Amikor kiderült, hogy "gyerekkorom" két kedvence együtt jön el hozzánk, nem volt kérdés, hogy ott lesz a helyem. Volt pár kellemetlen élmény velük kapcsolatban az utóbbi 10 évben, így kis fenntartással vártam a koncerteket, de szerencsére nem kellett csalódnom, sőt...

Időben érkezés, gyors beengedés, hely elfoglalása, várakozás...csak a szokásos.

Induction:

Este 3/4 8-kor végre belekezdett a koncertjébe a cseh illetőségű Induction, akik először jártak nálunk.

Friss, fiatal zenekar, első albumuk 2019-ben jött ki. Meghallgatva albumaikat, tudtam, hogy mire számíthatok, de sajnos nem váltották meg a világot.

A zenéjükkel nincs baj, a tagok is lelkesek voltak végig, meg is kapták tőlünk a támogatást, de sajnos a hangzásuk pocsék volt, egész végig, különböző szinteken. A gitárokból (pedig volt több is:) ) szinte egész végig alig lehetett hallani valamit, pedig az albumokon nagyon jó kis szólókat nyomnak, nem egyszer ikerszólót.

Az énekes (aki a 80-s évekből jött, elképesztő atlétában) a csillagokat is le tudja visítani az égről (semmi rosszindulat, nagyon jól csinálja), de őt kb. a koncert felétől alig lehetett hallani, utána az ő hangja is valahol eltűnt a keverőpult környékén.

Nagyon sajnáltam, hogy ennyire félremenet a dolog, mert vannak nagyon jó számaik, de sokat nem hallottunk ebből. A közönség mindenesetre lelkesen fogadta őket, de lehetett volna jobb is.

setlist: Born From Fire, Fallen Angel, Scorched, Go to Hell, Queen of Light

Sonata Arctica:

Rég volt, hogy a Stratovarius és a Sonata Arctica együtt koncertezzen...egész pontosan 23 évvel ezelőtt. Akkor még nem jártam koncertekre, így nem is láthattam együtt a power metal két igazi nagyágyúját (mondom ezt úgy, hogy azért az elmúlt években vesztettek régi fényükből).

Bevallom, kicsit féltam mindkét koncerttől. Illetve úgy voltam vele, hogy nem várok semmit, mert a múltban azért ért 1-2 csalódás (inkább a Sonata részéről).

Pont időben berobbant a Sonata a színpadra, és belekezdett egy olyan koncertbe, amitől letettem a kevés hajam.

Tökéletesen szóltak, és egy szinte tökéletes setlistet toltak az arcunkba. Egészen elképesztő volt.

Tony az elején mintha kicsit bizonytalan lett volna, de 2-3 szám után "megjött" a hangja. Egyébként hihetetlen sokat öregedett a legutóbbi, 2019es koncert óta. Teljesen megőszült, alig lehetett ráismerni.

Szerencsére (vagy az én szerecsémre:) ) leginkább a korai albumaikról játszottak, de bedobták az új single-t, a First in Line-t is. Ha olyan lesz az egész album, mint ez a dal, akkor nem fogunk szomorkodni:)

Jobbnál jobb tételek követték egymást: Balck Sheep, Replica, FullMoon, I have a right

Sajnos viszonylag hamar vége lett, pár számot még szívesen meghallgattam volna, de összességében baromi koncertet adtak. Tony ígérete az új albummal jönnek jövőre, így legyen.

Csak azért nem 10 pontos a koncertjük (csak 9,5), mert ismét nem játszották a Wolf & Ravent, amiért továbbra is haragszom rájuk....egy kicsit:)

setlist: Intro: One Day (Hans Zimmer song), Closer to an Animal, Black Sheep, First in Line, Broken, I Have a Right, Paid in Full, Replica, 8th Commandment, Tallulah, FullMoon, Ráadás: The Cage, Don't Say a Word (with Vodka outro)

Stratovarius:

A Sonata koncert után azt gondoltam, a Stratonak bizony fel kell kötni a gatyát, ha túl akarják szárnyalni Tonyék koncertjét. Hát felkötötték, nagyon is:)

A Sontaval ellentétben a Strato elég vegyesen játszottak a korábbi, illetve az új albumról.

A 13 dalból 4-et az új lemezről játszottak, ami nekem annyira nem tetszett, de élőben jól szólt (mondjuk lehetett egy kicsit pihenni ilyenkor).

Na de a többi, csak kapkodtam a fejem (szó szerint): Speed of Light, Paradise, Father time (nem is emlékszem, hogy élőben hallottam volna bármikor), Stratosphere (ezt se), Black Diamond stb.

Elképesztő volt Timo-ék koncertje is, rendesen beledöngöltek a földbe:)

Apropó Timo. Régóta tudjuk, hogy a régi, irgalmatlan magasakat már nem tudja kiénekelni, és itt-ott csal néha az oktávokkal, de tegnap rendesen odatette magát. Látszik rajta is a kor, de kevésbé, mint Tonyn:)

A Stratora is igaz, hogy 1-2 számmal még lehetett volna több, náluk is kimaradt egy nagy kedvenc, amit vártam (Destiny), így nekik is "csak 9,5 pontot adok:)

Nem gondoltam, hogy felül tudják múlni a Sonata-t, de talán egy kicsit sikerült...vagy maradjunk a döntetlennél.

setlist: Intro, Survive, Eagleheart, Speed of Light, Paradise, Broken, Winter Skies, World on Fire, Stratosphere / Holy Light, Father Time, Frozen in Time, Black Diamond, Ráadás: Unbreakable, Hunting High and Low

Nagyon rég voltam ilyen koncerten, ahol egész este szintíszta POWER-t hallhattam, ráadásul ilyen minőségben, ilyen bandák előadásában. Az utóbbi évek egyik, ha nem a legjobb koncertje volt, maradéktalanul elégedett voltam...és nagyon elfáradtam:)

Erről jut eszembe: érdekes volt a közönség. Én szeméy szerint teljesen megőrültem a jobbnál jobb turbó számoktól, de a közönség szinte meg se mozdult ilyenkor, nagyon érdekes volt. Mintha a többség csak az újabb albumokat hallotta volna. Pedig a nagy részük láthatóan abban a korban volt, hogy hallgatta a régi albumokat.

Mindenesetre én nem fogtam vissza magam:)

KiB

Egy hosszabb ismertetőre vállalkoznék, ezúttal egy egész concept-sorozatot találtam (vagy talált meg engem). Fantasy-power egy egész komplett világgal, történettel. 

Állandó tagok:

Marius és Peter Danielsen (minden :) )

Bevallom őszintén (és egyúttal elnézését is kérek tőle), Marius Danielsen neve ezen albumok előtt szinte ismeretlen volt számomra. Csak a Darkest Sins kapcsán hallottam róla, de onnan is egy szám alapján.

Viszont olyat tett le (és még fog is, hiszen nincs vége a történetnek) az asztalra, ami minden power metal rajongónak kötelező darab.

Nem tudom, az Avantasia előtt volt-e olyan próbálkozás, ami sok zenészt, énekest "mozgat meg" akár egy-egy album kedvéért. Amit Tobias Sammet elkezdett az Avantasiaval, szerintem egészen egyedülálló a maga nemében. Illetve csak volt, hiszen azóta jómagam is találtam jópár albumot, ahol sok a vendég.

De Marius akkora mennyiségű zenészt "foglalkoztat", hogy az valami elképesztő. A teljesseg igénye nélkül:

Ének:

Edu Falaschi (ex-Angra, Almah)

Michael Kiske (Helloween, Avantasia, Unisonic)

Tim Ripper Owens (ex-Judas Priest)

Blaze Bayley (ex-Iron Maiden, Wolvesbane)

Olaf Hayer (ex-Luca Turilli, Symphonity)

Gitár:

Timo Tolkki (ex-Stratovarius, Avalon)

Tobi Kersting (Orden Ogan)

Richard Fortus (Guns N Roses, The Dead Daisies)

Matias Kupiainen (Stratovarius)

Basszus:

Barend Courbois (Blind Guardian)

Mike LePond (Symphony X)

Jari Kainulainen (ex-Stratovarius, Masterplan)

Magnus Rosén (ex-HammerFall)

Dob:

Alex Holzwarth (Rhapsody of Fire)

Ludvig Pedersen (Darkest Sins)

Stian Kristoffersen (Pagan's Mind)

Narrátorok:

John Rhys-Davies

Roger Watson

A teljes lista itt megnézhető, iszonyat mennyiségű és minőségű zenész szerepel az albumokon:

https://www.mariusdanielsen.com/valley-doom

Na de ennyi kiváló muzsikushoz bizony megfelelő alapanyag is kell, ahol szerepelni tudnak.

Mindig is érdekelt, hogy egy ilyen albumot hogyan lehet összehozni.

Itt segítségül hívtam magát Marius Danielsent, akivel volt szerencsém egy "interjút" készíteni. Nagyon kedves volt, és válaszolt a kérdéseimre, ezeket az engedélyével megosztom.

KiB: "Mennyi ideig dolgoztatok az albumokon?"

Marius: "Egy Legend of Valley Doom album megírása és felvétele néhány évet vesz igénybe. Az első azonban 10 évig tartott, mert sosem találtam meg a megfelelő embereket, akikkel együtt dolgozhattam volna. Ezért is lett végül egy szólóprojekt, nem pedig egy zenekar."

KiB: Mely zenekarok (zenészek) voltak a legnagyobb hatással rád (ez szinte egyértelmű a dalaidból, de kíváncsi vagyok).

Marius: A legnagyobb hatás rám mindig is az Iron Maiden lesz. Nekik köszönhetem, hogy először kezdtem el énekelni és gitározni. Aztán persze jött a Rhapsody of Fire a metal zenén keresztül történő történetmeséléssel.

KiB: Mindent Te írsz? Zenét, dalszövegeket?

Marius: A legtöbbet magam írom. De a bátyám is hozzájárult már dalötletekkel, és a feleségem írta a Princess Lariana’s Forest és a The Sarlinian Bownak a szövegét.

KiB: A kezdetektől fogva a fejedben volt az egész sorozat?

Marius: Az eleje és a vége megvolt, de a közepe a bátyám ötlete volt a Crystal Sword-el kapcsolatban a Eunomia együttes számára. Úgy döntöttünk, hogy az ő univerzumát átültetjük az enyémbe, és aztán kitaláltam még több mágikus fegyvert, ami a Sötét Nagyúr legyőzéséhez szükséges.

KiB: Mit keresel más emberekben? Hogyan választottad ki a zenészeket? Hogyan kerested meg őket, hogyan zajlott egy ilyen beszélgetést?

Marius: Gyakran YouTube-ozok, és nézem a felfedezetlen tehetségeket. Elég sokakat hoztam a Legend of Valley Doom albumokra, mert úgy érzem, több elismerést érdemelnének. Ha tudok segíteni, akkor segítek. A nagyobbak esetében már tudom, hogy kit akarok, és megpróbálom elérni őket akár kiadókon, menedzsereken vagy a Facebookon keresztül, ha azt használják.

KiB: Volt olyan, aki nem akart szerepelni az albumokon?

Marius: Mindig is együtt akartam dolgozni Tobias Sammettel, Bruce Dickinsonnal, Tony Kakkóval és Timo Kotipeltóval. Kettőt közülük soha nem tudtam elérni, kettő pedig túl elfoglalt ahhoz, hogy csatlakozni tudjak, hehe.

KiB: Volt olyan, akit úgy kerestél meg, hogy nem ismerted korábban, csak a munkájukat?

Marius: Rengeteg e-mailt kapok olyan emberektől, akik szeretnének csatlakozni a projektjeimhez. Természetesen nem tudok mindenkit felvenni, de ha találok valakit, aki igazán különleges, és nincs hely az albumaimban, akkor gyakran meghívom, hogy készítsen velem egy feldolgozást a YouTube-csatornámon.

KiB: Kényes kérdés: fizetsz, vagy fizetnek neked a szereplésért (ha nem akarsz, ne válaszolj)?

Marius: Soha senkinek nem kell fizetnie azért, hogy csatlakozzon az albumaimhoz. Ez általában fordítva szokott lenni. Én fizetek nekik. És néha egyáltalán nem fizetek nekik, mert egyszerűen csak szeretik a projektet. Aztán viszonozhatom a szívességet azzal, hogy énekelek vagy játszom a zenéjükben, ha például szükségük van rám.

KiB: Hogyan veszitek fel a különféle zenészekkel a rengeteg hangsávot?

Marius: Leggyakrabban az zenészek a saját otthoni stúdiójukban vesznek fel, vagy bérelnek egy stúdiót a felvételekhez. Aztán rajtam múlik, hogy mindent a logisztikailag legmegfelelőbb módon rendezzek. Nagyon fontos, hogy mindent leírtam, így azonnal ki lehet húzni a dolgokat, amint megvan a sávjuk.

KiB: Ha nem találod a megfelelő személyt (énekest) egy adott dalhoz, akkor átírod a dalt, vagy keresel egy beugrót?

Marius: A legfontosabb szerepek esetében már azelőtt beszélek velük, mielőtt elkezdem írni a dalt. Így személyre szabható a hangterjedelmükhöz. Néha pedig egy csomó embert megkeresek egy-egy dalhoz, és megnézem, ki akar csatlakozni, és ki illene bele leginkább. Néha pedig magam énekelek ;P

KiB: Volt olyan, amikor már volt felvétel, de nem tetszett az énekes, akit meghívtál, és újra fel kellett venned?

Marius: Nem, nagyon válogatós vagyok azzal kapcsolatban, hogy milyen énekeseket hívok meg. Nagyon jónak kell lenniük! :D Néha ráveszem őket, hogy az egész dalt elénekeljék, még akkor is, ha duettnek szánom. Így ki tudom választani a legjobb részeket.

KiB: Először a zene készül el, és csak utána hívod a vendégeket, vagy fordítva?

Marius: Mindkettő. Néha már vannak megírt dalaim, és olyan énekeseket keresek, akik a legjobban illeszkednének. A legtöbbször pedig egy adott énekesnek írom a dalokat.

KiB: Lesznek még olyan "spin off" albumok, mint az Eunomia?

Marius: Valószínűleg igen! Az Eunomia a bátyám projektje, de valószínűleg a jövőben is fogok Legend of Valley Doom albumokat készíteni. De jelenleg egy szólóalbumot készítek, ami nem a Valley Doom univerzumban játszódik.

KiB: Nagyon köszönöm, hogy rendelkezésemre álltál.

Marius: Nagyon szívesen:)

Biztos lehetett volna még kérdéseket feltenni, de úgy érzem, elég sok mindenre választ kaptam egy ilyen album elkészítésével kapcsolatban. A zene pedig önmagáért beszél:)

Nagyívű kórusok, komoly sebességű turbók, együtt enéklős himnuszok, akár dalokon belül is változik a sebesség. Nyilván ennyi albumon belül azért ingadozik a minőség, de egy bizonyos szint alá nem megy. Nem is lehet egyesével nézni a dalokat, hiszen egy történet az összes album.

Na igen, a történet. Sötét Nagyúr, elfek, emberek, törpök, ősi fegyverek, amiket összegyűjtve a Sötét Nagyúr legyőzhető, Harcos Király. Nem mondom, hogy teljesen eredeti a történet, de bizony elolvasnám egy könyvben.

Az elképzelt világhoz térkép is dukál. Már-már Gyűrűk Ura szint:

Nem akarom igazából elmesélni a történetet, mert annyira jó és sok, nem szeretnék spolierezni. Kevésbé jó angolosok is megérthetik, főleg, ha már játszottak egy-két fantasy játékkal.

Az albumok teljes szövege innen elérhető:

https://www.mariusdanielsen.com/lyrics-legend-1

https://www.mariusdanielsen.com/lyrics-legend-2

https://www.mariusdanielsen.com/lyrics-legend-3

Egy-két kedvencet azért belinkelek:

Rengeteget lehetne írni az albumokról külön-külön is, de tényleg nem nagyon lehet szétválasztani.

Nagyon magas minőséget képvisel Marius végig, a meghívott zenészek pedig fantasztikusak. És ugyanez elmondható a narrátorokról is, akik között maga John Rhys-Davies is szerepet kap. Hozzá is van egy kis történetem.

Nyáron hatalmas megtiszteltetés ért, hogy találkozhattam kedvenc Gimlimmel élőben a budapesti Comic Conon.

Tudtam vele pár percet is beszélgetni. Gondoltam megkérdezem a Legend... albumokon való részvételről.

Ő láthatóan várta a szokásos sablon kérdéseket a filmjeivel kapcsolatban. Amikor kérdeztem az albumokról és a Marius-al történő munkáról, felderült az arca, és egy nagy "ÓÓÓ" kerekedett belőle:)

Elmondta, hogy bár nem szereti a metalt, nagyon érdekesnek tartotta ezt a munkát, és bátran ajánlja a többi színésznek, mert nagyon izgalmas. És hogy várja a következő albumot:) Marius még elmondta, hogy ő személyesen nem találkozott vele, saját stúdiójában vette fel a szövegeket.

Elképesztő volt élőben Mr. Davies, életreszóló élmény volt számomra a vele való találkozás.

Minden power és fantasy rajongónak meg KELL ismerkednie ezekkel az albumokkal, mert elképesztően jók, összetettek, remek a történetük, és legfőképp fantasztikus zenészek énekelnek/zenélnek rajtuk.

KiB

Nagyon rég, még a vírus előtt voltam utoljára koncerten, közel 2 és fél éve. Mi lenne jobb "visszatérés", mint egy hamisítatlan power este. Előre annyit, az utolsó fillérig megérte.

Barba Negra új helyen? Mikor meghallottam, nagyon meglepődtem, és féltem, hogy olyan helyre költöznek, ami nekem nagyon messze van. És akkor bizony problémás lenne koncertekre járni. Szerencsére csak minimális plusz távolság lett, igy semmi akadálya nem volt, hogy újra "bakancsot ragadjak".

Az uú helyszín egy bazi nagy sátor, lényegesen nagyobb hely, mint az előző.
Sajnos az egyedisége nem költözött a Negrának, elvesztette a kalózos kinézetet. Ezt sajnálom, mert nagyon jót tett az alap hangulatnak. Remélem a jövőben esetleg "berendezik".
De sebaj, erre a helyre több lehetőség adódik, hogy akár nagyobb bandákat is elhozzanak, nem aréna árakon, meglátjuk.

Warkings:

Nem sokkal kezdés előtt estünk be, keveset kellett várni az este első fellépőjere a német Warkingsre.
Néhány videót megnéztem előre, így tudtam, mire számíthatok. Mindenféle korok mindenféle témája, mindenféle jelmezekben:) Volt itt római, keresztes, viking...és még Morgana is eljött személyesen. Baromi látványos a zenekar ezekben a szerkókban. Mondjuk nem tudom, mennyire kényelmes ilyen öltözékben koncertezni, mondjuk egy kellemes nyári napon, de őket láthatóan nem zavarta:)


A Warking modernebb powert játszik, ezt a fajtát annyira nem kedvelem, de így koncerten kifejezetten jól szóltak.
Mondjuk az énekesek kicsit lehettek volna hangosabbak, de a hangszereket kiválóan lehetett hallani

Énekesből mindjárt kettő is jutott az estére. A fő dalnok, The Tribune mellé érkezett egy török (!!) hölgyemény is, Morgana Le Fey..., aki nagyszerűen keverte a hörgős részeket a tiszta refrénekkel, nagyon jól megtámogatva a vezért, ketten együtt nagyon jól szóltak



Sajnos inkább közeptempós számokat játszottak a nem túl hosszú koncert nagy részében (mondjuk 8 számot így is lenyomtak), viszont azok nagyon dallamosak és élvezhetők voltak. Azért nem bántam volna egy-két gyorsabb tételt is, de kezdésnek tökéletes volt. Lelkesek voltak, szimpatikusak, az énekeseknek baromi hangjuk volt, a gitárosok jól nyomták, soha rosszabb kezdést. (és még maga Hephaistos is előkerült néha:) )

Setlist: The Last Battle, Spartacus, Maximus, Monsters, Fight, Hephaistos, Sparta, Gladiator

Dragonforce

A Dragonforce-t nagyon rég nem láttam élőben, legutóbbi találkozásunk pedig nem volt túl jó. Egy borzalmas hangzású koncert volt jó régen, reméltem most jobbak lesznek. Rendesen kicserélődött már a banda, a két gitároson kívül mindenki új már, meg van, aki már nincs is. Sajnos elhagyták a billentyűst egy pár éve, nekem hiányzott, valamint lett egy uj basszusgitárosuk, egy hölgy személyében, akire szintén nem lehetett panasz.

A színpadkép egyszerűen zseniális volt, két oldalon egy-egy játékgep foglalt helyet, amire fel lehetett menni. Ki is használták Hermanék rendesen. 
A háttérben két led-falat húztak be, és ezeken, valamint a két játékgépen folyamatosan régi játékokból voltak részletek. Egy ilyen kockának, mint én, megváltás volt:) Ahhoz képest, hogy előzenekar voltak, kihasználtak minden lehetőséget.


Na és akkor a koncert...nem jutott sok idő, kb. 50 perc volt csak. Na de milyen 50 perc. Amennyire tudtak, jó kis best of-ot raktak össze. Klasszikusok (through fire and flames, cry thunder, fury of the storm) es néhány újabb tétel.


Folyamatosan változtak a képek a gépeken, megtámogatva az adott számot.
Kiválóan szóltak, minden szólót tökéletesen lehetett hallani, Marc éneklése is tisztán szolt, ki is tett magáért.
A kevés idő ellenére nagyon jó koncertet hozott a Dragonforce, remélem legközelebb jönnek headlinerként.

Setlist: Highway to Oblivion, Three Hammers, Fury of the Storm, The Last Dragonborn, My Heart Will Go On (Céline Dion cover), Cry Thunder, Through the Fire and Flames

POWERWOLF (igen, csupa nagy betűvel):

Amikor néztem a koncerteket, hogy mire is menjek, sokáig gondolkodtam, hogy erre az estere megvegyem-e az egyébként nem olcsó jegyet. Az utóbbi Powerwolf koncertek, amiken voltam, nem voltak épp a legizgalmasabbak, sőt, némelyik sajnos kifejezetten unalmas volt. Aztán úgy voltam vele, hogy miért ne, ők is rég jártak nálunk.


Kis színpad pakolás után percre pontosan Attiláék kijöttek, és belekezdtek egy szinte tökéletes koncertbe.
Rendesen kitettek magukért hangban, látványban, színpadképben, mindenben. Egyszerűen fantasztikus volt az egész koncert.
Féltem, hogy majd megint jön az összes közeptempós dal egymás után, de nem. Rendes besf of volt, jól adagolva a gyors számokat is. Egy percre nem ült le a hangulat. Attila folyamatosan énekeltetett minket, amikor csak lehetett, sokat beszélt, es látszott rajta, hogy baromira élvezi az egészet.


Legutoljára Rammstein koncerten láttam egy pirót, mint amennyi most volt. Égett minden, ami nem a tagok útvonala volt. Az egyik számra betoltak egy egész orgonát, aminek a csövei lángoltak majdnem végig.
Nem egyszer jöttek be csuhasok fáklyával, volt, hogy végig ott is maradtak az adott dal idején.


Attila hangja továbbra is fantasztikus, döbbenet, amit tud, a Wolf tesók végig hibátlanul játszottak, rohangáltak, pózoltak, láthatóan ők is nagyon jól éreztek magukat.
Ahogyan a billentyűs Falk is, majdnem több időt töltött a közönséggel, mint a hangszerével.

Közel két órát játszottak, szerencsére nagyon kevés üresjárattal
Sok Powerwolf koncerten voltam, de messze ez volt a legjobb, hatalmas köszönet érte Attiláéknak.

Setlist: Faster Than the Flame, Incense & Iron, Cardinal Sin, Amen & Attack, Dancing With the Dead, Armata Strigoi, Beast of Gévaudan, Stossgebet, Demons Are a Girl's Best Friend, Fire and Forgive, Where the Wild Wolves Have Gone, Sainted by the Storm, Army of the Night, Blood for Blood (Faoladh), Ráadás: Sanctified With Dynamite, We Drink Your Blood, Werewolves of Armenia

Lehet azért, mert rég voltam koncerten, de ez az este egészen elképesztő volt, az egyik legjobb buli, amin az elmúlt 20 évben voltam. Attila és Marc is elmondta, hogy a vírus óta most először vannak úton, és ez bizony meglátszott a teljesítményükön.

Az új barba jelesre vizsgázott nálam, minden gyorsan, simán ment. A koncertek percre pontosan kezdődtek, a hangzás elsőrangú volt végig, szívesen fogok jönni legközelebb is...alig egy hónap múlva:)



KiB

jabb év, újabb Hammerfall-koncert. Már nem is számolom, hányszor voltam ezelőtt Hammerfall-on, a "barátság" igencsak régi. A Battle Beast-el együtt ez bizony egy kötelező esemény volt. Hogy milyen volt az élmény? Sajnos igencsak felemás.

Nagyjából negyed órával a nyitás előtt érkeztünk meg szerzőtársammal együtt, a gyors beengedés és pólóvásárlás után (végre találtam egy igazán jól kinéző HF darabot) elfoglaltuk helyünket, viszonylag közel a színpadhoz. Az elején viszonylag kényelmesen lehetett közlekedni, látszott, hogy igazán a Hammerfall-ra fog összegyűlni a nép.

Serious Black:

Eddig egyszer voltam SB-koncerten, és nem igazán lettem rajongó. Első albumukat hallgatva ugyanerre jutottam. Nagyjából minden a helyén van, jók a zenészek, még jobb az énekes, de a maga a zene nem igazán tetszik. Ez nem az a fajta power metal, amit igazán szeretek. Pedig egyik kedvenc dobosomat, Ramit is "leigazolták" a Freedom Call-ból.

A koncert viszont kellemes csalódás volt, talán pont azért, mert tőlük vártam a legkevesebbet ezen az estén. A rövid, mindössze 6 dalból álló koncertjükbe két gyorsabb tétel is belefért. Az énekes, Urban Breed (micsoda név:) ) könnyedén énekelt, igazán kiváló hanggal rendelkezik. Az egész zenekar odatette magát rendesen, de igazán Rami-t volt élmény nézni. Teljes erőbedobással püfölte a dobokat, pörgette az ütőket, grimaszolt, headbangelt. Nézni is fárasztó volt:) Nem hiába imádtuk a Freedom Call-ban.

Végig igazán lelkesek voltak, kellemes csalódás volt rövid koncertjük. Nem nagyon fogom őket hallgatni szerintem ezután sem (bár adok esélyt az új albumnak), de remekül nyitották meg az estét.

Battle Beast:

Nagyon sokat vártam a Battle Beast-től, legutóbbi bulijuk kifejezetten jó volt (igaz, akkor főzenekarként jöttek). Utolsó albumukat nem hallgattam még, de ez nem tántorított el. Rövid átszerelés után jöttek is, lelkesen belevetve magukat a zenélésbe. És itt ért az este első csalódása. Ez a koncert (legalábbis a számomra) bizony unalmas volt. Tök egyforma számok egymás után, ugyanaz a tempó, ugyanazok a dallamok. 

Aztán jött a szintén szokásos medley a renegade-albumból, amit szintén nem nagyon szeretek (mármint a medley-t). Túl sok jó szám van azon az albumon, hogy egy 4 perces gitár-egyvelegbe besűrítsék. Viszont a kellemes meglepetés a Dragons lies bleeding formájában érkezett. Végre teljes egészében eljátszották...hatalmas piros pont érte:)

Aztán ismét közép-közép a Last man standing-Let the hammer fall kombóval...itt ismét visszarántottak a földre.

Rövid lelépés után jött a koncert vége a Hammer High - (We make) Sweden Rock - Hearts on fire hármassal, és szűk másfél óra alatt le is ment a Hammerfall koncert.

És itt volt a legnagyobb bajom az egész bulival:

Rövid volt. Egy headliner koncert nem egész másfél órában kevés úgy, hogy abból Joacim legalább 5 percet beszélt, volt benne egy 4-5 perces medley, és egy 2 perces Pontus-szóló. Ha már ilyen rövid, akkor megpróbálom nem az egy kaptafa számokat végig erőltetni, hanem akkor legalább variálom a setlistet. Volt 2 (!!!!) darab gyors szám, és ennyi, azon kívül középtempó vakulásig...

És hát ugyanazok a számok állandóan. Annyi sok albumuk van, rengeteg kiváló dallal, és mindig ugyanazok mennek. A teljesség igénye nélkül: Threshold, Dethrone and defy, Origins, Legacy of kings, We wont back down, Wildifre, Hammerfall, Glory to the brave, Fury of the wild....de nem, állandóan Any means necesarry meg Blood bound. Ja, és a hab a tortán, hogy az eddig állomásokon 20 számot játszottak, közel 2 órában, nálunk meg volt 15, és nem volt másfél óra a koncert.

Ami viszont náluk is pozitívum volt, az maga a zenekar, és a látvány. Láthatóan még mindig imádják, amit csinálnak, végig vigyorogtak, pózoltak, láthatóan nagyon jól érezték magukat.

Legközelebb erősen meg fogom gondolni, hogy menjek egy újabb HammerFall koncertre, és valószínű meg fogom nézni előre, hogy miket játszanak, mert ez a buli sajnos eléggé kiábrándító volt.

Félig tele a pohár...a Serious Black kellemes csalódása után két nagyon lehangoló koncert jött, nem erre számítottam. A zenekarok hozzáállása, és néhány szám mentett valamit az estén, de összességében nagyon csalódott vagyok....nagy kár.

UPDATE: utólag kiderült, hogy Joacim betegen vállalta a koncertet nálunk, valószínű ezért volt rövidebb a buli. Későbbi koncerteket le is kellett mondaniuk. Ha ezt tudjuk a koncert elején...talán kevésbé lenne savanyú a dolog. De így legalább érthető. 

KiB

Az utolsó esély. Nagyjából így készültem a újabb Sonata koncertemre. Félve vettem jegyet és indultam el a bulira...de mindent a maga idejében.

Nagyjából negyed órával a nyitás előtt érkeztem (ahogy a Beast in Blacknél is), és nagyjából fele akkora sor fogadott, mint az előző koncerten. Nem tudom, hogy az előzenekarok, vagy a Sonata megítélése miatt voltunk kevesebben, mindenesetre érdekes, hogy egy jó nevű régi banda nem tölti meg teljesen a Barba Negrat, míg egy friss zenekar igen...azért az este végére már egész sokan lettünk.

Temple Balls:

A Temple Balls egy viszonylag fiatal banda Finnországból, első albumukat 2016-ban adták ki, és igazi haj-metalban utaznak:). Nem nagyon szoktam ilyen zenekarokat hallgatni, így kellett egy kis idő, amíg megszoktam a látványt:) Az egész közönségben nem.volt még egy ilyen hajzuhatag, mint akármelyik tagnak. Mint egy Europe koncert a múltból.



Na de a zene. Nem nagyon tudok belekötni semmibe. Jófajta hard rock, jó tempóban, egy nagyon jó énekessel, egy remek dobossal, és egy olyan gitárossal....csak kerestem az állam. Sok koncerten voltam, sok kiváló zenészt láttam már, de ez a srác kiemelkedő volt. Olyan szólókat játszott, olyan gyorsasággal...nagyon durva volt. Az énekes is nagyon odatette magát, hozta a 80-as éveket. Ráadásul szinte hibátlanul szóltak, ami a szólók miatt különösen fontos volt.



De ezt az egész zenekarról le lehet mondani. Lelkesek voltak, mindent megtettek, hogy a közönség megszeresse őket. Szerintem sikerült. Én nagyon jól szórakoztam, remek kezdése volt az estének.

Edge of paradise:

Minimális átszerelés és minden felvezetés nélkül kezdett el játszani az amerikai banda. Meg is leptek mindenkit, fel se tűntek. Érdekes zenéjük van. Hivatalosan rock/heavy metal. Én nem tudom, nekem egyiknek sem tűnt. Nem is nagyon tudom meghatározni. Nem az a tipikus női énekeses Nightwhis-klón voltak.



Súlyosabb zenéjükhöz egy igen dekoratív, nagyon különleges hangú hölgyemény "társult". Már amikor rendesen lehetett hallani. A vokálba besegítő basszerost még annyira sem. Nem is tett jót a zenéjüknek.
A hangszerek szerencsére már jobban szóltak. A kevés szólóból ki lehetett hallani, hogy az igen statikus, a Trónok harcából a Kutyára hasonlító gitárossal nincs gond:). A dobosuk meg...egy állat. A jó értelemben. Energikusan, folyamatosan headbangelve, az ütőket dobálva  hozta a betonbiztos alapokat. Egyértelműen a legjobbjuk volt.



Én megcseréltem volna a két előzenekart, az Edge of Pradise alatt eléggé unottnak láttam a közönséget. Nem voltak a legjobb választás.

Sonata Arctica:

Szép hosszú a kapcsolatom Tonyékkal. Hullám hegyek és völgyek, jó és rossz pillanatok. Azért összességében nagy kedvencek voltak mindig. Voltak? Nehéz kérdés. Az Unia album óta nálam folyamatosan esnek vissza a képzeletbeli ranglistán. És nem csak az albumok miatt. Az első komolyabb törés a kapcsolatunkban a csillebérci metalfestes koncertjük alkalmával történt. Ott csúsztak a koncertjükkel 40 percet, hogy aztán 30-at játszva levonuljanak...nem volt jó élmény. Aztán volt egy nagyon (számomra) unalmas, akusztikus betéttel tarkított koncertjük, ami meg a setlist miatt maradt "emlékezetes".
Aztán az utóbbi, trackes koncertjük, amikor az Ecliptica albummal turnéztak, visszahozott valamennyit. Az utolsó 4 albumuk annyira elment mellettem, hogy úgy éreztem magam, mintha egy ismeretlen zenekar koncertjén lennék.



Ennek megfelelően kb. az ötödik szám volt az első, ami ismerős volt. Tony nagy formában volt ismét, nála sose lehet panasz a színpadiasságra:) Egyre inkább az ő egyszemélyes showjává (van ilyen szó?:)) alakul egy-egy Sonata-koncert. Amivel akkora baj nincs igazából, csak jó lenne a többieket is többet hallani. Észrevehetően csökkentek a szólók az újabb albumokon, és ez koncerten hallható igazán. Pedig micsoda billentyű/gitár futamok vannak a régi albumokon. Ez hallható volt a Black sheepben.



Nem gondoltam volna, hogy ennyire hanyagolni fogják az Unia előtti lemezeket. Összesen 3 dalt játszottak a régiekről...ez mindenképpen egy kis csalódást jelentett. Az viszont nem, ami a koncert többi részét illeti. Az új számok is működtek, nem nagyon volt unalmas része a koncertnek. Mindenki nagyon lelkes volt, látszott rajtuk, hogy szívesen jönnek vissza hozzánk koncertezni. De azért a közönség az alatt a 3 régi szám alatt őrült meg igazán, ez is jelzi azért, hogy (talán) melyik éra a jobb:) (Azért kihagyni a Replica-t elég nagy baki...de hát ez van)

Vegyes érzéseim vannak az buliról. A Temple Balls kiválóan nyitotta az estét, az Edge of Paradise kicsit leültette (de azért bőven voltak pozitívumok), a Sonata pedig hozott egy erős 4-est. Át kell értékelnem a velük való viszonyt, kvázi új zenekarként kell tekintenem rájuk, mert láthatóan kevésbé foglalkoznak a régebbi albumaikkal...talán sikerülni fog.

Szerencsére nem unatkoztam, jó kis este volt.


Egy utolsó megjegyzés: végleg lemondtam róla, hogy élőben hallhassam a Sonatatól a Wolf & Ravent...na ezt viszont sose fogom nekik megbocsájtani.



KiB

Újabb koncert...szerencsére idén elég sok jófajta bulit hirdettek meg, így van hova menni. Kedvenc szerzőtársammal ismét felkerekedtünk, hogy szórakozzunk egy jót...nekem sikerült:)

Szokásos "törzshelyünkön" hosszú sorok voltak (sose hívjuk többet gyorsétteremnek:) ), így csak a meghirdetett nyitás előtt pár perccel érkeztünk meg a következő hosszú sorba. Azért nem semmi, hogy egy ilyen fiatal zenekar (mindössze 2 éve koncerteznek) meg tudja tölteni teljesen a Barba Negrát (azért ehhez a Myrath is hozzájárult rendesen). Továbbra is szükség lenne egy nagyobb helyre, ami nem Papp László Aréna szintű jegyárakkal működik, mert a közönség, és a bandák is megérdemelnék. A beengedés hamar ment, el is foglaltuk helyünket nem túl messze a színpadtól, középen (most valahogy nem akaródzott az első 2-3 sorban nyomorogni). Én pedig gazdagabb lett egy Beast in Black pólóval.

Myrath:

 Bevallom őszintén, sose hallottam a tunéziai zenekarról. Ez valószínű azért van, mert a prog metal nagyon távol áll tőlem, így nem vagyok tisztában azokkal a bandákkal, akik ezt a műfajt űzik. Egy számot hallgattam meg előre, azzal alapvetően nem volt bajom. Nem vártam semmi különöset a koncerttől, viszont kellemesen csalódtam. Ez volt a zenekar harmadik koncertje nálunk, jövőre már headlinerként jönnek.

Az első számnál kiderült (ha eddig nem lett volna így:) ), hogy a prog metal ezután se lesz a kedvencem. Nekem ez a stílus túl sok, a rengeteg váltás, a sok középtempó...jobban szeretem azokat a zenéket, ahol kevesebbet kell "gondolkodni...és amik sokkal gyorsabbak:) Az első 2-3 szám hamar el is ment mellettem, utána viszont kezdtem ráhangolódni, és a koncert második felét kifejezetten élveztem. Nagyon tetszett az, hogy beleszőtték (HA....HA....HA....) a zenéjükbe a keleties hangzást, nagyon érdekessé válnak ettől a dalok. Az énekes fickónak baromi jó hangja van, erőlködés nélkül dobálta a magasakat, nagyon tetszett...kinézetre meg mint egy tuniszi herceg:) A headlineres koncertjükön biztos rámennek a keleties díszítésre. Jót fog tenni, ha így döntenek.

A zenekar többi tagja is nagyon magas szinten játszott, a gitárosuk remek szólókat produkált, a billentyűs hozta az arab motívumokat (emellett pedig neki is nagyon jó hangja van, remekül segített a háttérből). A színpadi megjelenésük is illett a zenéhez.

Hamar eltelt a nekik szánt idő....nem lettem rajongó, de nem unatkoztam a koncertjükön. És ez egy prog metal zenekartól nagy dolog:)

Az est végén sikerült elcsípni őket, így mindenkitől szeretem egy aláírást. Szimpatikusak volt, kellemes perceket okoztak.

Beast in Black:

Ez volt a második Beast-koncert, amin voltam, először a Rhapsody előtt láttam őket. Nagy bátorság volt szerintem, hogy két albummal a hátuk mögött jöttek teljes önálló koncerttel, de a telt ház őket igazolta.

A Myrath után kicserélődött a közönség egy része a színpad előtt. Várható volt, a két banda zenéje teljesen más. Rövid átszerelés után (ha volt egyáltalán, a Myrath dobosa a Beast in Black szerkóján játszott) jött a Szörny. A színpadkép viszonylag egyszerű volt, csak (jó)néhány világító koponya volt elhelyezve, valamint a két mikrofonállványon volt 1-1 gerinc felpakolva:).

Próbáltam megfejteni (azon kívül, hogy nagyon teszik a zenéjük), hogy mi lehet az oka, hogy 2 év koncertezéssel ekkora sikert aratnak. Az biztos, hogy a zenéjük egyszerű, kb. minden refrén fülbemászó, és valószínű a mostani retro-láz is segít...ennyi '80-as évekből hozott témát...:). Anton Kabanen nagyon ért ehhez a dologhoz, úgy tűnik. És valószínű nálunk az is segít a bandának, hogy a basszusgitáros, Molnár Máté személyeben egy honfitársunk is tagja a zenekarnak.

A múltkori koncerthez képest túl sok különbség nem volt. Nyilván az, hogy főzenekarként jönnek, megdobja  a játékidőt, és két albummal már lehet kicsit válogatni (csak nagyon kicsit, hiszen kb. minden számukat eljátszották). Ezek a dalok szinte mind slágerek, a közönséget kérni sem kellett, hogy együtt énekeljen. 

Látszott rajtuk, hogy marhára élvezik, amit csinálnak, szint végig vigyorogták az egész koncertet, lelkesek voltak, sokat mozogtak. Yannis továbbra is beszarás, amit művel. Olyan hangok jönnek ki a paliból. Erőlködés nélkül hozza azt, amit a lemezeken, olyan magasságokban....iszonyat, de tényleg:) Közben meg rohangált, ugrált, fáradhatatlanul.

A koreográfia hasonló volt a korábbi koncerthez, de most a Crazy, Mad, Insane alatt lekerültek a szemüvegek a srácokról, nem állták végig a számot:). Sajnos az egyik legnagyobb kedvencemet, a Zodd the Immortal-t nem játszották (a leggyorsabb számuk, és pont ezt hagyták ki), de talán ez volt az egész este egyetlen negatívuma a számomra (meg az, hogy baromi meleg volt bent, valami kis szellőzést építhetnének a helyre).

A szokásos kis szünet után ismét Máté beszélt a kicsit. Látszott rajta, hogy az előző koncertek alatt egy kis rutinra tett szert, mikor először hallottam, nagyon akadozott a beszéde, most azért már jobban ment neki:) Bemutatott a zenekaron kívül mindenkit, a múltkori Freedom Call után ismét meglepetést okozva...újabb piros pont.

Kíváncsi leszek a folytatásra, hogy a harmadik albumukkal egy picit variálnak-e, vagy Anton marad teljesen ezeknél a daloknál, mert ahogy Pethi megjegyezte, headliner koncerten kell majd egy kis plusz, mert kicsit egyformák a számuk. Sajnos valahol egy picit igazat kell adnom kell neki, bármennyire is nem szeretnék:)))

Nagyon jól éreztem magam, mindkét zenekar nagyot játszott, és nem tudom eldönteni, hogy a két énekes közül melyik volt a jobb, az ő estéjük volt...soha rosszabbat.

KiB

Rég jelentkeztem bármilyen írással, viszont az újabb Freedom Call koncert remek alkalom arra, hogy ismét billentyűt ragadjak.

Amikor láttuk, hogy újabb FC koncert lesz, nem is volt kérdés...ott a helyünk. Az első meglepetés akkor ért, amikor kiderült, hogy a Visions of Atlantissal jönnek...a második akkor, amikor kiírták, hogy az első előzenekar a Seven Thorns lesz (ennek nagyon megörültem).

Legutóbb épp Freedom Call koncerten jártunk a Dürerben, így nem okozott nagy meglepetést, hogy újra itt lépnek fel. Szerencsére azonban áttették egy nagyobb terembe a bulit az előzőhöz képest, így egész sokan voltunk.

Seven Thorns:

A Seven Thorns régi nagy kedvenc, nagyon régóta vártam, hogy egyszer elkeverednek végre hozzánk. Hát most elkeveredtek, de sajnos nem volt nagy élmény a dolog:(

A dán banda első három albuma maga volt a turbó. Imádom mind a hármat, egyik tétel jobb, mint a másik. A harmadik album után elég sok idő kimaradt náluk, tagcserékkel megfűszerezve. A folytatás számomra már nem annyira tetszett, a tavaly kiadott negyedik album nem igazán hasonlít a korábbiakra. Amivel nincs is baj, mert önmagában nem rossz az "új" Seven Thorns, de nekem az "előző" jobban tetszik.

Reméltem, hogy a (valószínű) nem túl hosszú koncertjük alatt azért játszanak mind a 4 albumról...nem így történt. Ha jól hallottam, mert nem igazán lehetett hallani az énekből és a billentyűből kb. semmit, csak az új album számait játszották.  Nem lett volna gond, ha a hangzás jó, de sajnos igazán csapnivaló volt. Egyedül az Evil Withint sikerült felismernem, a többi totál ismeretlennek hangzott (pedig hallgattam az új albumot). Pedig a zenekar igazán lelkes volt, mosolyogtak, amennyit lehetett mozogtak.

Nagyon sajnálom, mert nagyon szeretem őket, de így a koncert nagyjából az élvezhetetlen kategóriába tartozott. Talán legközelebb.

Visions of Atlantis:

Ahogy a bevezetőben írtam, az egyik meglepetés ők voltak, de nem jó értelemben. Nem igazán szeretem és hallgatom a zenéjüket, és szerintem nem is illett a Seven Thorns és a Freedom Call közé.

Így túl sok mindent nem is tudok írni róluk, tisztes távolból (meg kicsit kintről) hallgattunk meg 4-5 számot. Nekem nagyon Nightwish-utánzat a zenéjük. A közönségnek mindenesetre tetszett, elég sokan is voltunk már ekkor.

Elnézést a zenekartól és a rajongóktól is, mi nem vagyunk azok.

Freedom Call:

FC rajongók viszont annál jobban...:)

Kevés olyan zenekart ismerek (pedig van pár), aminek kb az összes daluk tetszik, na az FC ilyen. Nem is szoktam semmit remélni a koncertek előtt, mert játszhatnak bármit, tuti tetszeni fog (így könnyű koncertre menni:) ). Az új albumukat is számtalanszor végighallgattam, imádom.

20. évfordulójukat ünnepelve jöttek el ismét hozzánk, és méltó szülinapi bulit tartottak. Jobbnál jobb számok követték egymást. Egy nagyon nagyon pici hiányérzetem van annyiban, hogy a 20. szülinapra elővehettek volna 1-2 nem játszott dalt (pl. Knights of Taragon, High Enough, vagy Rockstars). De ez tényleg csak egy kis szőrszálhasogatás, mert hatalmas volt a buli.

Chris szokás szerint ismét nagyon sokat beszélt, de megint élmény volt hallgatni. Elmesélte, hogy mennyire nem tartották semmire a zenekart (nem ezekkel a szavakkal, de a lényeg ez volt), hogy ha 10 albumot megélnek, akkor többen visszavonulnak. Ennek végén jelezte, hogy semennyire nem fáradt, és találkozunk a 20. album bemutatóján (LEGYEN ÍGY!!!). És ami számomra egész különleges volt, az az volt, hogy kb. mindenki bemutatott. Voltam már nagyon sok koncerten, de hogy még a turnébusz vezetőjét, meg a merch pultot is bemutassák, még nem volt példa. Nagyon szép gesztus volt Christől (mondjuk a régi tagokat is említhette volna, nem csak az újakat, az még egy plusz pont lett volna...én meg telhetetlen vagyok).

A setlist meg...Union of the strong, Metal invasion, Metal is for Everyone, Babylon, 111 The number of the Angels...ezekkel nem lehet mellélőni:)

Itt már a hangzás is teljesen rendben volt (talán picit Chris volt halk, de nem volt zavaró). A végén nem nagyon akartuk elengedni őket s színpadról, mindenki akart egy kézfogást a zenekarral.

Vigyorogva, és végül elégedetten távoztunk az éjszakába, a Freedom Call tökéletesen elfeledtette az első 2 zenekart (teszem hozzá sajnos)...a következőn is ott leszünk, az biztos.

KiB

Rendhagyó beszámolóval jelentkezem. Nem illik a blogunk profiljába igazán a folk metal, de azért szeretjük, ezért szerzőtársammal tavaly úgy döntöttünk, hogy hosszú idő után újra tiszteletünket tesszük egy folkos bulin.

Legutóbb közösen a 2011(!!!)-es Heidenfesten voltunk. Minő meglepetés, akkor is a Trollfest és Turisas koncertek voltak. Így elmondhatjuk magunkról, hogy a Trollfest mindkét hazai fellépését láttuk...ez a koncert elején tudatosult bennünk, és nehezen tértünk napirendre a tény felett, később ki is fejtem, miért:)

Nálam néha előfordul Eluveitie a listában, valamint (ha jól emlékszem) 2 koncertjükön voltam is, de abszolút nem volt jellemző, hogy a Heidenfest óta komolyabban foglalkoztam volna a folk metallal. Épp ezért gondoltuk, hogy itt az idő egy kis frissítésre.

Trollfest:

Ahogy szoktuk, kezdésre megérkeztünk, sokat nem is kellett várni a második hazai Trollfest koncertre. A színpad beállítva, tekintélyes mennyiségű lufival feldobva. Ekkor még nem gyanakodtunk semmire... Az első döbbenet a dobos megjelenésénél érkezett. Hercegnőnek öltözve egy méretes unikornis szarvval a fején belibbent a dobok mögé. Utána pedig szép sorban megérkezett a többi hercegnő is. Csak úgy kapkodtuk a fejünket. A végén pedig bevonult maga a király is, egy hatalmas lufi-koronával ékesítve. Egészen szürreális élmény volt.

Az első 1-2 számnál a hangosítás még nem volt tökéletes, de ez kb. semmit nem számított, a látvány totál elvonta a figyelmünket a zenéről, ami egyébként nagyon korrekt volt. Igazán Britney Spears Toxic című számának feldolgozásánál kezdett beindulni a buli. A Trollfest hatalmas hangulatot csinált, ami mondjuk nem volt nehéz, miután a belépőjükkel mosolyt csaltak mindenki arcára. Aki nem mosolygott, annak az arcáról a totál döbbenet volt leolvasható:)) Minden megtettek a remek hangulatért. Az "énekes" a mikrofonállványra erősített kis dobszerkót hívta segítségül, és szállt be a számokba dobolni. A gitárokon folyamatosan színváltó LED-csíkok virítottak, a harmonikás(billentyűs)-hercegnő hangszerén és fején is LED-csíkok húzódtak. A dagadt Jézus kinézetű szaxofonos hercegnő hangszere áttetsző volt. Nagyon egyedien néztek ki. És bizony a zenéjük is segített, hogy mindenki jól érezze magát. 

Előzenekaroknál viszonylag ritka, hogy ilyen sokat játszanak (majdnem 1 óra volt), hogy ilyen sokan legyenek, és hogy ennyire felvegyék a ritmust. Én nem szoktam bemenni a darálóba, viszont a közönség nagy része aprította egymást (és magát) már a koncert elejétől. Az egyik számnál a basszusgitáros lejött a színpadról, és egy hatalmas kígyót indított el a közönség soraiból verbuválódott tagokból...aztán végigvonatozták a teljes Barba Negrát. 

Nehéz leírni szavakkal a hangulatot, ami valami fantasztikus volt. Nem lettem Trollfest rajongó, de hatalmas bulit csináltak. Viszont arra nem számítottunk, hogy el is fogják vinni a nap koncertje címet, de sajnos(?) így lett.

Turisas:

Az egész estéből a Turisasra voltam leginkább kíváncsi. Talán ez volt a negyedik fellépésük, ahol voltam, és eddig sosem okoztak csalódást...eddig. Náluk is rosszul indult a hangzás, és legnagyobb sajnálatomra úgy is maradt. Lehet, hogy mi voltunk rossz helyen, de ott se a hegedűből, se az énekből nem sokat lehetett hallani. Pedig a hegedűs hölgyemény (aki csak beugró a koncerteken) mindent megtett, lelkesen, magát jobbra-balra dobálva húzta a magáét:).

A külsőségekre ők is nagyon adtak. Egyforma vikinges szerkó, a szokásos arcfestés, ezzel minden rendben volt

Ami nagyon nem tetszett, az a setlist volt. Abszolút nem volt felépítése a bulinak. Általában minden zenekar törekszik arra, hogy épüljön a koncert, a végén pedig megőrüljön a közönség. Na ez itt egyáltalán nem működött. Eljátszottak egy bulisabb dalt, aztán meg egy hosszabb, komolyabb szám jött, amitől "leállt" a közönség. A Turisas zenéje nem igazán bulis, ez tény, de egy kicsit jobban odafigyelhettek volna arra, hogy ne üljön le a hangulat. Pláne nem többször.

A legnagyobb őrjöngés a Rasputyin feldolgozásnál volt, mozdult is a közönség rendesen. Na de a mi a végén jött, arra szerintem senki nem számított...és nem tisztem mások véleményét megformálni, de az arcokat elnézve nem is nagyon tetszett nekik, és nem is tudták hova tenni a dolgot.

A koncert vége felé a zenekar levonult, és szerintem mindenki várta, hogy a szokásos 2-3 számra visszajöjjenek, és letépjék az arcunkat. Na ehelyett békésen leültek, és egy akusztikus blokkal befejezték(!!!) a koncertet.

Sosem szerettem metal koncerten az akusztikus betéteket (hacsak az egész nem az, annak nyilván más a hangulata). Baromira le tudják vele ültetni a legjobb hangulatú koncerteket is. Ritkán válik. De az, hogy egy koncertet, ami addig sem volt valami őrületes, így fejezzenek be...még a One More azt mondom belefért, de utána lejátszottak 2 filmzenés darabot, ami lassú is volt, és a közönség se volt rá vevő. Elkezdtek beszélgetni, elindultak a mellékhelységek, vagy egy újabb ital vásárlása felé. A Turisas meg ott eljátszotta magának ezt a pár dalt. Ők láthatóan élvezték, de szerintem teljesen kinyírták vele saját koncertjüket.

A közönség várta még a zenekart vissza ráadásra, hívták is őket, de nem történt semmi.

Furcsa, és nem jó befejezése volt ez a koncertnek, sajnos most csalódás volt a Turisas, sokkal többet vártam.

setlist: As Torches Rise, A Portage to the Unknown, We Ride Together, To Holmgard and Beyond,  In the Court of Jarisleif, Greek Fire, Hunting Pirates, Battle Metal, Five Hundred and One, Stand Up And Fight, Rasputin (Boney M. feldolgozás) - Ráadás: One More (akusztikus), The March of The Varangian Guard (akusztikus), For Your Own Good (akusztikus)

Korpiklaani:

Másodszor voltam Kopiklaani koncerten, legutóbb még Csillebércen a Metalfesten...hát az se most volt. Amire emlékeztem, az egy jófajta mulatós folk metal, sok táncolható dallal, remek hangulattal. Emlékeztetőnek végighallgattam pár albumot, hogy azért képbe legyek, és ne érjen sok meglepetés.

Ért meglepetés, és sajnos nem jó értelemben. Számomra egy totál semmilyen koncert volt ez. Úgy nézett ki az egész, mintha a zenekar azt gondolta volna, hogy "na ezen is legyünk túl, aztán lehet továbbmenni". Az énekes kivételével mindenki totál unottan, minimum mozgással hozta le a koncert első felét. A második "részre" már kezdtek kicsit feloldódni, akkor már a hegedűs arcán is megjelent néha egy mosoly-féle, egyébként totál rezignált arccal játszott, kb egy helyben állva. Néztem 1-2 koncertfelvételt, és ott bizony nem ez volt. Ott táncoltak, mosolyogtak, rohangáltak fel-alá. Leginkább a Trollfesttel lehetett őket összehasonlítani, a Turisas zenéje azért nem ilyen. Na a Trollfesthez képest ég és fold volt a különbség. Nagyon sajnáltam, mert bőven van daluk ahhoz, hogy jó legyen a hangulat. Mondjuk a közönség nagy része itt is darálta magát rendesen, szóval lehet velem volt a baj, de én bizony unatkoztam. Beszéltem a társaság többi tagjával a végén, nekik se tetszett, pedig nagyobb rajongók voltak köztük, mint én.

A ráadásra visszatért a Trollfest is (Beer. Beer), ott már kicsit ellazult a zenekar is, de ezt már nem nagyon vártuk meg.

Az emlékek, és az előzetes várakozás után sajnos a Korpilaani koncertje is csalódás volt.

setlist: Neito, Juomamaa, Korpikuusen kyynel, Aallon Alla, A Man With a Plan, Kallon malja, Harmaja, Kotikonnut, Henkselipoika, Sillanrakentaja, Kylästä keväinen kehto, Lempo, Pilli on pajusta tehty, You Looked Into My Eyes, Wooden Pints - Ráadás: Beer Beer (a Trollfest feldolgozásában), Vodka, Happy Little Boozer

Ezen az estén a Trollfest elvitte a showt, ami ritkaság egy előzenekartól, Egyértelműen ők csinálták a legnagyobb bulit, sajnos a Turisas és a Korpiklaani is takaréklángon játszott..Egy biztos, nem győztek meg, hogy újra hallgassak folk metalt, arról meg még kevésbé, hogy újra koncertre menjek...kár:(

KiB

Újabb év, újabb Hammerfall koncert...jóból sosem árt a sok:)

Nyitás előtt fél órával érkeztünk meg a Barba Negrához, ahol szép kis sor kezdett már kialakulni. Szerencsére időben értünk oda, nyitásra már igencsak tisztességes mennyiségű ember várta, hogy bejuthasson. Gyors pillantások a merch-pult felé, aztán irány az első sor...amiből második lett végül középen.:). Sebaj, gondoltam itt is tökéletes lesz.

Armored Dawn:

Kíváncsi voltam a brazil banda koncertjére, youtube-on a 2 szám, amit meghallgattam előre, pont elég volt, hogy minimálisan felkeltse az érdeklődésem. Gondoltam, a koncert alkalmas lesz, hogy esetleg rajongóvá váljak. Na ez nem történt meg...semennyire. Ugyanis a koncertből a dobon kívül szinte semmit nem lehetett hallani. Néha egy-két billentyű-futam, esetleg egy-egy szólót fel lehetett fedezni, de se a ritmus- illetve basszusgitár, se az ének(!!!), se a két gitáros vokálja nem volt hallható. Ahol igazán élvezhető, és hallható volt, az a Sail Away volt, ott még egy kis közönség énekeltetés is sikerült.

Egészen egyedi módon a billentyűs kb. minden második dalban kijött gitározni, és láthatóan meg is tett mindent, de hallani sajnos szintén nem lehetett belőle semmit. Először azt gondoltam, hogy velem van a baj, de körülöttem szintén senki nem hallott semmit, szóval a hangosítással voltak nagy gondok. Nem tudom, hátul lehetett-e hallani, de elöl teljesen élvezhetetlen volt a koncert. Pedig a banda láthatóan mindent megtett, odatették magukat rendesen. Az énekes beállása, mozgása leginkább a Majesty énekesére hasonlított...remekül összeillett a feketére festett(?) haja az ősz szakállával, mókás volt:)

Az viszont kiderül, hogy a dobosuk nagyon jó:).

Nem lettem rajongó, mert sajnos nem volt miért. Lehet teszek még egy kísérletet az egyik albumukkal. Kár...:(

Bloodstone, Chance to Live Again, Eyes Behind The Crow, Men of Odin, Sail Away, Gods of Metal, Barbarians In Black, Beware of the Dragon

Hammerfall:

Sokadik találkozásom volt ez már a zenekarral. Eddig sosem okoztak csalódást. Most sem, de azért egy hiányérzet maradt a koncert végére.

A mostani turné az előzőnek a "folytatása" (ismétlése?) volt, nem is sokban tértek el a setlistben.

Hector's Hymn-al indítani mindig telitalálat, most is ütött, utána pedig csak úgy jöttek a klasszikusok, Riders of the Storm, Renegade, Heeding the call, Crimson Thunder, (nem ebben a sorrendben), majd az újabbak, Built to last, Bloodbound, Dethrone and Defy, Last Man Standing, stb..

Szerencsére itt már megérkezett a hangzás is, nem kellett hátramenni. Hibátlanul szólt mindenki, a gitárok, a dob (talán egy picit halk volt), na és persze Joacim is, aki csúcsformában volt. Bejárta a színpadot, mosolygott, viccelődött, láthatóan nagyon jól érezte magát. A közönség a tenyeréből evett, a közös éneklések nagyot szóltak. Nem nagyon nézegettem hátra, de szerintem legalább 2x annyian voltunk, mint a Primal Fear-en.

Amit viszont nem tudok megérteni, és itt a hiányérzet, az a setlistben a "szent tehenek". Nyilván a zenekarnak vannak saját kedvenceik, de nem tudom megbocsájtani, hogy az Any Means Neccesary-t, vagy a Bushido-t képtelenek kihagyni. Nem rossz számok ezek sem, de annyira nem is jók. Inkább "bontották" volna ki a szokásos medley-t, és mehetett volna a Legacy of Kings végig.

Ami még zavart egy kicsit (hasonlóképpen a múlt havi Primal Fear-hez) az az, hogy a közepén kicsit leültették a sok középtempóval a koncertet. Nyilván nekik is kell a pihenés, de vártam egy kis variálást azért.

Elég sok lemezről játszottak, még az eléggé hanyagolt (nem véletlenül) Infectedről is előszedték a Bang Your Head-et. Itt Joacim elmesélte, hogy egy 11 éves korában vinyl-en (ezt különösen kihangsúlyozta:) ) először hallott (ha jól emlékszem) Saxon album indította el metal zene felé:).

Talán a legnagyobb hiányzó, legalábbis nekem, a The Dragon Lies Bleeding volt, na meg az Origins, ami az utóbbi 3-4 album talán legnagyobb himnusza.

A "szokásos" Hearts On Fire-nél  a végén már nem nagyon volt hangom, és tisztességesen el is fáradtam, de megérte:).

Nagyon nagyon jó este volt, kár az Armored Dawn-ért, de a Hammerfall behozta a lemaradást rendesen. Mondjuk az ígért 11 órás befejezés helyett már fél órával korábban befejezték, de így is közel 2 órás volt a buli. Jövőre új albumot ígértek, rá is fog férni a bandára egy új setlist. A koncert végén egy régi adósságot törlesztettem, és megleptem magam egy Hammerfall pólóval (ez még hiányzott a gyűjteményből:) ), ami jól is jött, mert igencsak csípős lett az idő hazafelé.

Hector's Hymn, Riders of the Storm, Renegade, Dethrone and Defy, Blood Bound, Any Means Necessary, B.Y.H., Crimson Thunder, Threshold, Built to Last, Last Man Standing, Legacy of Kings Medley, Heeding the Call, Let the Hammer Fall, Hammer High, Bushido, Hearts on Fire

KiB

Az olasz Rhapsody...mondhatnánk első hallgatásra. Másodikra már kevésbé, hiszen a Holy Knights is olasz (ez amúgy elég hamar kiderül a dalaikból, nevezhetjük "tipikus" talján power metalnak). Másodikra a Rhapsody-s jelzőt is egy kicsit el lehet hagyni, bár kétség kívül a Nagymester volt valószínű legnagyobb hatással a zenekarra. Filmzene-szerű betétek, hegedű-hangzás, sok-sok billentyű, sebesség. Izgalmasan hangzik...

Jelenlegi felállásuk: 

Második albumukat 2012-ben adták ki Between Daylight and Pain címmel. Az album maga nem túl hosszú, de bőven van benne tartalom.

1. Mistery
2. Frozen Paradise
3. Beyond the Mist
4. 11 September
5. Glass Room
6. Wasted Time
7. Awake
8. The Turning to the Madness
9. Revolution (Japán bónusz)

Mini intróval indul az első dal, a Mistery. Erősebb középtempó, gyors, dallamos refrénnel, a közepén egy kis merengős belassulással. A szóló filmzene-szerű. Nyitó számnak tökéletes.

A Frozen Paradise lassan indul, Az ember már-már egy balladára számít. Aztán indul a tekerés ezerrel, igazi turbó:) Itt már jobban kivehető a billentyű, különösen a szólóknál. A szám végére egy kis vásári hangulatot teremtenek a srácok. Mókás:)

Igazi zakatolás a Beyond the Mist-ben, remek refrénnel. Itt már fel lehet fedezni jó néhány Rhapsody-s elemet. 

A következő szám a fájdalomról szól. 11 September. Ismét középtempó, súlyos riffek. A refrén gyors, egészen Rhapsody-s. A szóló zseniális. A dal vége felpörög rendesen.

A Glass Room talán a legjobb az egész albumon, Végig váltakozik a közép és gyors tempó. A refrén igazán himnuszos, és sebes:). 

A "kötelező" lassú szám a Wasted Time. Illetve annyira nem is lassú, de nem is gyors. Talán a leggyengébb az egész albumon. Nem rossz, de semmi kiemelkedő.

Az Awake viszont felébreszt rendesen:) Visszatér a sebesség, és marad is. Ha Glass Room talán a legjobb, akkor ez a biztosan az:).

A The Turning to the Madness egy elég fura tétel az albumon, ki is lóg. Kicsit nekem kísérletezésnek tűnik. Filmzenés ez is, de olyan, mint egy rossz cirkusz (talán őrült?) zenéje. Mintha összeültek volna, és játszották volna, ami eszükbe jutott. Érdekes szerzemény, az biztos. De nem rossz:)

A japán bónusz dal a Revolution. Japánul...Menetelős tempó, egy jó közép, dallamos refrén. Jó kis lezárása a lemeznek.

Remek albumot hoztak össze az olasz srácok, jó lenne, ha még folytatnák, mert van potenciál a zenéjükben.

KiB