (Destiny), így nekik is "csak 9,5 pontot adok:)

Nem gondoltam, hogy felül tudják múlni a Sonata-t, de talán egy kicsit sikerült...vagy maradjunk a döntetlennél.

setlist: Intro, Survive, Eagleheart, Speed of Light, Paradise, Broken, Winter Skies, World on Fire, Stratosphere / Holy Light, Father Time, Frozen in Time, Black Diamond, Ráadás: Unbreakable, Hunting High and Low

Nagyon rég voltam ilyen koncerten, ahol egész este szintíszta POWER-t hallhattam, ráadásul ilyen minőségben, ilyen bandák előadásában. Az utóbbi évek egyik, ha nem a legjobb koncertje volt, maradéktalanul elégedett voltam...és nagyon elfáradtam:)

Erről jut eszembe: érdekes volt a közönség. Én szeméy szerint teljesen megőrültem a jobbnál jobb turbó számoktól, de a közönség szinte meg se mozdult ilyenkor, nagyon érdekes volt. Mintha a többség csak az újabb albumokat hallotta volna. Pedig a nagy részük láthatóan abban a korban volt, hogy hallgatta a régi albumokat.

Mindenesetre én nem fogtam vissza magam:)

KiB

Egy hosszabb ismertetőre vállalkoznék, ezúttal egy egész concept-sorozatot találtam (vagy talált meg engem). Fantasy-power egy egész komplett világgal, történettel. 

Állandó tagok:

Marius és Peter Danielsen (minden :) )

Bevallom őszintén (és egyúttal elnézését is kérek tőle), Marius Danielsen neve ezen albumok előtt szinte ismeretlen volt számomra. Csak a Darkest Sins kapcsán hallottam róla, de onnan is egy szám alapján.

Viszont olyat tett le (és még fog is, hiszen nincs vége a történetnek) az asztalra, ami minden power metal rajongónak kötelező darab.

Nem tudom, az Avantasia előtt volt-e olyan próbálkozás, ami sok zenészt, énekest "mozgat meg" akár egy-egy album kedvéért. Amit Tobias Sammet elkezdett az Avantasiaval, szerintem egészen egyedülálló a maga nemében. Illetve csak volt, hiszen azóta jómagam is találtam jópár albumot, ahol sok a vendég.

De Marius akkora mennyiségű zenészt "foglalkoztat", hogy az valami elképesztő. A teljesseg igénye nélkül:

Ének:

Edu Falaschi (ex-Angra, Almah)

Michael Kiske (Helloween, Avantasia, Unisonic)

Tim Ripper Owens (ex-Judas Priest)

Blaze Bayley (ex-Iron Maiden, Wolvesbane)

Olaf Hayer (ex-Luca Turilli, Symphonity)

Gitár:

Timo Tolkki (ex-Stratovarius, Avalon)

Tobi Kersting (Orden Ogan)

Richard Fortus (Guns N Roses, The Dead Daisies)

Matias Kupiainen (Stratovarius)

Basszus:

Barend Courbois (Blind Guardian)

Mike LePond (Symphony X)

Jari Kainulainen (ex-Stratovarius, Masterplan)

Magnus Rosén (ex-HammerFall)

Dob:

Alex Holzwarth (Rhapsody of Fire)

Ludvig Pedersen (Darkest Sins)

Stian Kristoffersen (Pagan's Mind)

Narrátorok:

John Rhys-Davies

Roger Watson

A teljes lista itt megnézhető, iszonyat mennyiségű és minőségű zenész szerepel az albumokon:

https://www.mariusdanielsen.com/valley-doom

Na de ennyi kiváló muzsikushoz bizony megfelelő alapanyag is kell, ahol szerepelni tudnak.

Mindig is érdekelt, hogy egy ilyen albumot hogyan lehet összehozni.

Itt segítségül hívtam magát Marius Danielsent, akivel volt szerencsém egy "interjút" készíteni. Nagyon kedves volt, és válaszolt a kérdéseimre, ezeket az engedélyével megosztom.

KiB: "Mennyi ideig dolgoztatok az albumokon?"

Marius: "Egy Legend of Valley Doom album megírása és felvétele néhány évet vesz igénybe. Az első azonban 10 évig tartott, mert sosem találtam meg a megfelelő embereket, akikkel együtt dolgozhattam volna. Ezért is lett végül egy szólóprojekt, nem pedig egy zenekar."

KiB: Mely zenekarok (zenészek) voltak a legnagyobb hatással rád (ez szinte egyértelmű a dalaidból, de kíváncsi vagyok).

Marius: A legnagyobb hatás rám mindig is az Iron Maiden lesz. Nekik köszönhetem, hogy először kezdtem el énekelni és gitározni. Aztán persze jött a Rhapsody of Fire a metal zenén keresztül történő történetmeséléssel.

KiB: Mindent Te írsz? Zenét, dalszövegeket?

Marius: A legtöbbet magam írom. De a bátyám is hozzájárult már dalötletekkel, és a feleségem írta a Princess Lariana’s Forest és a The Sarlinian Bownak a szövegét.

KiB: A kezdetektől fogva a fejedben volt az egész sorozat?

Marius: Az eleje és a vége megvolt, de a közepe a bátyám ötlete volt a Crystal Sword-el kapcsolatban a Eunomia együttes számára. Úgy döntöttünk, hogy az ő univerzumát átültetjük az enyémbe, és aztán kitaláltam még több mágikus fegyvert, ami a Sötét Nagyúr legyőzéséhez szükséges.

KiB: Mit keresel más emberekben? Hogyan választottad ki a zenészeket? Hogyan kerested meg őket, hogyan zajlott egy ilyen beszélgetést?

Marius: Gyakran YouTube-ozok, és nézem a felfedezetlen tehetségeket. Elég sokakat hoztam a Legend of Valley Doom albumokra, mert úgy érzem, több elismerést érdemelnének. Ha tudok segíteni, akkor segítek. A nagyobbak esetében már tudom, hogy kit akarok, és megpróbálom elérni őket akár kiadókon, menedzsereken vagy a Facebookon keresztül, ha azt használják.

KiB: Volt olyan, aki nem akart szerepelni az albumokon?

Marius: Mindig is együtt akartam dolgozni Tobias Sammettel, Bruce Dickinsonnal, Tony Kakkóval és Timo Kotipeltóval. Kettőt közülük soha nem tudtam elérni, kettő pedig túl elfoglalt ahhoz, hogy csatlakozni tudjak, hehe.

KiB: Volt olyan, akit úgy kerestél meg, hogy nem ismerted korábban, csak a munkájukat?

Marius: Rengeteg e-mailt kapok olyan emberektől, akik szeretnének csatlakozni a projektjeimhez. Természetesen nem tudok mindenkit felvenni, de ha találok valakit, aki igazán különleges, és nincs hely az albumaimban, akkor gyakran meghívom, hogy készítsen velem egy feldolgozást a YouTube-csatornámon.

KiB: Kényes kérdés: fizetsz, vagy fizetnek neked a szereplésért (ha nem akarsz, ne válaszolj)?

Marius: Soha senkinek nem kell fizetnie azért, hogy csatlakozzon az albumaimhoz. Ez általában fordítva szokott lenni. Én fizetek nekik. És néha egyáltalán nem fizetek nekik, mert egyszerűen csak szeretik a projektet. Aztán viszonozhatom a szívességet azzal, hogy énekelek vagy játszom a zenéjükben, ha például szükségük van rám.

KiB: Hogyan veszitek fel a különféle zenészekkel a rengeteg hangsávot?

Marius: Leggyakrabban az zenészek a saját otthoni stúdiójukban vesznek fel, vagy bérelnek egy stúdiót a felvételekhez. Aztán rajtam múlik, hogy mindent a logisztikailag legmegfelelőbb módon rendezzek. Nagyon fontos, hogy mindent leírtam, így azonnal ki lehet húzni a dolgokat, amint megvan a sávjuk.

KiB: Ha nem találod a megfelelő személyt (énekest) egy adott dalhoz, akkor átírod a dalt, vagy keresel egy beugrót?

Marius: A legfontosabb szerepek esetében már azelőtt beszélek velük, mielőtt elkezdem írni a dalt. Így személyre szabható a hangterjedelmükhöz. Néha pedig egy csomó embert megkeresek egy-egy dalhoz, és megnézem, ki akar csatlakozni, és ki illene bele leginkább. Néha pedig magam énekelek ;P

KiB: Volt olyan, amikor már volt felvétel, de nem tetszett az énekes, akit meghívtál, és újra fel kellett venned?

Marius: Nem, nagyon válogatós vagyok azzal kapcsolatban, hogy milyen énekeseket hívok meg. Nagyon jónak kell lenniük! :D Néha ráveszem őket, hogy az egész dalt elénekeljék, még akkor is, ha duettnek szánom. Így ki tudom választani a legjobb részeket.

KiB: Először a zene készül el, és csak utána hívod a vendégeket, vagy fordítva?

Marius: Mindkettő. Néha már vannak megírt dalaim, és olyan énekeseket keresek, akik a legjobban illeszkednének. A legtöbbször pedig egy adott énekesnek írom a dalokat.

KiB: Lesznek még olyan "spin off" albumok, mint az Eunomia?

Marius: Valószínűleg igen! Az Eunomia a bátyám projektje, de valószínűleg a jövőben is fogok Legend of Valley Doom albumokat készíteni. De jelenleg egy szólóalbumot készítek, ami nem a Valley Doom univerzumban játszódik.

KiB: Nagyon köszönöm, hogy rendelkezésemre álltál.

Marius: Nagyon szívesen:)

Biztos lehetett volna még kérdéseket feltenni, de úgy érzem, elég sok mindenre választ kaptam egy ilyen album elkészítésével kapcsolatban. A zene pedig önmagáért beszél:)

Nagyívű kórusok, komoly sebességű turbók, együtt enéklős himnuszok, akár dalokon belül is változik a sebesség. Nyilván ennyi albumon belül azért ingadozik a minőség, de egy bizonyos szint alá nem megy. Nem is lehet egyesével nézni a dalokat, hiszen egy történet az összes album.

Na igen, a történet. Sötét Nagyúr, elfek, emberek, törpök, ősi fegyverek, amiket összegyűjtve a Sötét Nagyúr legyőzhető, Harcos Király. Nem mondom, hogy teljesen eredeti a történet, de bizony elolvasnám egy könyvben.

Az elképzelt világhoz térkép is dukál. Már-már Gyűrűk Ura szint:

Nem akarom igazából elmesélni a történetet, mert annyira jó és sok, nem szeretnék spolierezni. Kevésbé jó angolosok is megérthetik, főleg, ha már játszottak egy-két fantasy játékkal.

Az albumok teljes szövege innen elérhető:

https://www.mariusdanielsen.com/lyrics-legend-1

https://www.mariusdanielsen.com/lyrics-legend-2

https://www.mariusdanielsen.com/lyrics-legend-3

Egy-két kedvencet azért belinkelek:

Rengeteget lehetne írni az albumokról külön-külön is, de tényleg nem nagyon lehet szétválasztani.

Nagyon magas minőséget képvisel Marius végig, a meghívott zenészek pedig fantasztikusak. És ugyanez elmondható a narrátorokról is, akik között maga John Rhys-Davies is szerepet kap. Hozzá is van egy kis történetem.

Nyáron hatalmas megtiszteltetés ért, hogy találkozhattam kedvenc Gimlimmel élőben a budapesti Comic Conon.

Tudtam vele pár percet is beszélgetni. Gondoltam megkérdezem a Legend... albumokon való részvételről.

Ő láthatóan várta a szokásos sablon kérdéseket a filmjeivel kapcsolatban. Amikor kérdeztem az albumokról és a Marius-al történő munkáról, felderült az arca, és egy nagy "ÓÓÓ" kerekedett belőle:)

Elmondta, hogy bár nem szereti a metalt, nagyon érdekesnek tartotta ezt a munkát, és bátran ajánlja a többi színésznek, mert nagyon izgalmas. És hogy várja a következő albumot:) Marius még elmondta, hogy ő személyesen nem találkozott vele, saját stúdiójában vette fel a szövegeket.

Elképesztő volt élőben Mr. Davies, életreszóló élmény volt számomra a vele való találkozás.

Minden power és fantasy rajongónak meg KELL ismerkednie ezekkel az albumokkal, mert elképesztően jók, összetettek, remek a történetük, és legfőképp fantasztikus zenészek énekelnek/zenélnek rajtuk.

KiB

Nagyon rég, még a vírus előtt voltam utoljára koncerten, közel 2 és fél éve. Mi lenne jobb "visszatérés", mint egy hamisítatlan power este. Előre annyit, az utolsó fillérig megérte.

Barba Negra új helyen? Mikor meghallottam, nagyon meglepődtem, és féltem, hogy olyan helyre költöznek, ami nekem nagyon messze van. És akkor bizony problémás lenne koncertekre járni. Szerencsére csak minimális plusz távolság lett, igy semmi akadálya nem volt, hogy újra "bakancsot ragadjak".

Az uú helyszín egy bazi nagy sátor, lényegesen nagyobb hely, mint az előző.
Sajnos az egyedisége nem költözött a Negrának, elvesztette a kalózos kinézetet. Ezt sajnálom, mert nagyon jót tett az alap hangulatnak. Remélem a jövőben esetleg "berendezik".
De sebaj, erre a helyre több lehetőség adódik, hogy akár nagyobb bandákat is elhozzanak, nem aréna árakon, meglátjuk.

Warkings:

Nem sokkal kezdés előtt estünk be, keveset kellett várni az este első fellépőjere a német Warkingsre.
Néhány videót megnéztem előre, így tudtam, mire számíthatok. Mindenféle korok mindenféle témája, mindenféle jelmezekben:) Volt itt római, keresztes, viking...és még Morgana is eljött személyesen. Baromi látványos a zenekar ezekben a szerkókban. Mondjuk nem tudom, mennyire kényelmes ilyen öltözékben koncertezni, mondjuk egy kellemes nyári napon, de őket láthatóan nem zavarta:)


A Warking modernebb powert játszik, ezt a fajtát annyira nem kedvelem, de így koncerten kifejezetten jól szóltak.
Mondjuk az énekesek kicsit lehettek volna hangosabbak, de a hangszereket kiválóan lehetett hallani

Énekesből mindjárt kettő is jutott az estére. A fő dalnok, The Tribune mellé érkezett egy török (!!) hölgyemény is, Morgana Le Fey..., aki nagyszerűen keverte a hörgős részeket a tiszta refrénekkel, nagyon jól megtámogatva a vezért, ketten együtt nagyon jól szóltak



Sajnos inkább közeptempós számokat játszottak a nem túl hosszú koncert nagy részében (mondjuk 8 számot így is lenyomtak), viszont azok nagyon dallamosak és élvezhetők voltak. Azért nem bántam volna egy-két gyorsabb tételt is, de kezdésnek tökéletes volt. Lelkesek voltak, szimpatikusak, az énekeseknek baromi hangjuk volt, a gitárosok jól nyomták, soha rosszabb kezdést. (és még maga Hephaistos is előkerült néha:) )

Setlist: The Last Battle, Spartacus, Maximus, Monsters, Fight, Hephaistos, Sparta, Gladiator

Dragonforce

A Dragonforce-t nagyon rég nem láttam élőben, legutóbbi találkozásunk pedig nem volt túl jó. Egy borzalmas hangzású koncert volt jó régen, reméltem most jobbak lesznek. Rendesen kicserélődött már a banda, a két gitároson kívül mindenki új már, meg van, aki már nincs is. Sajnos elhagyták a billentyűst egy pár éve, nekem hiányzott, valamint lett egy uj basszusgitárosuk, egy hölgy személyében, akire szintén nem lehetett panasz.

A színpadkép egyszerűen zseniális volt, két oldalon egy-egy játékgep foglalt helyet, amire fel lehetett menni. Ki is használták Hermanék rendesen. 
A háttérben két led-falat húztak be, és ezeken, valamint a két játékgépen folyamatosan régi játékokból voltak részletek. Egy ilyen kockának, mint én, megváltás volt:) Ahhoz képest, hogy előzenekar voltak, kihasználtak minden lehetőséget.


Na és akkor a koncert...nem jutott sok idő, kb. 50 perc volt csak. Na de milyen 50 perc. Amennyire tudtak, jó kis best of-ot raktak össze. Klasszikusok (through fire and flames, cry thunder, fury of the storm) es néhány újabb tétel.


Folyamatosan változtak a képek a gépeken, megtámogatva az adott számot.
Kiválóan szóltak, minden szólót tökéletesen lehetett hallani, Marc éneklése is tisztán szolt, ki is tett magáért.
A kevés idő ellenére nagyon jó koncertet hozott a Dragonforce, remélem legközelebb jönnek headlinerként.

Setlist: Highway to Oblivion, Three Hammers, Fury of the Storm, The Last Dragonborn, My Heart Will Go On (Céline Dion cover), Cry Thunder, Through the Fire and Flames

POWERWOLF (igen, csupa nagy betűvel):

Amikor néztem a koncerteket, hogy mire is menjek, sokáig gondolkodtam, hogy erre az estere megvegyem-e az egyébként nem olcsó jegyet. Az utóbbi Powerwolf koncertek, amiken voltam, nem voltak épp a legizgalmasabbak, sőt, némelyik sajnos kifejezetten unalmas volt. Aztán úgy voltam vele, hogy miért ne, ők is rég jártak nálunk.


Kis színpad pakolás után percre pontosan Attiláék kijöttek, és belekezdtek egy szinte tökéletes koncertbe.
Rendesen kitettek magukért hangban, látványban, színpadképben, mindenben. Egyszerűen fantasztikus volt az egész koncert.
Féltem, hogy majd megint jön az összes közeptempós dal egymás után, de nem. Rendes besf of volt, jól adagolva a gyors számokat is. Egy percre nem ült le a hangulat. Attila folyamatosan énekeltetett minket, amikor csak lehetett, sokat beszélt, es látszott rajta, hogy baromira élvezi az egészet.


Legutoljára Rammstein koncerten láttam egy pirót, mint amennyi most volt. Égett minden, ami nem a tagok útvonala volt. Az egyik számra betoltak egy egész orgonát, aminek a csövei lángoltak majdnem végig.
Nem egyszer jöttek be csuhasok fáklyával, volt, hogy végig ott is maradtak az adott dal idején.


Attila hangja továbbra is fantasztikus, döbbenet, amit tud, a Wolf tesók végig hibátlanul játszottak, rohangáltak, pózoltak, láthatóan ők is nagyon jól éreztek magukat.
Ahogyan a billentyűs Falk is, majdnem több időt töltött a közönséggel, mint a hangszerével.

Közel két órát játszottak, szerencsére nagyon kevés üresjárattal
Sok Powerwolf koncerten voltam, de messze ez volt a legjobb, hatalmas köszönet érte Attiláéknak.

Setlist: Faster Than the Flame, Incense & Iron, Cardinal Sin, Amen & Attack, Dancing With the Dead, Armata Strigoi, Beast of Gévaudan, Stossgebet, Demons Are a Girl's Best Friend, Fire and Forgive, Where the Wild Wolves Have Gone, Sainted by the Storm, Army of the Night, Blood for Blood (Faoladh), Ráadás: Sanctified With Dynamite, We Drink Your Blood, Werewolves of Armenia

Lehet azért, mert rég voltam koncerten, de ez az este egészen elképesztő volt, az egyik legjobb buli, amin az elmúlt 20 évben voltam. Attila és Marc is elmondta, hogy a vírus óta most először vannak úton, és ez bizony meglátszott a teljesítményükön.

Az új barba jelesre vizsgázott nálam, minden gyorsan, simán ment. A koncertek percre pontosan kezdődtek, a hangzás elsőrangú volt végig, szívesen fogok jönni legközelebb is...alig egy hónap múlva:)



KiB

jabb év, újabb Hammerfall-koncert. Már nem is számolom, hányszor voltam ezelőtt Hammerfall-on, a "barátság" igencsak régi. A Battle Beast-el együtt ez bizony egy kötelező esemény volt. Hogy milyen volt az élmény? Sajnos igencsak felemás.

Nagyjából negyed órával a nyitás előtt érkeztünk meg szerzőtársammal együtt, a gyors beengedés és pólóvásárlás után (végre találtam egy igazán jól kinéző HF darabot) elfoglaltuk helyünket, viszonylag közel a színpadhoz. Az elején viszonylag kényelmesen lehetett közlekedni, látszott, hogy igazán a Hammerfall-ra fog összegyűlni a nép.

Serious Black:

Eddig egyszer voltam SB-koncerten, és nem igazán lettem rajongó. Első albumukat hallgatva ugyanerre jutottam. Nagyjából minden a helyén van, jók a zenészek, még jobb az énekes, de a maga a zene nem igazán tetszik. Ez nem az a fajta power metal, amit igazán szeretek. Pedig egyik kedvenc dobosomat, Ramit is "leigazolták" a Freedom Call-ból.

A koncert viszont kellemes csalódás volt, talán pont azért, mert tőlük vártam a legkevesebbet ezen az estén. A rövid, mindössze 6 dalból álló koncertjükbe két gyorsabb tétel is belefért. Az énekes, Urban Breed (micsoda név:) ) könnyedén énekelt, igazán kiváló hanggal rendelkezik. Az egész zenekar odatette magát rendesen, de igazán Rami-t volt élmény nézni. Teljes erőbedobással püfölte a dobokat, pörgette az ütőket, grimaszolt, headbangelt. Nézni is fárasztó volt:) Nem hiába imádtuk a Freedom Call-ban.

Végig igazán lelkesek voltak, kellemes csalódás volt rövid koncertjük. Nem nagyon fogom őket hallgatni szerintem ezután sem (bár adok esélyt az új albumnak), de remekül nyitották meg az estét.

Battle Beast:

Nagyon sokat vártam a Battle Beast-től, legutóbbi bulijuk kifejezetten jó volt (igaz, akkor főzenekarként jöttek). Utolsó albumukat nem hallgattam még, de ez nem tántorított el. Rövid átszerelés után jöttek is, lelkesen belevetve magukat a zenélésbe. És itt ért az este első csalódása. Ez a koncert (legalábbis a számomra) bizony unalmas volt. Tök egyforma számok egymás után, ugyanaz a tempó, ugyanazok a dallamok. 

Aztán jött a szintén szokásos medley a renegade-albumból, amit szintén nem nagyon szeretek (mármint a medley-t). Túl sok jó szám van azon az albumon, hogy egy 4 perces gitár-egyvelegbe besűrítsék. Viszont a kellemes meglepetés a Dragons lies bleeding formájában érkezett. Végre teljes egészében eljátszották...hatalmas piros pont érte:)

Aztán ismét közép-közép a Last man standing-Let the hammer fall kombóval...itt ismét visszarántottak a földre.

Rövid lelépés után jött a koncert vége a Hammer High - (We make) Sweden Rock - Hearts on fire hármassal, és szűk másfél óra alatt le is ment a Hammerfall koncert.

És itt volt a legnagyobb bajom az egész bulival:

Rövid volt. Egy headliner koncert nem egész másfél órában kevés úgy, hogy abból Joacim legalább 5 percet beszélt, volt benne egy 4-5 perces medley, és egy 2 perces Pontus-szóló. Ha már ilyen rövid, akkor megpróbálom nem az egy kaptafa számokat végig erőltetni, hanem akkor legalább variálom a setlistet. Volt 2 (!!!!) darab gyors szám, és ennyi, azon kívül középtempó vakulásig...

És hát ugyanazok a számok állandóan. Annyi sok albumuk van, rengeteg kiváló dallal, és mindig ugyanazok mennek. A teljesség igénye nélkül: Threshold, Dethrone and defy, Origins, Legacy of kings, We wont back down, Wildifre, Hammerfall, Glory to the brave, Fury of the wild....de nem, állandóan Any means necesarry meg Blood bound. Ja, és a hab a tortán, hogy az eddig állomásokon 20 számot játszottak, közel 2 órában, nálunk meg volt 15, és nem volt másfél óra a koncert.

Ami viszont náluk is pozitívum volt, az maga a zenekar, és a látvány. Láthatóan még mindig imádják, amit csinálnak, végig vigyorogtak, pózoltak, láthatóan nagyon jól érezték magukat.

Legközelebb erősen meg fogom gondolni, hogy menjek egy újabb HammerFall koncertre, és valószínű meg fogom nézni előre, hogy miket játszanak, mert ez a buli sajnos eléggé kiábrándító volt.

Félig tele a pohár...a Serious Black kellemes csalódása után két nagyon lehangoló koncert jött, nem erre számítottam. A zenekarok hozzáállása, és néhány szám mentett valamit az estén, de összességében nagyon csalódott vagyok....nagy kár.

UPDATE: utólag kiderült, hogy Joacim betegen vállalta a koncertet nálunk, valószínű ezért volt rövidebb a buli. Későbbi koncerteket le is kellett mondaniuk. Ha ezt tudjuk a koncert elején...talán kevésbé lenne savanyú a dolog. De így legalább érthető. 

KiB

Az utolsó esély. Nagyjából így készültem a újabb Sonata koncertemre. Félve vettem jegyet és indultam el a bulira...de mindent a maga idejében.

Nagyjából negyed órával a nyitás előtt érkeztem (ahogy a Beast in Blacknél is), és nagyjából fele akkora sor fogadott, mint az előző koncerten. Nem tudom, hogy az előzenekarok, vagy a Sonata megítélése miatt voltunk kevesebben, mindenesetre érdekes, hogy egy jó nevű régi banda nem tölti meg teljesen a Barba Negrat, míg egy friss zenekar igen...azért az este végére már egész sokan lettünk.

Temple Balls:

A Temple Balls egy viszonylag fiatal banda Finnországból, első albumukat 2016-ban adták ki, és igazi haj-metalban utaznak:). Nem nagyon szoktam ilyen zenekarokat hallgatni, így kellett egy kis idő, amíg megszoktam a látványt:) Az egész közönségben nem.volt még egy ilyen hajzuhatag, mint akármelyik tagnak. Mint egy Europe koncert a múltból.



Na de a zene. Nem nagyon tudok belekötni semmibe. Jófajta hard rock, jó tempóban, egy nagyon jó énekessel, egy remek dobossal, és egy olyan gitárossal....csak kerestem az állam. Sok koncerten voltam, sok kiváló zenészt láttam már, de ez a srác kiemelkedő volt. Olyan szólókat játszott, olyan gyorsasággal...nagyon durva volt. Az énekes is nagyon odatette magát, hozta a 80-as éveket. Ráadásul szinte hibátlanul szóltak, ami a szólók miatt különösen fontos volt.



De ezt az egész zenekarról le lehet mondani. Lelkesek voltak, mindent megtettek, hogy a közönség megszeresse őket. Szerintem sikerült. Én nagyon jól szórakoztam, remek kezdése volt az estének.

Edge of paradise:

Minimális átszerelés és minden felvezetés nélkül kezdett el játszani az amerikai banda. Meg is leptek mindenkit, fel se tűntek. Érdekes zenéjük van. Hivatalosan rock/heavy metal. Én nem tudom, nekem egyiknek sem tűnt. Nem is nagyon tudom meghatározni. Nem az a tipikus női énekeses Nightwhis-klón voltak.



Súlyosabb zenéjükhöz egy igen dekoratív, nagyon különleges hangú hölgyemény "társult". Már amikor rendesen lehetett hallani. A vokálba besegítő basszerost még annyira sem. Nem is tett jót a zenéjüknek.
A hangszerek szerencsére már jobban szóltak. A kevés szólóból ki lehetett hallani, hogy az igen statikus, a Trónok harcából a Kutyára hasonlító gitárossal nincs gond:). A dobosuk meg...egy állat. A jó értelemben. Energikusan, folyamatosan headbangelve, az ütőket dobálva  hozta a betonbiztos alapokat. Egyértelműen a legjobbjuk volt.



Én megcseréltem volna a két előzenekart, az Edge of Pradise alatt eléggé unottnak láttam a közönséget. Nem voltak a legjobb választás.

Sonata Arctica:

Szép hosszú a kapcsolatom Tonyékkal. Hullám hegyek és völgyek, jó és rossz pillanatok. Azért összességében nagy kedvencek voltak mindig. Voltak? Nehéz kérdés. Az Unia album óta nálam folyamatosan esnek vissza a képzeletbeli ranglistán. És nem csak az albumok miatt. Az első komolyabb törés a kapcsolatunkban a csillebérci metalfestes koncertjük alkalmával történt. Ott csúsztak a koncertjükkel 40 percet, hogy aztán 30-at játszva levonuljanak...nem volt jó élmény. Aztán volt egy nagyon (számomra) unalmas, akusztikus betéttel tarkított koncertjük, ami meg a setlist miatt maradt "emlékezetes".
Aztán az utóbbi, trackes koncertjük, amikor az Ecliptica albummal turnéztak, visszahozott valamennyit. Az utolsó 4 albumuk annyira elment mellettem, hogy úgy éreztem magam, mintha egy ismeretlen zenekar koncertjén lennék.



Ennek megfelelően kb. az ötödik szám volt az első, ami ismerős volt. Tony nagy formában volt ismét, nála sose lehet panasz a színpadiasságra:) Egyre inkább az ő egyszemélyes showjává (van ilyen szó?:)) alakul egy-egy Sonata-koncert. Amivel akkora baj nincs igazából, csak jó lenne a többieket is többet hallani. Észrevehetően csökkentek a szólók az újabb albumokon, és ez koncerten hallható igazán. Pedig micsoda billentyű/gitár futamok vannak a régi albumokon. Ez hallható volt a Black sheepben.



Nem gondoltam volna, hogy ennyire hanyagolni fogják az Unia előtti lemezeket. Összesen 3 dalt játszottak a régiekről...ez mindenképpen egy kis csalódást jelentett. Az viszont nem, ami a koncert többi részét illeti. Az új számok is működtek, nem nagyon volt unalmas része a koncertnek. Mindenki nagyon lelkes volt, látszott rajtuk, hogy szívesen jönnek vissza hozzánk koncertezni. De azért a közönség az alatt a 3 régi szám alatt őrült meg igazán, ez is jelzi azért, hogy (talán) melyik éra a jobb:) (Azért kihagyni a Replica-t elég nagy baki...de hát ez van)

Vegyes érzéseim vannak az buliról. A Temple Balls kiválóan nyitotta az estét, az Edge of Paradise kicsit leültette (de azért bőven voltak pozitívumok), a Sonata pedig hozott egy erős 4-est. Át kell értékelnem a velük való viszonyt, kvázi új zenekarként kell tekintenem rájuk, mert láthatóan kevésbé foglalkoznak a régebbi albumaikkal...talán sikerülni fog.

Szerencsére nem unatkoztam, jó kis este volt.


Egy utolsó megjegyzés: végleg lemondtam róla, hogy élőben hallhassam a Sonatatól a Wolf & Ravent...na ezt viszont sose fogom nekik megbocsájtani.



KiB

Újabb koncert...szerencsére idén elég sok jófajta bulit hirdettek meg, így van hova menni. Kedvenc szerzőtársammal ismét felkerekedtünk, hogy szórakozzunk egy jót...nekem sikerült:)

Szokásos "törzshelyünkön" hosszú sorok voltak (sose hívjuk többet gyorsétteremnek:) ), így csak a meghirdetett nyitás előtt pár perccel érkeztünk meg a következő hosszú sorba. Azért nem semmi, hogy egy ilyen fiatal zenekar (mindössze 2 éve koncerteznek) meg tudja tölteni teljesen a Barba Negrát (azért ehhez a Myrath is hozzájárult rendesen). Továbbra is szükség lenne egy nagyobb helyre, ami nem Papp László Aréna szintű jegyárakkal működik, mert a közönség, és a bandák is megérdemelnék. A beengedés hamar ment, el is foglaltuk helyünket nem túl messze a színpadtól, középen (most valahogy nem akaródzott az első 2-3 sorban nyomorogni). Én pedig gazdagabb lett egy Beast in Black pólóval.

Myrath:

 Bevallom őszintén, sose hallottam a tunéziai zenekarról. Ez valószínű azért van, mert a prog metal nagyon távol áll tőlem, így nem vagyok tisztában azokkal a bandákkal, akik ezt a műfajt űzik. Egy számot hallgattam meg előre, azzal alapvetően nem volt bajom. Nem vártam semmi különöset a koncerttől, viszont kellemesen csalódtam. Ez volt a zenekar harmadik koncertje nálunk, jövőre már headlinerként jönnek.

Az első számnál kiderült (ha eddig nem lett volna így:) ), hogy a prog metal ezután se lesz a kedvencem. Nekem ez a stílus túl sok, a rengeteg váltás, a sok középtempó...jobban szeretem azokat a zenéket, ahol kevesebbet kell "gondolkodni...és amik sokkal gyorsabbak:) Az első 2-3 szám hamar el is ment mellettem, utána viszont kezdtem ráhangolódni, és a koncert második felét kifejezetten élveztem. Nagyon tetszett az, hogy beleszőtték (HA....HA....HA....) a zenéjükbe a keleties hangzást, nagyon érdekessé válnak ettől a dalok. Az énekes fickónak baromi jó hangja van, erőlködés nélkül dobálta a magasakat, nagyon tetszett...kinézetre meg mint egy tuniszi herceg:) A headlineres koncertjükön biztos rámennek a keleties díszítésre. Jót fog tenni, ha így döntenek.

A zenekar többi tagja is nagyon magas szinten játszott, a gitárosuk remek szólókat produkált, a billentyűs hozta az arab motívumokat (emellett pedig neki is nagyon jó hangja van, remekül segített a háttérből). A színpadi megjelenésük is illett a zenéhez.

Hamar eltelt a nekik szánt idő....nem lettem rajongó, de nem unatkoztam a koncertjükön. És ez egy prog metal zenekartól nagy dolog:)

Az est végén sikerült elcsípni őket, így mindenkitől szeretem egy aláírást. Szimpatikusak volt, kellemes perceket okoztak.

Beast in Black:

Ez volt a második Beast-koncert, amin voltam, először a Rhapsody előtt láttam őket. Nagy bátorság volt szerintem, hogy két albummal a hátuk mögött jöttek teljes önálló koncerttel, de a telt ház őket igazolta.

A Myrath után kicserélődött a közönség egy része a színpad előtt. Várható volt, a két banda zenéje teljesen más. Rövid átszerelés után (ha volt egyáltalán, a Myrath dobosa a Beast in Black szerkóján játszott) jött a Szörny. A színpadkép viszonylag egyszerű volt, csak (jó)néhány világító koponya volt elhelyezve, valamint a két mikrofonállványon volt 1-1 gerinc felpakolva:).

Próbáltam megfejteni (azon kívül, hogy nagyon teszik a zenéjük), hogy mi lehet az oka, hogy 2 év koncertezéssel ekkora sikert aratnak. Az biztos, hogy a zenéjük egyszerű, kb. minden refrén fülbemászó, és valószínű a mostani retro-láz is segít...ennyi '80-as évekből hozott témát...:). Anton Kabanen nagyon ért ehhez a dologhoz, úgy tűnik. És valószínű nálunk az is segít a bandának, hogy a basszusgitáros, Molnár Máté személyeben egy honfitársunk is tagja a zenekarnak.

A múltkori koncerthez képest túl sok különbség nem volt. Nyilván az, hogy főzenekarként jönnek, megdobja  a játékidőt, és két albummal már lehet kicsit válogatni (csak nagyon kicsit, hiszen kb. minden számukat eljátszották). Ezek a dalok szinte mind slágerek, a közönséget kérni sem kellett, hogy együtt énekeljen. 

Látszott rajtuk, hogy marhára élvezik, amit csinálnak, szint végig vigyorogták az egész koncertet, lelkesek voltak, sokat mozogtak. Yannis továbbra is beszarás, amit művel. Olyan hangok jönnek ki a paliból. Erőlködés nélkül hozza azt, amit a lemezeken, olyan magasságokban....iszonyat, de tényleg:) Közben meg rohangált, ugrált, fáradhatatlanul.

A koreográfia hasonló volt a korábbi koncerthez, de most a Crazy, Mad, Insane alatt lekerültek a szemüvegek a srácokról, nem állták végig a számot:). Sajnos az egyik legnagyobb kedvencemet, a Zodd the Immortal-t nem játszották (a leggyorsabb számuk, és pont ezt hagyták ki), de talán ez volt az egész este egyetlen negatívuma a számomra (meg az, hogy baromi meleg volt bent, valami kis szellőzést építhetnének a helyre).

A szokásos kis szünet után ismét Máté beszélt a kicsit. Látszott rajta, hogy az előző koncertek alatt egy kis rutinra tett szert, mikor először hallottam, nagyon akadozott a beszéde, most azért már jobban ment neki:) Bemutatott a zenekaron kívül mindenkit, a múltkori Freedom Call után ismét meglepetést okozva...újabb piros pont.

Kíváncsi leszek a folytatásra, hogy a harmadik albumukkal egy picit variálnak-e, vagy Anton marad teljesen ezeknél a daloknál, mert ahogy Pethi megjegyezte, headliner koncerten kell majd egy kis plusz, mert kicsit egyformák a számuk. Sajnos valahol egy picit igazat kell adnom kell neki, bármennyire is nem szeretnék:)))

Nagyon jól éreztem magam, mindkét zenekar nagyot játszott, és nem tudom eldönteni, hogy a két énekes közül melyik volt a jobb, az ő estéjük volt...soha rosszabbat.

KiB